Sztárevolúció: okos dínóktól szőke emlősökig

Csillag, sztár, híresség, celebrity, gigasztár. Mit takarnak ezek a sokat használt fogalmak? Vannak-e a magyar televíziózásnak igazi sztárjai? És voltak-e a sztárrendszer megszületése előtt? Két szakmabeli véleményét is kikértük.

1997-ben indultak a kereskedelmi tévék, a sztárgyárak, melyeknek elemi érdekük, hogy kitermeljék az arcokat, amelyekből aztán meg tudnak élni. A gyárak kis üzemei fejlődésnek indultak, és lassan kialakult a sztárcsinálás intézményrendszere: ma már ugyanazok az arcok szerepelnek saját vetélkedőikben, mint akik műsort vezetnek vagy interjút adnak egy rádiónak, miközben az újságok magánéletüket taglalják. "A sztárság feltétele soha nem is volt a közösség számára elfogadott értékek szempontjából kiemelkedő teljesítmény, inkább a képmás ikonszerű, korlátlan sokszorosításának lehetősége" - véli Hartai László filmes, médiapedagógus.

A vállalkozások elidegeníthetetlen részét képezik azok a bulvárújságok és website-ok, melyek milliókhoz jutnak el, és lelkesen taglalják hírességeink jó és rossz oldalát. Egyre kevesebb az olyan médiafigura, aki népszerűségét ezek nélkül fenn tudná tartani, de az egész rendszer középpontjában maradt a minden háztartásban ott villódzó televízió, az látszik csak igazán, aki a képernyőn látszik.

Mivel az egy tévé idejében nem működött igazán az intézményrendszer, ezért kérdéses, hogy voltak-e igazi tévésztárjaink. Sehol nem jelent meg exkluzív beszámoló Kudlik Juli esküvőjéről, Antal Imre nyaralásáról, ahogy Juhász Előd új kiskutyájáról sem számolt be a média. "Régen nem (a mai értelemben vett) sztárok voltak, hanem a területükhöz értő, a hivatásuknak élő emberek. Nagyságukat a kollégák irigysége határozta meg. Kíváncsiak voltak a világra és a másik véleményére. Tudtak beszélgetni, vitatkozni és - alkalmanként az egymástól ellopott - gondolatokat, témákat kibontva sikerre vinni. Akkor még rajongani is képesek voltak, és a végsőkig harcolni egymásért. Bizony akadt, aki ezzel vissza is élt, s a fölfelé törekvés közben, lefelé csak nagyképűséget, maga által kreált megközelíthetetlenséget adott viszonzásul" - emlékezett Bús Ernőné Ági, az MTV éttermének vezetője, aki szinte a kezdetektől eteti a sztárokat,

Ezeket az embereket, akár sztároknak hívtuk őket, akár nem, azért mindenki ismerte, bizonyos kérdésekben megkereste őket a Nők Lapja vagy az Ifjúsági Magazin, és a bennfentesek között magánéletük is téma volt. "A Magyar Televízióban eltöltött 33 évben az általam megismert népszerű emberek közül azok, akik emberileg és a kollégák által szakmailag is elismerten 'sztárok', nincsenek sokan. Vitray Tamás, Vágó István, Baló György, Antal Imre, illetve Knézy Jenő és Déri János, akik sajnos már nincsenek közöttünk" - mondta Bús Ernőné. Aztán a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején már megalakultak az első bulvármagazinok (emlékszik még valaki a Kacsa magazinra?), rádiók jöttek létre a semmiből, és az egy szál magyar televízió is elkezdett átalakulni.

Az arcok nagy része azért maradt ugyanaz: az ironikus Hofi Géza, a kedves Kudlik Juli, az okos Vitray Tamás alapvetően hétköznapi figurák voltak, akik valamilyen tehetségük miatt képernyőre kerültek, akik maradtak, akik voltak, akikkel könnyen azonosult a néző. Ezek a figurák szinte családtagok voltak sok magyar háztartásban, akiknek a műsorvezetői, humorbeli, riporteri tehetségét nem nagyon vonta senki kétségbe, Ki mit tud?-ok, vetélkedők és más megmérettetések után kerülhettek adásba. Nagyrészt maradtak is a helyükön, miközben a világ nagyot változott körülöttük: politikus, popzenész és színész sztárok születtek egyre-másra. A sztársághoz kellenek bizonyos tulajdonságok: "sikerorientáltság, bizonyos exhibicionizmus, régebben a nézők/fogyasztók tömege vágyképeinek való megfelelés, megszilárdult, a sztárcsinálók által felépített, kipróbált majd stabilizált személyiségképlet (a posztmodern média, illetve a sokcsatornás televíziózás korának beköszönte óta ez utóbbi már kevésbé)" - tette hozzá Hartai László.