Sztárevolúció: okos dínóktól szőke emlősökig

Csillag, sztár, híresség, celebrity, gigasztár. Mit takarnak ezek a sokat használt fogalmak? Vannak-e a magyar televíziózásnak igazi sztárjai? És voltak-e a sztárrendszer megszületése előtt? Két szakmabeli véleményét is kikértük.

A kereskedelmi tévék megjelenése előtti változások jelképe az első showman, Friderikusz Sándor. Ő még részben a "régi iskolához" tartozik, mert Vitray-tanítvány, akit vitathatatlan tehetsége juttatott műsorhoz, és aki igazi self made man: vidékről jött, és élő, színházi műsorokban tanulta a szakmát, mielőtt képernyőre került volna. Ugyanakkor ő már nagyon tudatosan használja a médiát, fontosnak tartja, hogy beszéljenek róla, és nem fél ennek érdekében provokatív lenni: énekel, ha nincs is hangja, úgy öltözködik, mint senki más, és egyáltalán, mindent megtesz a nézettségért. Új felfogásban csinálja a televíziózást, nem szolgál és szolgáltat, hanem provokál, használja azt. "Az igazi sztárok mindig tanultak, állandóan képezték magukat. Magasra tették a lécet, és nem adták alább, mint törekedni a legjobbra" - tette hozzá Bús Ernőné.

Emblematikus figurája Friderikusz az átalakulás időszakának, amikor elkezdtek szaporodni a televíziók (járta és járja is ezeket) és az arcok a képernyőn. Az új idők új hőseit, akár tetszik nekik, akár nem, már "megcsinálja" a gépezet, melyhez tartoznak. "Ez a szakma társasjáték. Egyedül senki nem lehet sztár. A mai sztárokat nem a tudás, hanem a pillanatnyi érdekesség emeli a tévé képernyőjére. Nem az érték a mérték. Régen a szerkesztők, rendezők találták ki, alkottak meg és futtatták fel valakit, ma inkább a pénz diktál" - vélte.

Öltöztetik őket, szakemberek alakítják a frizurájukat, szerződésben kötelezik őket médiamegjelenéseikre. Egyre többen lesznek, már sztárnak hívjuk a híradó műsorvezetőit vagy a volt sportolót, aki képernyőképesnek bizonyul. Amikor valaki nem válik be, lecserélik másikra, az új sztárok egy része termék, mely felcserélhető egy hozzá hasonlóra, akár tetszik ez neki, akár nem. "Végső soron mindig a publikum és próbák sorozatában dől el a dolog. A sztáripar 'gyártástechnológiája' a kiválasztás, az ikonizáció és tesztelések sorozata. A Megasztár esetében például mindez viszonylag jól nyomon követhető" - magyarázta Hartai László, filmes szakember.

Andy Warhol lassan közhellyé érő mondása, miszerint mindenki híres lehet a jövőben tizenöt percre, az első valóságshow megjelenésével megvalósulni látszott. A Big Brother és utódai, ahogy az egész világon, nálunk is bebizonyították, hogy a gépezet majd mindenkiből képes hírességet csinálni, aki ezt egy kicsit is szeretné. "Látszólag a sztárság időbelisége is rövidül. Ez részben a fiatalság/szépség ethoszának felerősödése miatt van így (a sztárság életkorfüggősége felerősödött), részint azért, mert az archetípusos személyiség már nem feltétlen feltétele a sztár-mivoltnak, viszont a publikum új és újabb karaktereket kíván (elunja a média-nagyipar által kreált sztárfigura-javaslatokat). A sztár-jelenségben felerősödött a divat-elem. Ugyanakkor ma is vannak időtlenebb sztárok" - fűzte hozzá. A kereskedelmi tévék a reklámokból élnek, ezért a 18-49-es korosztályt célozzák: nekik divatos, fiatal ikonokra van szükségük.