Alaszkához, pontosabban a Bering-tengerhez kötődik a természetfilm-forgatás talán legnagyobb katasztrófája is, amikor is egy teljes hajó süllyedt el, a legénységből pedig csak egyetlen ember élte túl a szerencsétlenséget. Ez a tragédia már az újabb korban történt (2005-ös eseményről van szó), amikor a természetfilmezésben már szinte bevett szokás volt a határok feszegetése, az életveszélyes helyzetek bemutatása. A Discovery Channel Deadliest Catch (magyarul Halálos fogás) című sorozata a világ egyik legveszélyesebb szakmáját mutatja be testközelből: a filmen az alaszkai rákhalászok életét követhetjük nyomon. Elsőre talán nevetségesnek tűnhet, hogy mi is olyan veszélyes pár háló kivetésében, de mindjárt arcunkra fagy a mosoly, ha tanúi leszünk a körülményeknek, amelyek között ezek a férfiak dolgoznak - állandó nulla fok alatti hőmérséklet (ennek megfelelően jeges víz, amibe bizony nem tanácsos beleesni), többméteres hullámok, himbálódzó rákketrec (mert nem is hálóval halásznak), aminek ráadásul iszonyatos súlya van, így bármikor kibillenthet az egyensúlyából egy jól megtermett férfit is.
Embertelen körülmények az alaszkai rákhalászaton
A sérülési arány szinte százszázalékos ebben a szakmában - az ok, amiért az alaszkai férfiak százai mégis évről évre nekivágnak a halászatnak, hogy a királyráknak nagyon jó ára van a piacon. Az ügyesebb halászok az említett rákfajta szezonja (azaz néhány hónap) alatt képesek megkeresni annyi pénzt, amennyiből nemcsak ők maguk, de egész családjuk gondtalanul élhet akár egy évig is. 2005-ben a Big Valley nevű halászhajónak nem volt szerencséje, elsüllyedt, és a hattagú legénységből csak egyetlen ember, Cache Seel maradt életben. A sors iróniája, hogy a sorozatban éppen a szerencsétlenül járt hajó kapitánya, Gary Edwards mutatta be azokat a biztonsági és mentőfelszereléseket, amelyek egy esetleges vészhelyzet kapcsán segíthetik a túlélést. Az eszközöket sajnos hiába használta a legénység, az öt embert valószínűleg a hajó süllyedésekor keletkezett örvény szippantotta be - közülük háromnak a holttestét sosem találták meg. Seel, úgy tűnik, annak köszönhette életét, hogy sikerült idejében eltávolodnia a hajótól, azonban így is ötvenpercnyi úszásba került, amíg elért egy elsodródott tutajt, és további pár órába, amíg a mentőalakulat rátalált.
Ha már a vészhelyzetek túlélésénél tartunk, manapság külön műsorfajtát képeznek a túlélőkkel készített beszélgetések, illetve az átélt helyzetek dramatizálása is. Számtalan ilyen show-val találkozhatunk például a Reality TV-n, de a klasszikus ismeretterjesztő csatornáknak, mint a Discoverynek vagy a National Geographicnek is vannak hasonló műsoraik. Előbbin a beszédes című I Shouldn't Be Alive (Csoda, hogy élek) foglalkozik a csodával határos megmenekülésekkel - az egyik részben például egy helikopter éppen egy vulkán kráterébe zuhan, egy másikban pedig egy férfi és tízéves fia rekednek több napra egy jégbarlangban. A National Geographic Halálos találkozás című műsora ezzel szemben kifejezetten azokat az eseteket vizsgálja, amikor valaki - mint azt Irwin is tette - túl közel merészkedik egy állathoz: egy kanadai biciklista például kétszáz öltéssel és három hónapos fizikoterápiás kezeléssel "gazdagodott" egy szürkemedvével való találkozás után.