Sok szakember (de akár csak mozogni szerető ember) vádolja a tévét azzal, hogy mostanra egy olyan generációt nevelt ki, amely egész nap a készülék előtt tespedve majszolja a chipset. Magnus Scheving - vagy ahogy rajongói hívják, Sportacus - globálisan szeretne szembeszállni ezzel a jelenséggel: ehhez először is saját sorozatot készített, mely szerinte remek példa lehetne minden tévés számára.
A LazyTown lényege jól megragadható abban, amit Scheving a legnagyobb kihívásként emlegetett a walesi konferencián: "Úgy kell szórakoztatnunk a gyerekeket, hogy ne vegyék észre, közben tanulnak." A sorozat ennek megfelelően fikciós karakterekre épül: a főhős Stephanie frissen költözik LazyTownba, vagyis LustaVárosba, ahol mozgásra szeretné bírni a városka nevének megfelelően viselkedő lakókat. Ebben segítségére van Sportacus, akit természetesen maga Scheving játszik.
A LazyTown először könyv formájában jött ki Izlandon (egyből bestseller is lett hazájában), majd egy musicalt, végül pedig egy sikeres tévésorozatot írt belőle alkotója. Elsőre talán ellentmondásosnak tűnik, hogy Scheving pont a tévét használja a tévé ártó hatása elleni harcban, de ez igazából magától értetődik: "Szerintem a tévé tudja motiválni az embereket. Nekünk csak azon kell gondolkodnunk, hogy mit teszünk eléjük. Én gyerekkoromban John Wayne-t néztem állandóan, és a film után rögtön rohantam ki a kertbe cowboyosat játszani" - mondta az ötletgazda.
Schevingnek három gyereke van, ez alapján is mondja, hogy szerinte a boldog gyerek mindenképp szeret mozogni - legalábbis hétéves korig, mert utána, mintha kifogynának az ötletekből, a gyerekek és a szülők is. A tévében pedig nem láthatunk olyan meghatározó modellt, aki a hagyományos oktatás, szájbarágó didaktika nélkül nevelne az egészséges életre. Hogy Scheving módszere működik, azt számok is bizonyítják: a tévésorozat óta az egészséges ételek (jórészt friss zöldségek és gyümölcsök) eladása például 22%-kal nőtt Izlandon.