A magyar tévé gyerekkora

Az m1-en elindult a Köztévé című sorozat, amely az idén ötvenéves Magyar Televízió hőskorát eleveníti fel, ritkán látott, archív felvételek segítségével. Vannak azonban olyan kérdések, melyekre ezekből a kisfilmekből sem kapunk választ: mi zajlott a kulisszák mögött, hogyan született meg egy-egy műsor? És egyáltalán, hogyan indult el a televíziózás hazánkban? A magyar televíziózás egyik emblematikus alakja, Vitray Tamás emlékezik.

Kisvártatva azonban heti háromra növekedett az adásnapok száma, a "rengeteg" időt pedig ki kellett tölteni valamivel: 1957-ben jelentek meg a képernyőn az első bemondónők, Tamási Eszter és Takács Marika, egy évvel később pedig az első férfi bemondó, Varga József is bejelentkezett, akihez a tévés legendárium egyik gyöngyszeme is kötődik. Vargának egyszer egyik nőnemű kollégája helyett kellett beugrania, az utolsó pillanatban: az esti mesét kellett felolvasnia, akkoriban ugyanis a műsorvezetők nem csak a tévé programját ismertették, de meséket és verseket is mondtak a kamerába. "Én vagyok a fecskemama" - kezdődött a történet, a korabeli felvételen pedig állítólag már ekkor látszott, hogy az operatőr nehezen fogja vissza nevetését, a kamera ugyanis meg-megbillent. Ezután következett az "itt ülök a tojásaimon, füstös farkamat lóbálja a szél", amit már Varga sem bírt ki, így a képernyőt inkább elsötétítették.

Hamarosan feltűnt a képernyőn egy másik férfi is, akire ma már a magyar televíziózás élő klasszikusaként tekintünk: Vitray Tamás 1958 augusztusában kezdte tévés pályafutását, egy, az amerikai atlétaválogatott tagjaival készített interjúval. Vitray akkoriban a Magyar Rádió angol nyelvű adásában dolgozott, és mint az [origo]-nak elmondta, az volt a szerencséje, hogy éppen ő vette fel a telefont, amikor náluk kerestek egy embert az interjú elkészítésére. A tengerentúlról érkező atlétaválogatott ugyanis éppen Magyarországon vendégszerepelt, a versenyszámok közötti szünetet pedig interjúkkal szerették volna kitölteni a műsorszerkesztők - az akkori televízió stábjából azonban senki nem vállalta az angol nyelvű beszélgetést. Így került a képbe Vitray, aki aztán még jó ideig a képernyőn maradt. Saját bevallása szerint, első szereplése azzal vált emlékezetessé, hogy egy sámlira állva készítette el az interjúkat: másképp ugyanis az operatőrök nem tudták volna őt egy képbe komponálni a kétméteres atlétákkal.

Bár 1958 februárjától létezett a Telesport, Vitray állítja, hogy ő nem erre a műsorra kapta a felkérést: "Nem hogy Telesport, de még tévé sem nagyon volt" - mondja, arra is célozva ezzel, hogy hazánk gyerekcipőben járó tévéje akkor még a Magyar Rádió egyik főosztályaként működött, és csak 1974-ben vált végleg külön. Saját állítása szerint már négy éve dolgozott az új médiumnál, mikor a Telesport elindult - e szerint 1962-ben, amikor egyébként az első tévéjét is vette. Vitray tehát nem látta magát a korábbi adásokban, igaz, nem is láthatta volna, hiszen akkoriban minden élőben ment, és a játszott anyagot nemigen vették fel filmre. Ennek oka igen egyszerű: drága volt a nyersanyag, így azt inkább a fikciós, művészi alkotások (színházi közvetítések, tévéjátékok) megörökítésére tartogatták.

Az alapkérdésre, hogy mennyiben volt más akkor tévésnek lenni, mint most, azt a választ kapjuk Vitraytól, hogy egyszerre volt könnyebb és nehezebb - sajátos módon a könnyűt és a nehezet is ugyanaz a dolog adta: hogy nem volt előttük példa, ők voltak az első tévések Magyarországon. Könnyebb volt, hisz előzmények nélkül a nézőknek sem voltak elvárásaik, már csak az a tény is lenyűgözte őket, hogy egy távoli képet láthatnak a szobájukban; nehezebb volt viszont, mert az akkori tévéseknek mindent maguknak kellett kitalálniuk, gyakorlatilag ők hozták létre főbb tévés műsorformáinkat. Vitray egyébként a sportműsorokon kívül is kivette a részét az ötletelésből, talán kevesen tudják, de ő találta ki például a Kapcsoltam című vetélkedőt - egy ideig ő maga is vezette, de aztán átadta tanítványának, Rózsa Györgynek.