Hat-nyolc évvel ezelőtt még a nagyobb kereskedelmi tévéken is rendszeresen feltűntek kisírt szemű, tökéletes sminkkel, és frissen mosott, majd gondosan beállított frizurával rendelkező dél- és közép-amerikai nők, akik kiskosztümben búslakodtak a csalfa, vagy annak hitt férfi újabb gazembersége miatt - hogy aztán kiderüljön, a férfi valójában nem is az, akit annak hittek, hanem annak gaz és kegyetlen ikertestvére.
Időnkét elhunyt valaki, ami főképp arra volt jó, hogy a megmaradtak mohón rávessék magukat az örökségre, mint egy sereg kóbor kutya egy talicskányi langyos csülökre. Néha felbukkant egy eddig nem látott személy, gyakran kalapban, régi szabású öltönyben, aki azt mondta, hogy ő a főszereplő dédapjának unokája, majd ötven résszel később kiderült, hogy ő valójában a főszereplő apja, csak nem gondoltak bele rendesen. Mire nagyon eltűnődtek volna, úgyis amnéziás lett valaki egy baleset következményében, így máson kellett agyalni, nem a messziről jött ember homályos mondatain.
A legrosszabb telenovellát megtaláltuk ugyan (klikk ide, itt olvasható a tízes lista), de a felháborodott levelek tucatjai ráébresztettek bennünket arra, annak ellenére, hogy főműsoridben már nincsenek Esmeraldák, Ramónák és María Angelesek, a - tévesen - szappanoperának hívott műfajnak itthon igenis megvan a tábora, csak átköltözött a Romantika csatornára.
Rekordokat döntött
A műfaj több országban aratott egy időben, de főképp a délutáni órákban ért el nagy közönségarányt. Elefántcsontparton olyannyira népszerű volt az itthon is vetített Marimar című telenovella, melyben Thalía játszik, hogy számos mecsetben módosítottak a közös ima időpontján, hogy a lakosság megnézhesse a napi dózisban érkező folyatást. Ugyanez a színésznő Fülöp-szigeteken olyan fogadtatást kapott, ami csak királyoknak és komolyabb méretű országok miniszterelnökeinek jár.