Újfent egymás ellen, ugyanabban a sávban küzd a két nagy kereskedelmi tévé drága show-ja, ahogy az két évvel ezelőtt is történt: a Megasztár 3. akkor is a Szombat esti láz című táncos műsort kapta ellenfélnek. Kérdés, hogy a nézők a viszonylag ismeretlen énekesekre, vagy a táncoló hírességekre kíváncsiak.
A Megasztár 4. harmadik hétvégéjén Nkuya Sonia esett ki: rá és Bencsik Tamarára kevesebb nézői voks érkezett, így nekik kellett a zsűri elé állniuk szombat este. A zsűri két hete már megmentette egyszer Soniát, ezúttal viszont nem hozták vissza a versenybe. A Szombat esti láz is elstartolt, ott a lányával táncoló Rózsa György utolsó lett a zsűrinél. Mivel a nézői szavazatokkal sem tudott legalább egy-két helyet javítani, neki véget is ért a verseny, legfeljebb a fináléban tűnhet újra fel a parketten.