Stirlitz és a kispolgári nyuszi

Vágólapra másolva!
Múltkori cikkünkben az egykori Csehszlovákia tévés remekeit elevenítettük fel, most pedig a szovjet sorozat- és rajzfilmgyártást is megidézzük. Az apropó adott, hisz biztosan sokan emlékeznek még a régi november hetedikékre, amikor a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat, vagyis a bolsevik hatalomátvételt ünnepeltük, több-kevesebb hittel és lelkesedéssel. De mit nézhettünk a tévében akkoriban?
Vágólapra másolva!

Beköszönt a nyugat

Érdekes módon a Szojuzmultfilm már a hatvanas években előrukkolt nyugati történetekkel: 1967-ben Maugli, két évvel később pedig Micimackó történetét dolgozta fel. A szovjet televízió csak később merészkedett idáig: híres sorozata volt például a Sherlock Holmes, mely tizenegy epizódból, illetve ezekből összefűzött, öt tévéfilmből állt. A szovjetek Riga óvárosában alakították ki a Baker Streetet és környékét, Vaszilij Livanov pedig olyan jól játszotta az ízig-vérig brit detektívet, hogy fényképe ma is előkelő helyen függ a londoni Sherlock Holmes Múzeumban.


A Sherlock Holmes filmjei azonban 1979 és 1986 között készültek, ekkortájt már nemcsak a művészetben, de a politikában is tapasztalható volt némi olvadás, amit a tévéműsorok is jól tükröztek. A nyolcvanas évek második felére a Szovjetunióba is begyűrűztek a dél-amerikai szappanoperák, az állami televízió pedig nyugati talkshow-kat és vetélkedőket honosított meg, utóbbira jó példa a Szerencsekerék helyi változata. Az első nyugati hirdetés, a Michael Jacksonnal készített Pepsi-reklám 1988-ban ment le a szovjet televízióban.

A rendszerváltás után, főleg a kétezres években az orosz sorozatgyártás is fellendült, aminek termékeit a Duna TV szokta időről időre bemutatni. A csatornán láthattuk már az orosz alvilágról mesélő Pétervári banditák-at vagy a szintén Vlagyimir Bortko által rendezett A Mester és Margaritá-t, ami a klasszikus regény átirata. A Dunán jelenleg is egy irodalmi adaptáció, a hatrészes Korunk hőse megy.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!