Matt Groening, a sorozat írója, kreátora, és Al Jean, a Simpson-mozifilm producere elmondták egy interjúban, hogy a közeljövőben nem terveznek mozifilmet, legalábbis a sorozat végéig biztosan nem. Véleményük szerint annyira fárasztó volt párhuzamosan készíteni a sorozatot és a 2007-ben bemutatott filmet, hogy a két projekt egyben nem vihető.
Groening 18 éves tervezésről és sok frusztrációról mesélt az első mozifilm kapcsán, és arról, hogy eredetileg két évet szántak a film elkészítésére, de végül négy lett belőle. A távolabbi jövőbe pillantva azonban nem zárta ki az újabb nagyfilmet.
A Simpson család 21. évadjánál tart az USA-ban, és ezt maguk a készítők sem hiszik el néha, ahogy erre a cannes-i tévés Mipcom vásáron is utaltak. A készítőknek egyelőre nem kell sorban állniuk segélyért, állásuk biztos, ugyanis a mostani után még két évadra aláírták a szerződésüket.