A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Mindkét csuklóját eltörte a Csillag születik énekese

Vágólapra másolva!
Varga Viktor, az RTL Klub tehetségkutatójának korábbi indulója jégpályán esett el, mindkét kezét begipszelték.
Vágólapra másolva!

Varga Viktor, a Csillag születik egykori szereplője jégpályán esett el, mindkét csuklóját eltörte. "Apukámtól előbb megkaptam az egyik karácsonyi ajándékomat, egy korcsolyát, és rögtön el is mentem kipróbálni. Egy forgást szerettem volna bemutatni a barátaimnak, de úgy érkeztem a jégre, hogy mindkét csuklómnál reccsenést hallottam, és iszonyatos fájdalmat éreztem" - mesélte a Blikknek. Mindkét kezét begipszelték, enni is csak körülményesen tudott.

Az énekes korábban egy motor felújításán dolgozott, amikor a szemébe ment a drótkefe egy darabja, amelyet aztán hosszabb műtéttel távolították el. Tört már csontja motorozás és görkorcsolyázás közben is. "Imádom az extrém sportokat, inkább kipróbálok mindent, a kockázatok ellenére is, mint hogy ne éljek" - kommentálta.

2012-ben újabb évad készül a Csillag születik-ből, tavasszal lesz képernyőn, Lilu és Ördög Nóra lesz a két műsorvezető.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!