A legjobb magyar szinkronok - top 10

két pasi, szinkron
Vágólapra másolva!
Továbbra sem oldódtak meg a szinkronszakma gondjai, sok színész sírja vissza a tíz-tizenöt évvel ezelőtti gázsikat, miközben a csatornák számának növekedésével párhuzamban egyre több futószalagon gyártott magyarítás kerül a tévéképernyőre. Ugyanakkor a hazai szinkron továbbra is sokszor igényes, komoly munka van egy széria mögött - most az utóbbi egy-két évad legjobbjait mutatjuk be. A szubjektív válogatásban a Magyarszinkron.hu segített.
Vágólapra másolva!

10. Doktor House

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Májusban fejezte be a stáb, de mi csak ősszel búcsúztunk a dokitól. Ezentúl kevesebbet hallhatjuk Kulka Jánost (a képen), aki évekig lubickolt az antiszociális diagnoszta szerepében: végig kitartott a karakter mellett, de úgy tűnik, nem ragadt hozzá a hangja Hugh Laurie-hoz, így nem lehetünk biztosak abban, hogy valaha fogja még őt szinkronizálni. A sorozat szinkronjáért Dobay Brigitta, majd Mester Ágnes után Árvay Zsuzsa szinkronrendező felelt. Minderről bővebben írtunk itt és korábban itt.

-----------------

9. Így jártam anyátokkal

Pár hete kapta meg a kilencedik évadra szóló zöld lámpát. A kiváló színházi színészként ismert, elfoglaltságai miatt viszonylag keveset szinkronizáló Fesztbaum Béla hangjával körítve keressük már évek óta gyermekei anyját. A csapatot Markovics Tamás, Csőre Gábor, Závodszki Noémi és Németh Borbála egészíti ki, akik - a megszokottól eltérően - nem egyedül, hanem amikor lehet, többen állnak a mikrofon elé, így a hangulat is adott.

-----------------

8. Castle

A páros hazai sikeréhez Kisfalvi Krisztina és Czvetkó Sándor is kell. A legújabb évadokban a börtönviselté vált Damu Rolandot Papp Dániel váltotta fel. A Mikroszinkronban készülő magyar változat mindig jó hangulatban áll össze, és amikor lehetőség van, a színészek szívesen emelik a jókedvet néhány saját poén közbeiktatásával.

-----------------

7. Family Guy

Fotó: Mudra László [origo]

Dóczi Orsolya szinkronrendező vezetésével készül, a szinkron sikerének híre eljutott az USA-ba is. Alex Borstein, az egyik vezető író és egyben Lois hangja - magyar származásúként - itt járt nálunk, és személyesen találkozott Vándor Évával (a képen), Kerekes Józseffel és Dolmány Attilával. A jó hangulatú délelőtt során a színésznő nemcsak a kollégáival beszélgetett, de belehallgatott a hazai stáb munkájába is. Elégedetten nyugtázta, hogy mindenki "perfect", csak azt sajnálta, hogy a főcímdalt nem hallhatják a hazai nézők magyarul, mert ők "annyit, de annyit dolgoztak rajta!" Az animációs sorozat szinkronjáról itt tudhat meg kulisszatitkokat.

-----------------

6. Számkiszervezett

Ez egy eszeveszett vígjáték. A cím szerintünk egy kicsit szerencsétlen nyelvfacsarás eredménye, de a Nándori István által levezényelt munka kiválóra sikerült. A Számkiszervezett (Outsourced) Hevér Gábor és Huszárik Kata mellett felsorakoztatja Előd Álmost, Elek Ferencet, Karácsonyi Zoltánt, Sallai Nórát és Kelemen Katát. Galambos Péter az egyik legszínesesebb figurát viszi remekül, igen jó a call-center bumfordi vezetője szerepében, aki például szíve hölgyét elsősorban nem udvarlással, hanem egyszerű levadászással szeretné megszerezni.

-----------------

5. Gengszerkorzó

Igen nehéz munka a Boardwalk Empire legutóbbi évadjának szinkronja. Aprics László szinkronrendező a hazai színészvilág krémjét megmozgatja a sokszereplős, mozgalmas sorozat magyarítására. Végh Péter amerikai kollégájához, Steve Buscemihez hasonlóan keményen megdolgozik minden egyes jelenetért, az eredmény kiváló. Rajtuk kívül meg kell említenünk a gyártásvezetőt, Újréti Zsuzsát, akinek egy zsonglőr ügyességével kell kisakkoznia, hogy a megrendelő által rendelkezésre bocsátott időbe és költségvetésbe beleférjen minden, amit a rendező megálmodott.

-----------------

4. Sherlock

Egy hellyel maradt le a dobogóról a pusztán három epizódból álló Sherlock harmadik évada. Majoros Eszternek sikerült Simon Kornél Sherlockja és Görög László Watsonja mellett megtalálnia Rajkai Zoltánt, aki Moriartyt hozza. A főgonoszt megszólaltató művész akár az ikertestvére is lehetne angol kollégájának, a két színész között meglepően nagy a külső és belső hasonlóság. Conan Doyle örökbecsűjének zseniális feldolgozásában a főcímtől kezdve az utolsó szerepig mindenki tökéletes, így csak abban bízhatunk, hogy az angolok előbb-utóbb kijönnek a további történetekkel.

-----------------

3. Dexter

A múlt nyár folyamán Hornyák Mihály után Orosz Ildikó irányításával elkészítették az újabb évad magyar változatát, Haás Vander Péterrel. A barátságos sorozatgyilkos sokadik éve foglalkoztatja nemcsak a külföldi, a hazai rajongókat is. A hazai színészcsapat több tagja is az interneten követi a sorozattal kapcsolatos történéseket, várják mindig a következő munkakezdést. Sok esetben közös gondolkodás eredményeként választják ki Dexter aktuális ellenfelének magyar hangját is.

-----------------

2. Két pasi meg - egy kicsi

Forrás: Góz Tamás

Ez már a Charlie Harper nélküli változat. Zámbori Soma belépésével új szereplő került a történetbe, és a hangsúlyok is változtak. A hazai kollégák jobban hiányolják Czvetkó Sándort, mint az amerikaiak Sheent, de a forgatások hatalmas lendülettel és hangulatban zajlanak. Az utolsó két epizód felvételére január első napjaiban került sor. Fekete Zoltán Alan Harperként brillírozik. A sorozat szinkronját élőben is megtekintettük.

-----------------

1. Heartland

A kanadai sorozat hétköznap délutánonként látható. A győzelmet nem csak a nagyszerű színészgárdának (Molnár Ilona, Szabó Máté, Kovács Patrícia, Barbinek Péter, Juhász György, Pekár Adrienn, Barabás Kiss Zoltán, Ősi Ildikó, Fehér Anna, Sipos Eszter, Renácz Zoltán) köszönheti. A szakma egyik "utolsó mohikánja", Vajda István rendezi a szinkront.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!