Velem tudnak azonosulni a magyar nők – interjú Liptai Claudiával

Liptai Claudia megfejti, miért éppen ő lett a bulvárújságok kedvence, felidézi, hogyan próbálgatták rajta a határokat az újságok, és hogyan szabadult el a pokol a róla szóló cikkekben. Elmondja, miért nem bíztak meg benne sokáig a színházi és filmes rendezők, és hogy miért c-vel írja a keresztnevét.  

Pár napja megkaptad az év műsorvezetője díjat, kilenc médium szavazása alapján. Jelent ez neked bármit is?

Sokat jelent. Hazudik, aki azt mondja, hogy nem szeretne díjakat kapni. Nagyon fontos a közönség tapsa, de a szakma elismerése is. Én a deszkákról elég hamar beléptem a dobozba, azaz színházról tévére váltottam, így éreztem, hogy nem én leszek az, aki egyhamar Jászai-díjat kap. Ugyanakkor sejtettem, hogy a tévészakma sem fog ünnepelni, mert az értékelésnél nyilván számít, ki milyen képzést kapott. Nem díjakban gondolkodtam tehát, de azért kicsit talán bántott, hogy nem volt semmilyen klasszikus tévés szakmai elismerésem, ezért ez nagyon jólesett. Főleg, mert az újságírók az alapvető televíziós értékek miatt adták nekem, amiről mindig Vitray profizmusa ugrik be.

Fotó: Hajdú D. András - Origo

Az nem bánt, hogy nem színésznőként tekintened rád, hanem műsorvezetőként?

Nem bánt, és nincs is egészen így. Ezt a pályát én választottam, és műsorvezetőként gyakorlatilag mindent megtehettem. Amikor elkezdtem tévézni, az akkori igazgatóm választás elé állított, hogy maradok-e a Vígszínházban, vagy szakmát váltok. Baromi keveset kerestem akkor a színházban, én tartottam el apukámat, anyukámat és magamat abból, úgyhogy a döntés nem volt nehéz. Nyilván nem egy biankó szerződést tettek elém, senki nem garantálta, hogy 15 éven át tévés műsorvezető leszek, de éreztem, hogy ezt nem hagyhatom ki.

Mi lett volna, ha Friderikusz hívására nem mész át 2000 környékén az RTL-től a TV2-höz?

Én soha nem gondolkodom azon, mi lett volna ha. Ha van valami, amit jól csinálok, az az, hogy utólag soha nem lamentálok semmin. Persze nem vagyok tévedhetetlen. Nem ostorozhatom magam folyamatosan egy döntés után, de szerencsésnek mondhatom magam, mert a legtöbb esetben az élet engem igazol.

És könnyen döntesz?

Nem. Amikor csatornát váltottam, azért volt rettentő nehéz, mert lojális embernek tartom magam, aki úgy érzi, hogy tartozik annak, aki bizalmat szavazott neki. Az az eset megtanított arra, hogy ha túl sokat gondolkodsz valamin, akkor megtalálod minden oldal igazságát, és egyben az ellenkezőjét is. Azt hiszem, ma már kimondhatom, hogy jól döntöttem.

Úgy tűnik, hogy igen, mert félévente megkapod az aktuális nagy show-t a TV2-n, legyen az A nagy duett, Mr. és Mrs. vagy a Megasztár. Volt olyan, amivel megkeresett a csatorna, és nemet mondtál rá?

Igen, bár nagyon sokáig úgy éreztem, hogy nem válogathatok, mindent meg kell csinálni, amivel megkínál az élet, mert lehet, hogy újra nem kínálja fel azt az esélyt. Aztán idővel rájöttem, hogy fontos néha nemet mondani. Nem azért, mert fel akarom értékelni magam, hanem mert legbelül pontosan tudom, mi tenne jót, és mi nem. Miben tudok egészen önmagam lenni, és mi volna csak kötelezettség vagy megalkuvás.

És az a visszautasított műsor végül létrejött?

Igen, mással, de a címét nem árulom el. Én nem tudtam volna azonosulni vele. Nem akartam tanúja lenni annak, hogy más embereket kellemetlen helyzetbe hoznak, még akkor sem, ha ezt tudatosan vállalják. Én nagyon nehezen bírom a gonoszkodást, az ilyesmi nagyon megvisel. Vannak pillanatok, amikor túl nagy hatással van rám egy műsor, ezért csak olyat vállalok, ahol a szemébe tudok nézni a szereplőknek. Ilyen A nagy duett, ahol folyamatosan viccelődünk, csipkelődünk egymással, de nem mondok bántót senkire, és ha véletlenül mégis kicsusszan egy ilyen poén, akkor mindig bocsánatot kérek, mert minden a műsor miatt van, semmi sem személyes.

Fotó: Hajdú D. András - Origo

Mostanában megint készülnek magyar filmek. Van megkeresésed?

A közönség a színészeket, tévéseket, filmeseket amolyan hasonszőrűeknek kezeli, pedig nem olyan egyértelmű az átjárhatóság. Én elköteleződtem a kereskedelmi televíziózás irányába, és jó ideig érezhető volt, hogy a rendezők nem bíztak bennem, hiteltelennek tartottak színpadi vagy filmes szerepre. Korábban vagy nem kerültem be filmekbe, vagy nagyon pici szerepem volt. A Valami Amerikában látott karakter aztán meg is határozott egy időre. Most ez változóban van, két film került szóba velem kapcsolatban.

Ezek már biztos munkák?

Mi biztos a magyar filmszakmában? Két produkció kínált fel szerepet, az egyik főszerep, a másik még körvonalazódik. Az egyik egy nagyjátékfilm, a másik egy 25 perces rövidfilm, amelyet nemzetközi fesztiválokra szánnak. Többet erről nem mondanék babonából, mert még alá sem írtam.

Ha a TV2 másnak adná a hétvégi nagy show-ját - amit automatikusan te kapsz -, nagy presztízsveszteség lenne?

Szerintem egyébként nincs ilyen automatizmus, és annyi mindent csináltam már. Nekem szerintem nem kell már azt bizonyítanom, hogy rátermett vagyok, de azt igen – önmagam számára mindenképpen –, hogy képes vagyok megújulni. Néha azért jó eltűnni, hogy újra vágyjon rám a néző. Én a jég hátán is megélő típus vagyok, nincs olyan helyzet, amiből ki ne jönnék, mert én mindig nyerni akarok, és mindig a legjobb akarok abban lenni, amit éppen csinálok. Nem a könyöklős harc híve vagyok, csak az fontos, hogy amibe belevágok, annak legyen eredménye. Minden műsor előtt ugyanúgy készülök, ugyanúgy izgulok, és mindig próbálok valami nóvumot mutatni.

A Marketing & Média szaklap szerint nincs olyan médiaszemélyiség itthon, akiről annyi cikk született volna az elmúlt két évben, mint rólad. A cikkek hány százaléka idegesít, és hány százalékát kontrollálod?

Mostanában már más a helyzet, mint régen, amikor elmentem az újságoshoz, és nem tudtam, mit írnak majd rólam. Nem volt mindig így, de manapság a cikkek nagy részéről megjelenés előtt már tudomásom van.

Miért pont te lettél a legérdekesebb?

Sokat gondolkodtam már rajta, miért lett az életem egy szappanopera, és miért rólam írtak napi rendszerességgel, holott mások élete izgalmasabb, mint az enyém. Végül rájöttem a válaszra: nem vagyok olyan steril és megközelíthetetlen, mint mondjuk egy modell, akivel nem tudnak azonosulni a magyar nők. Sok hírességhez nem lehet közel férkőzni, hozzám nem olyan nehéz. Ha valaki odajön az utcán, természetesnek talál, mert nem vettem fel semmilyen pózt. Segített volna abban, hogy távolságot tartsak, de nem bírtam volna sokáig. Az önazonosság fontos, velem pedig minden megtörténik, ami egy átlagos magyar nővel, talán még több is, és az alkatomnál, jellememnél fogva is jobban tudnak azonosulni velem. Ezt a média is megérezte, a szappanoperába pedig mindig kellenek új részek, akkor is, ha igazságon alapulnak, és talán már egyre inkább akkor is, ha nem. Én egy darabig szolgáltattam sztorikat, de egy idő után ez önjáró lett, megszűnt a kontroll, azt hiszem, elszabadult a pokol. Bárki bármit mond, erre nem lehet felkészülni, ezt nem lehet igazán megszokni.

Mi változott meg?

Amikor elindult a kereskedelmi televíziózás, a sajtó vele együtt változott, és többek között rajtam is gyakoroltak a bulvárlapok. Közösen tanultuk, hogyan kezeljük egymást. Jól eladható voltam, nagyon sok minden történt velem. Én voltam az egyik, akin kipróbálta a határokat a bulvár. Ma talán már elhiszik nekem, hogy ugyanúgy elolvassák, ha jót írnak rólam, mintha rosszat, és hogy az igazság is lehet érdekes.

Fotó: Hajdú D. András - Origo

Sajtópered van?

Van, de egy nagyon régi, kétéves ügy. A legtöbb napi és hetilappal sikerült „újragombolni a kabátot”, és jól működő, korrekt kapcsolatot kialakítani.

Mi volt a legképtelenebb dolog, amit olvastál magadról?

Én nagyon nehezen tudom elviselni, ha elképesztő valótlanságokat írnak rólam, mert elég nagy az igazságérzetem. De nevetni is tudok néha, mert még mindig van olyan újságíró, aki dögös vörösnek aposztrofál, holott úgy öt éve már, hogy szőke vagyok. Bárcsak egyszer megnézné egy műsoromat, hogy lássa, hogy nézek ki! Persze szőke ciklonként is írtak már rólam, ami megint csak egy vicc. Ennél azonban sokkal jobban zavar, ha magát újságírónak valló ember nem használja tökéletesen a magyar nyelvet. Ebből a szempontból néha siralmas cikkek jelennek meg nyomtatásban.

És mikor lettél Claudia, c-vel?

Amikor én születtem, akkor ment a Volt egyszer egy vadnyugat, és az ebben játszó Claudia Cardinale volt anyukám kedvence. Róla nevezett el. Akkoriban azonban csak k-val lehetett anyakönyvezni valakit ezzel a névvel, így a személyimben a mai napig Klaudia vagyok. De amikor elsősként megtanultam az írott betűket, akkor a nagy K-val meggyűlt a bajom, a C-t sokkal könnyebb volt leírni, így már a matekdolgozatra is így írtam a nevem. Eleinte féltem attól, hogy ezért nagyzolónak tartanak, de amúgy voltam én már Liptay és Lipthai is a sajtóban.

Mit szólsz a TV2 eladásához?

Semmit. Én a képernyőn vagyok, semmi közöm a kereskedelmi részéhez. Amíg van munkám, műsorom, addig én nem foglalkozom ezzel. Az én szempontomból nincs is jelentősége, mert ugyanazokkal a munkatársakkal dolgozom együtt, akikkel korábban. Aki anno, 12 éve a Claudia show-ban volt szerkesztőm, az most a főszerkesztőm A nagy Duettben, Szarvas Szilvi. Fél szavakból is megértjük egymást, tudjuk, mit akar a másik.

Fotó: Hajdú D. András - Origo

A Jóban Rosszban sorozatban Gesztesi Károllyal sok intim jeleneted van. Milyen ezeket leforgatni pár évvel a válásotok után?

Ez nem kérdés, hiszen mi a sorozatban nem mint elvált házaspár, hanem mint két színész vagyunk jelen, és amúgy is jó a viszonyunk. Csak a gyereken szoktunk vitatkozni, de ez így lenne válással és válás nélkül is, mert egy apa és egy anya sokszor különböző módon látja a nevelést. Színészként nagyon nagyra tartom a volt férjemet, nagyon jó vele dolgozni.

Tíz százalék körüli nézettséggel megy a Jóban Rosszban, de volt már húsz fölött is korábban. Ez nem zavar titeket? Figyelik a színészek a nézettséget?

Nyilván fontos, hogy egy műsor sikeres legyen. A tudásomat, tehetségemet belerakom, de egy műsor sikere nagyon sok összetevőtől függ. Sokan elfelejtik, hogy ma más a piaci helyzet, mint a kereskedelmi tévék indulása után pár évvel, amikor nagyjából 50-50 százalékot vittek a nagyok. Akkor ki gondolta volna, hogy eljön az idő, amikor már egy 25 százalékos közönségaránynak is örülni kell, mert 5 csatorna helyett 50-ből választhat a néző?

Gesztesi Máté szereplő A nagy duettben, ahol te műsorvezető vagy. Neki te nevelőanyja voltál?

Nyolc évig laktunk együtt, tíz volt, amikor megismertem. Elég határozott személyiség volt már akkor is. Soha nem akartam anyja helyett anyja lenni. Máténak nagy lelke van, nagyon okos és értékes ember. Jó látni őt, és nagyon izgultam, hogy mi lesz, ha esetleg nem jól szerepel. Attól is tartottam, hogy nem leszek elég együtt érző, de szerencsére megvan bennem a féltő érzés. Az apja meg azt mondta neki, hogy „csak hallgass a Claura!”, ami, bevallom, nagyon jólesett.

Volt férjeddel csókolóznod kell a sorozatban. Kivel csókolóznál a hollywoodi színészek közül?

Szerintem ez nem egy helyénvaló kérdés. Az ember nem sorolja fel ilyenkor vadidegen emberek nevét, hiszen az azt feltételezné, hogy csak a kinézet számít. Nem szeretem az ilyen prekoncepciókat. Nyilván mindenki azt várná, hogy Brad Pittet vagy Matthew McConaugheyt mondja a magamfajta, de egy férfi esetében az agya, intelligenciája sokkal vonzóbb tud lenni, mint a külseje. Az esze, a fellépése, a stílusa megszépít minden férfit. Én sokkal jobban szeretem az izgalmas, okos férfiakat a klasszikus szépfiúknál.

A színészeket, tévéseket néha erőszakos rajongók is üldözik. Neked nem volt ilyen levakarhatatlan hódolód?

Ugyan, tőlem úgy félnek, mint a tűztől. Nem az a személyiség vagyok, aki szélsőséges indulatokat vált ki. Szeretnek és nem szeretnek, de nem éreznek sem imádatot, sem gyűlöletet. Vannak rajongók, de érdekes módon főleg fiatalok, tinédzserek, gyerekek, olyanok, akik hasonló pályát szeretnének befutni, és ők sem tolakodóak. Kis ajándékokat, virágcsokrot néha kapok. Legutóbb egy vállkendőt horgolt nekem valaki. Megható volt, hogy rám gondolt közben, de sajnos kicsi lett nekem. De nem volt szívem eldugni egy fiók aljára, így Panka lányom használja a babáival.

Fotó: Hajdú D. András - Origo

A könyved jól fogyott, anyagilag megérte?

Mindenképp. Volt utánnyomás belőle, és komoly, bántó kritikákat nem is kaptam. Volt, aki úgy állt hozzá, hogy majd jól szétszedi, de nem sikerült. Lehet, hogy írok folytatást, de alapvetően a filmek esetében sem szeretem a második részt. Ez egy kihívás volt, meg akartam tudni, hogy megy-e. Én írtam minden szavát, aki elolvassa, az biztosan látja, hogy nem mással írattam meg.

A sztárok a fejükre estek című, Afrikában forgatott reality inspirálta a regényt? Ott is te voltál a műsorvezető.

Nem onnan jött az ihlet, de a helyszín ismerete nélkül nem írtam volna afrikai helyszínekről.

A reklámmal hogy állsz?

Most sehogy. Voltam már reklámarc, de nem jellemző. A nagy ismertséggel együtt jár az, hogy ha valamilyen termék mellé állsz, akkor egy év múlva már hiteltelen, ha mást reklámozol. Ha valamit felvállalok, akkor abban nagyon kell, hogy higgyek. Nemrég egy pénzügyi szolgáltatással kerestek meg, azt kellett volna népszerűsítenem, de nem vállaltam. Nem mondom, hogy gátlástalanul őszinte lennék, de a hazugságot nehezen viselem, így nem tudtam volna hiteles, hihető lenni.

Erről az jutott eszembe, hogy a Barátok közt egykori Magdi anyusa egy egyeurós boltot reklámoz a körúton.

Én ezt szomorúnak találom, főleg azért, mert mindenki azt hiszi, hogy ha valaki, akkor a menő szappanoperák állandó szereplői biztos megszedik magukat. Nem így van. Kis ország ez, kis sztárokkal.

A bulvárlapokból Liptai Claudia mellett a horoszkóp is elmaradhatatlan. Te el szoktad olvasni a tiédet, hiszel az asztrológiában?

Vicces kérdés ez, mert volt olyan időszak, amikor számítógépes tenyérjóslásból éltem. 16 éves lehettem, a budai Skála alsó szintjén ücsörögtem, az emberek rátették a kezüket egy szkennerre, majd a számítógép kiadott pár papírlapot, elemző szöveggel. Aki 16 oldalt kapott, az nagyon örült, pedig akkor csak elromlott a gép. Aki csak hármat kapott, a morgott, és átverve érezte magát. De nem kerülöm ki a kérdést: én Rák vagyok, és sok ilyen jegyű embernél fedezek fel hasonló tulajdonságokat, ahogy mondjuk az Oroszlán jegyűeknek is néha hasonló a jellemük. Nyilván fontosak az évezredek alatt összegyűlő megfigyelések. A legtöbben akarnak hinni ezekben a dolgokban. Én inkább a családomban és a barátaimban hiszek.

És az ufókban?

Ismerek egy párat… Nagyon szeretem a csillagászatot, és szeretek olyanokkal beszélgetni, akik jártasak űrkutatásban. Ha van is bármi odakinn, akkor jó, hogy még nem tudunk róla. A sci-fit is imádom, és életem első szerelme Luke Skywalker, azaz Mark Hamill volt. Nagy rajongója voltam a Csillagok háborújának, amelyet akkoriban még két részben adott a mozi. Szilveszterkor pedig mindketten Leia hercegnőnek öltöztünk a kislányommal.

Fotó: Hajdú D. András - Origo

Sorozatokat nézel?

Előfordul. Az új generációs sorozatok első eleme nekem a Doktor House volt. Hihetetlenül igényesek ezek az amerikai sorozatok. Elképzelhetetlenül tökéletes gyártási technológiával készülnek, és zseniális írókkal dolgoznak. Úgy vannak világítva, fényelve, utómunkázva, hogy egészen más látványvilágot hoznak létre, mint mi Európában. Az aktuális kedvenc a House of Cards Kevin Spaceyvel. Az elnök embereit is nagyon szeretem. Minden rész egy külön kis mozifilm.

Kevin Spaceytől kérnél autogramot?

Nem, az túlzás lenne. Persze boldogan beszélgetnék vele, de aláírásért nem kuncsorognék. Nekem is voltak rajongói korszakaim, például nem bántam volna, ha Robbie Williams a koncertjén engem hív fel a színpadra a közönségből.

Kik voltak a faladon tinédzserkorodban?

Kommersz voltam, úgyhogy a Duran Duran, a Modern Talking, a Wham! volt meg poszteren. Voltam alternatív csaj is, a Tabánba jártunk, Európa Kiadót vagy Áment hallgattam. De ez a korszak nem tartott sokáig, mert nem állt jól a nagy szoknya.