Szomszédnéni: A Balázs Show-val még ma is tudnak zsarolni

A Szomszéd néni produkciós iroda kapta idén a Karinthy gűrűt.

A Szomszédnéni Produkciós Iroda két tagja, Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs kapta idén a Karinthy-gyűrűt, amellyel egyikük szerint több boltban vásárolhatnak majd ingyen. Nem szeretik, ha arról kérdezik őket, hogy miért Szomszédnéni a nevük, arról viszont szívesen beszélnek, hogy milyen köztük a munkamegosztás, hogy első budapesti fellépésükkor miért lógtak be egy koleszba, vagy hogy miért tartoznak Beliczai Balázsnak. A gyűrű átadása után, a Magyar Rádió Márványtermében beszélgettünk velük.  

Túl vagytok vagy tíz villáminterjún. Mi az, amit semmiképp ne kérdezzek meg?

Tóth Szabolcs: Hogy honnan a név.

Bálint Ferenc: Meg hogy az erdélyi közönség mennyiben más, mint a magyar. Semmiben.

Nincs meg a hazai pálya előnye sem egy-egy erdélyi fellépésnél?

T. Sz.: Azért kicsit érezni, hogy jobban tudják, miről beszélünk, lehet bennfentes poénokat elsütni.

B. F.: Kicsit valóban működik Erdélyben, hogy tudják, onnan jöttünk, úgy érzik, ismernek bennünket. A Baricz Gergő-effektus, hogy csak azért szavaznak rá, mert erdélyi, nálunk is működik: nevetéssel szavaznak ránk.

A Karinthy-gyűrűsök mint Planétások A bolygó kapitányából Fotó: Bácsi Robert - Origo

Fogjátok hordani a gyűrűt, vagy beteszitek a vitrinbe?

B. F.: Még nem döntöttem el, nem tudom.

T. Sz.: Attól függ, melyik kerületbe megyek, hol érzem biztonságban magam. A hetedik kerületben lakom, ott inkább megy a vitrinbe.

Felméri Péter ironizált a köszöntőbeszédben azzal, hogy milyen komoly életmű áll mögöttetek. Nem volt még korai megkapni a díjat?

T. Sz.: Biztos van, aki azt gondolja, hogy korai, Badár Sándor is ötvenévesen kapta meg tavaly, Hadházi meg negyvenkilenc évesen tavalyelőtt.

B. F.: Viszont én harmincnégy éves vagyok, Szabolcs pedig harminchárom - ha azt összeadjuk, akkor mondhatjuk, hogy hatvanhét évesen kaptuk meg a díjat.

T. Sz.: Igazából tényleg nem számítottunk rá, a rádió vezetősége tudná megmondani, hogy miért mi kaptuk. Mindenesetre örömmel vettük.

B. F.: Én meg most látom csak, hogy végig fordítva volt felhúzva az ujjamra.

Tényleg, mit ábrázol a gyűrű?

B. F.: Az van ráírva, hogy „Karinthy”, és két piramis van még rátéve, szerintem ezek valamilyen szabadkőműves-jelképek. Lehet, hogy ha ezentúl felmutatjuk, akkor lesznek olyan élelmiszerüzletek, ahol ingyen kapunk kenyeret, meg egy csomó klubba ingyen beengednek.

Visszatérve arra, hogy milyen fiatalon kaptátok, inkább elismerésnek vagy inkább elvárásnak érzitek ezt a gyűrűt?

T. Sz.: Szerintem mindenképp elvárás, pont azért, mert még fiatalok vagyunk. Azt fejezik ki ezzel, hogy "oké, ezt most megkaptátok, de aztán csináljátok továbbra is így".

B. F.: Elvárás azért annyira nincs szerintem, mert arra például nem köteleztek, hogy ezután is viccesek legyünk – semmiféle ilyen szerződést nem kaptunk. De azért igyekszünk.

Tóth Szabolcs, a duó egyik fele Fotó: Bácsi Róbert László - Origo

Mire költitek a pénzt, ami a díjjal jár?

B. F.: Jár ezért pénz??? Elkérték a bankszámlaszámunkat és a szüleink telefonszámát, úgyhogy nem tudjuk pontosan, lehet, hogy a szüleinknek mondják meg, hogy mennyi pénzt kellene utalniuk a fiuknak.

T. Sz.: Nem tudjuk még, hogy milyen összeggel jár – ha jár egyáltalán –, így nem is tudom elképzelni, hogy mire fogom költeni. Ha kicsi összeg lesz, akkor lehet, hogy veszek egy sört belőle. Ha nagy, akkor egy hajót.

Ha már sör, hányszor próbáltak meg versenyt inni veletek a Magyarországon született kollégák?

T. Sz.: Minden évben van egy maratoni Búcsúszentlászlón Bödőcs Tibinél, ott kemény megmérettetés van. Ott voltunk legutóbb hétvégén, nehezen is szedtem össze magam, de túléltem.

B. F.: Nem tudjuk, hogy ki nyert az ivásban, mert senki nem emlékszik rá. Meglepő módon, Búcsúszentlászló olyan, hogy egyik percben még isszuk a finom borokat, és bulizunk a domboldalon, a másik pillanatban meg otthon ébredünk az ágyban.

Milyen nálatok a munkamegosztás? Van köztetek főnök?

B. F.: Mindig úgy van, hogy aki az adott jelenethez az ötletet hozza, az lesz a jelenetnek, úgymond, témavezetője, mint egy doktori dolgozatnál. Együtt gagelünk bele, közösen írunk bele poénokat, de a témavezetőnek megvan a joga, hogy a másik poénjait meghúzza, ha akarja.

T. Sz.: Ez úgy néz ki, egész egyszerűen, hogy Béfé ír egy jelenetet, aztán megmutatja, én meg azt mondom rá, hogy ez a rész szar, vegyük ki belőle. Mire ő: "De ne, az a legjobb rész benne." Ezen még elvitatkozunk egy darabig, aminek általában az a vége, hogy valamelyikünk azt mondja, adjuk elő a jelenetet, és majd a közönség előtt kiderül. Mi igazából sokat nem szerkesztünk, a közönség szerkeszti az előadásainkat.

Bálint Ferenc mosolyog cinkosan Fotó: Bácsi Róbert László - Origo

Mennyiben előny és mennyiben hátrány, hogy ketten vagytok a színpadon?

B. F.: Először mindenképp magabiztosabbá tett, hogy ketten voltunk: amikor Fábry Sándor műsorában ki kellett menni a színpadra, egyedül biztosan reszkettem volna. Eleinte tehát mindenképp előnyt jelentett, de aztán, amikor megkaptuk a fellépti díjat, és el kellett osztani kétfelé, akkor már hátrány volt.

T. Sz.: Én is szomorúan néztem, amikor elkezdődött a pénzosztásnál az "egy neked, egy nekem". De az biztos, hogy az alkotói folyamatban mindig vannak hullámvölgyek és csúcsok, olyankor jó, ha a másik előáll valamivel, amikor neked épp semmi nem jut eszedbe. Ilyen szempontból jól kiegészítjük egymást már tizenhárom éve, reméljük, így marad továbbra is.

Honnan ismeritek egyébként egymást?

B. F.: Kolozsváron volt egy közös ismerősünk, aki bemutatott minket egymásnak, valószínűleg látta, hogy ebből lehet valami. Lehet, hogy ha ő nincs, akkor nincs Szomszédnéni sem, tulajdonképpen ő volt a casting director.

Volt már arra is példa, hogy egyedül dolgoztatok?

T. Sz.: Ilyen ritkán van, általában olyankor, amikor az egyikünk nem ér rá, és akkor csak a másikunkat rendelik meg. Van olyan műsorunk mindkettőnknek, amivel egy harminc-negyven percet el tudunk egyedül is tölteni a színpadon. Ilyenkor a klasszikus stand-upot csináljuk, de a közös műsorainkban is vannak stand-up betétek.

A neveteket tudják a rajongók, vagy inkább csak Szomszédnéniként ismernek?

B. F.: Van, aki tudja, van, aki nem. Hogy könnyebb legyen megjegyezni, rövidítettünk is a nevünkön – vagyis inkább a kollégák, engem Béfének hívnak, Szabit meg Téesznek.

T. Sz.: Szerintem Erdélyben jobban tudják a nevünket, mert ott gyakrabban jelennek meg cikkek, ahol kiírják, hogy Béfé ezt mondta, Téesz ezt mondta. Magyarországon általában Szomszédnéniként kezelnek, itt a kollégák néha meg is szokták kérdezni a közönségtől, hogy tudják-e, melyikünk melyik.

B. F.: Amikor egyszer Benk Dénes konferált be bennünket a Dumaszínházban, megkérdezte, hogy tudják-e, melyikünk Tóth Szabolcs, mire a közönségből valaki bekiabált: "A srác."

A Szomszéd néni tagjai partnereikkel Fotó: Bácsi Róbert László - Origo

Hogy emlékeztek a legelső fellépésetekre?

B. F.: A legelső fellépésünk egy diákszövetség születésnapján volt, ahol nagyon-nagyon nagy sikert arattunk. Aztán később megtudtuk, hogy egy diákszövetségi születésnapon a közönség általában nagyon be van rúgva, lehet, hogy ennek is volt köszönhető a siker.

T. Sz.: Meg annak, hogy nagyrészt a barátaink jöttek el az előadásra. Amikor megcsináltuk a következő előadást, ott már mérsékeltebb volt a siker – akkor láttuk, hogy nem minden vicces, amit kitalálunk, meg is kell szűrni az ötleteket. Az első fellépésen egyébként rettenetesen izgultam, mert van egy olyan tulajdonsága a füleimnek, hogy – amellett, hogy nagyok – néha indok nélkül elvörösödnek. A fellépésen attól féltem, hogy ott is elvörösödnek, a közönség pedig azt fogja hinni, hogy izgulok, noha csak azon izgultam, hogy nehogy elvörösödjenek a füleim.

Budapestről mi az első emléketek?

T. Sz.: Az első emlékemre nem emlékszem, egyéves voltam.

B. F.: Akkor az nem az első emléked.

T. Sz.: De megvan valahol, csak nem tudom előszedni. A második emlékem az, amikor meghívtak minket a Balázs Show-ba. Rengeteget kellett várnunk a hajnali érkezésünk és az esti felvétel között, így leültünk a Westend közepén, néztük a szökőkutat, és teljesen a hatása alá kerültünk. Ajánlom bárkinek, aki pszichedelikus élményre vágyik. Mi teljesen transzba estünk, ahogy ugráltak előttünk a kis vízcseppek, nem is értem, hogy jutottunk el a felvételre.

B. F.: A Balázs Show-ban idézőjeles humorfesztivál volt, vagyis Balázs meg a közönség bénákon röhögött, akik megpróbáltak viccesek lenni. Mi pedig tényleg azt hittük, hogy egy humorfesztiválról van szó, ahogyan egyébként Hajdú Balázs kollégánk is. Mi mérsékelt tetszést arattunk, a közönség jobban nevetett azokon, akik tényleg bénák voltak, Hajdú Balázs pedig valami egészen szürreális produkcióval állt elő, fülhallgatóval próbált újraéleszteni egy gumicsirkét. Amúgy az egész Balázs Show-s szereplés szürreális volt, egész éjjel utaztunk egy busszal, aztán valahol az Unicum-gyárnál kiraktak minket, és csak egy karmozdulattal mutatták, hogy merre van Budapest. Onnan gyalogoltunk be a Westendig.

T. Sz.: Közben azon gondolkodtunk, hol fogunk aludni. Végül a Márton Áron Kollégiumban (a határon túliak kollégiumában) sikerült szállást szerezni, egy ismerősünk lakott ott, aki beszöktetett. Reméljük, már elévült a tett, ha esetleg most be akarnák rajtunk hajtani.

B. F.: Ráadásul végig nem mertük elmondani senkinek, hogy hova megyünk, cikinek tartottuk a Balázs Show-t. Utána megnéztük a műsort, és utána sem mertük elmondani senkinek. Beliczai Balázsnak megvan a felvétel, azóta azzal zsarol bennünket, hogy nyilvánosságra hozza.

T. Sz.: Úgyhogy, ha Balázs kollégánknak bármire szüksége van, mi azonnal visszük neki.