Milyen munkád volt most?
Hangalámondás. Ez egy aranybányászokról szóló dokumentumfilm sorozat, már öt éve csináljuk. Ennyi idő után már izgulok ezekért a szereplőkért.
Szerinted közelebb lehet hozni a magyar nézőkhöz ezeket a témákat? Magyarországon nem jellemző az aranybányászat.
Nekem érdekes hely Alaszka, meg Klondyke, Arizona, ahol a gyerekkoromban olvasott western meg indiántörténetek játszódtak. Elképzelhetetlen, hogy valaki, aki Magyarországon nőtt fel, találkozzon ezekkel a szakmákkal: jég alatti bányászat, aranybányászat, meg hasonló elképesztő történetek. Az jó kérdés, hogy a magyaroknak ez milyen üzenetet hordozhat. De ez tulajdonképpen lényegtelen abból a szempontból, hogy ezt is ugyanolyan magas minőségben kell szinkronizálni, mintha egy Nobel-díjasokról szóló dokumentumfilmről lenne szó.
Élnél aranybányászként Amerikában?
Ha akként nem is, de elég sokat járok külföldön. Nemrég voltam két hónapot Bristolban, Angliában egy nyelviskolában, mellette pedig önkéntes munkákat vállaltam és mindenfélét kipróbáltam. Legutóbb pedig a családommal Szicíliában töltöttünk el pár hetet és egy farmon önkénteskedtünk.
Hogyan kezdtél szinkronizálni?
Fogadásból kerültem be a Színművészeti Főiskolára. Egy színiiskolába jártunk az egyik barátommal, akit nem vettek fel, aztán évekig nem állt szóba velem. Nem játszottam színpadon, ez nem is volt célom soha. Volt egy jó adottságom, a hangom és a Színművészeti Főiskolán megtanultam beszélni. Hajdani nagyon jó barátom - sajnos már nem él -, Reisenbüchler Sanyi vitt föl annak idején szinkronba első év után. Tömegezéssel kezdtem, szóval a legaljától végigjártam a ranglétrát.
Mi a véleményed a Jóbarátok szinkronjáról? Ez a legismertebb munkád. (Itt meghallgathatja)
Mostanában bele szoktam nézni a Jóbarátokba, és sajnos hallom az iszonyatos fordítási hibákat. Ezeket ki lehetne küszöbölni azzal, ha a magyarországi forgalmazó tisztelné annyira a nézőket, hogy egy picit több pénzt fektet abba, hogy olyan minőségű szinkron készüljön a filmjéhez, amiért nem kell szégyenkeznie. Ilyen egyszerű a történet. Húsz évvel ezelőtt kezdtük el szinkronizálni a sorozatot. Ha azóta ötvenszer nem ismételték összesen, akkor egyszer se. Ma is megy valamelyik adón. A Jóbarátokba befektetett összeghez képest az a pénz, amit a Warner [a sorozat forgalmazója - a szerk.] keresett rajta az elmúlt húsz évben csak Magyarországon, egészen elképesztő. Ha csak egy kicsivel több pénzt tennének bele egy szinkronba, akkor a forgalmazó, és ami fontosabb, a néző olyan minőséget kapna, amire húsz év után is büszke lehetne. A legjobb szövegírót, rendezőt és színészt lehetne felkérni a feladatra, nem a közepest meg az olcsót.
Az első nagyobb ismertségedet az EstFM-mel szerezted. Miért lett annak vége?
A mai napig nem tudjuk erre a választ. Az igazi megoldás az lehet, hogy két csoport huszonéves megmondóember - a Pesti Est, meg az Erdélyi Zsolt "Superman" féle brigád - összeveszett egymással pénzen, befolyáson. A Pesti Esté volt az infrastruktúra, ők adták a pénzt. Supermanék pedig a humán erőforrást meg az ötleteket. Egyik csapat se mondható rugalmasnak, toleránsnak és konfliktuskerülőnek. Valószínűleg emberi meg anyagi dolgokon balhéztak össze: hogy fontosabb-e a bevétel, mint a kreatív energia. Szerintem részben emiatt esett szét az EstFM.
Hogyan emlékszel vissza azokra az időkre?
Az az időszak életem legjobb másfél éve volt. Mindenkinek azt kívánom, hogy részt vehessen olyan közösségi alkotómunkában, mint amilyen az EstFM rádió volt. Elképesztő volt, amikor reggel Erdélyi Zsolt odajött a műsorom után, hogy este elnökválasztásunk lesz és "Galamb, te leszel az elnök, legalább is az egyik jelölt". A másik meg ő volt. Egy nap alatt összedobtunk a rádióban egy elnökválasztási nagygyűlést és egy kampányt. Reklámszpotokat gyártottunk, beszédeket írtunk. Este 8 órakor pedig 3000 ember volt az óbudai amfiteátrumban. A fele a galambok, a másik fele a héják mellett üvöltözött. Utána két hónapig ment a kampány a rádióban.
Te nyertél?
Végül én lettem az Egyesült Hallgatók elnöke és még mindig én vagyok, mert azóta nem volt újabb választás. Életem legnagyobb flash-e volt. Nem hiszem, hogy ez utánozható lenne. Nyilván egész életemben azt keresem, hogy egy ilyen közösségi élménynek lehessek a része, de hát öreg róka vagyok én már ehhez.
Aztán jött a Kultúrház. Milyen emlékekkel?
Azért eltelt pár év. Visszajöttem a balettbe ugrálni, szinkronizálni. Aztán bejutottam a Kultúrházba, az EstFM-nek köszönhetően. Olyan műsorvezetőket kerestek, akik nem használódtak el a tévében és nem rutinszerűen működtek. Seres Tamás rendező dobta be a nevemet a szerkesztőségben, mikor a műsorvezetőket keresték és elhívtak egy castingra. Hangosan kellett olvasni a kamerába nézve, olyat már csináltam korábban. Ezen kívül kellett egy interjút készíteni valakivel. Nem egy nagy etwas. Rajtam kívül olyan figurákat fedezett fel a Kultúrház, mint Veiszer Alinda, Veress Dóri és Winkler Nóra.
A Kultúrház hogy ért véget?
Magyarországon a mindenkori politikai elit magáénak tekinti a közszolgálati médiumokat. Mi pedig a Kultúrházzal egy előző politikai elit csapata voltunk, miközben egyikünknek sem volt semmi köze a politikához. Ez úgy működik, hogy jön egy új garnitúra, amely hozza a saját arcait. Már a 2010-es választások előtt sem voltam képernyőn jó ideje. Winkler Nóra talán kicsit tovább volt a heti adásokban, de én balhés alak vagyok, úgyhogy engem mindig mindenhonnan hamarabb kiraknak.
El tudnád elképzelni, hogy újrainduljon egyszer a Kultúrház?
A kulturális újságíráshoz két dolog kell: először is kell egy olyan médium, amelyben szükség van kulturális műsorok gyártására, mert az adott médium belátja azt, hogy a társadalomnak erre igénye van, vagy ha nincs, akkor szüksége az van rá. Másodszor pedig a kulturális újságíráshoz szükség van magyar kultúrára. Ez a kettő most hiányzik szerintem.
Mi van most szerinted?
Most létezik egy médium, amelyet közszolgálati televíziózásnak hívnak, de semmi köze sincs a közszolgálathoz. És valódi igényt sem látok benne ahhoz, hogy igazán közvetítse a kultúrát. Az a magyar kulturális élet, amit akkor, 2005-ben tapasztaltunk, egészen elképesztő volt. Ma tetszhalott állapotban van. Akkoriban a Kultúrháznak naponta összesen másfél órás műsorideje volt. Ez azt jelenti, hogy heti 5 napon át napi 12 olyan téma ment le élő adásban, ami érdekes, új, magyar kulturális esemény.
Hogy állt össze?
Egy adás anyaga? Úgy, hogy egy csomó témát kidobtunk. Nem fért bele, mert nem volt elég érdekes, előrevivő. Ez a heti 60 téma azt mutatta, hogy ez egy pezsgő, izgalmas, érdekes kulturális élettel bíró ország. Ma egy egyórás adást nem tudnék megtölteni olyan anyagokkal, amikre büszkén azt tudnám mondani, hogy „na, ez valami."
Ezt nem csak azért gondolod, mert nincs minden nap szerkesztőségi gyűlés, ahol csupa kulturális témát dobnak be?
Én kultúrafogyasztó ember vagyok. Olvasok újságot, és amennyit tudok, járok színházba, nézek filmeket, hallgatok zenét. Az interneten minden esemény fenn van. Lehet, hogy nincs igazam és a kulturális élet mai aktív szereplői hangosan tiltakoznak - persze kultúra és kultúra között nagyon nagy a különbség -, de a kultúra kapcsán engem a progresszív, előrevivő dolgok érdekelnek. Nem érdekel a múltba révedés. Csak nyilván vannak történelmi korszakok, amikor az ország kulturális elitje nem az előrevivő, hanem éppen a nosztalgikus dolgokat helyezi előtérbe. De az szerintem nem érdekes, olyat már láttunk, arról nem lehet műsort készíteni. "Tényleg olyan szobrot csinált, amit már valaki megalkotott 180 évvel ezelőtt?" "Igen, olyat csináltam." "Hát ez tök jó, köszönjük szépen." Ez nem azt jelenti, hogy az új dolgok jobbak, hanem inkább érdekesebbek.
Mondasz példát?
Minden évben kétszer eljátsszák a Szentivánéji álmot különböző színházakban. De ha Alföldi Robi, Bodó Viktor vagy Pintér Béla rendezi, akkor előre tudni, hogy ott valami történni fog. Ami egy új, más megközelítés. Abban mi a hír, ha valamelyik színház eljátssza a klasszikus verziót? Ha viszont Eperjes Károly pucéran játssza Zubolyt a Szentivánéjiben, na az hír.
Az már bulvár, nem?
Nem feltétlenül. Mert ha oka van a meztelenségnek... Alföldivel csomószor emiatt kötekednek. Csak arról van szó, hogy az ő értelmezésében a meztelenség a színpadon indokolt. Szóval, a világ az újításoktól megy előre. Persze csomószor visznek el rossz irányba, de csak akkor jutsz előre, ha új dolgokat próbálsz ki. Nem csak a kultúrában. Anélkül beletunyulunk a langyos vízbe. Elkezdünk félni mindentől, ami más és ez nem visz előre. Nekem van egy csomó gyerekem, akiket előre kell lökdösni, nem hátra. Hogy mindent lássanak a világból és eldönthessék, hogy mi az ő útjuk.
A gyerekeid mik lesznek, ha felnőnek?
Fogalmam sincs. Majd ők eldöntik. Például mehetnek aranyat ásni Alaszkába... Csak legyenek boldogok. Ha a saját gyerekkoromból indulok ki: csoda, hogy életben vagyok és a szüleim kibírták ép ésszel. Három fiam van, ha visszakapom háromszorosan... nem is merek belegondolni... Néha megijedek, mi mindennel kell majd megküzdeniük. De sikerülni fog nekik.
A fiaid mit gondolnak arról, hogy mozi-trailerekben és reklámokban hallani a hangodat?
A három éves fiam mindig felkiált, hogy "Papa, ez a te hangod!" és csodálkozik, hogy ez hogy van. A nagyfiam viszont Földessy Margit színiiskolájába jár. Szokott szinkronizálni, de csak nyári szünetben engedem. Vannak gyerekek, akiket a szüleik hordanak dolgozni iskolaidőben is és így a szinkronstúdiókban töltik a gyerekkorukat. Visszanézve, fiatal felnőttként lehet, hogy ez egy romantikus dolog, de egy gyereknek nem ott van a helye, hanem a téren, iskola után. A nagyfiam ezt akarja csinálni. Velem szokott menősködni a suliban, meg bemutat minden osztálytársának. De hát ez a könnyebbik út. Tessék elmenni agysebésznek!
Mi a véleményed a szinkronszínész megnevezésről?
Szinkronszínésznek tartom magam és nem gondolom, hogy az én esetemben ez egy derogáló jelző lenne. Vannak nagyszerű színművészek, akik színházban meg filmekben játszanak, és időnként szinkronmunkát vállalnak, és akkor ő "színész a mikrofonnál" és éppen akkor ő mondjuk szinkronszínész. Amikor forgat, akkor pedig filmszínész, de foglalkozását tekintve színművész. Tehát mindenkinek saját története van ebben a világban.
Mi a véleményed a különböző szinkrontanfolyamokról?
Mivel ennyi színész kerül ki évente a színi egyetemekről, nem látom a létjogosultságukat. Vannak, akik szeretnének szinkronszínészek lenni, mert ezt egy romantikus, menő dolognak tartják és jelentkeznek ilyen kurzusokra, meg ugye anyu mondta hogy szép hangjuk van. A kurzusért kifizettetnek velük egy rakat pénzt, de végül valószínűleg nem lesz munkájuk. A szakmánk felhígulásához az ilyen iskolák megjelenése erősen hozzájárult. Persze ezekből is kerültek ki tehetséges emberek, de közel sem annyian, mint amennyien elvégezték ezeket.
Jelenleg nem rádiózol?
Nem. Az EstFM után évekig voltam a Klubrádiónál. Ugyanaz a helyzet, mint a tévénél: kereskedelmi rádióban nem lehet normális műsort készíteni, ahol meg lehet, az olyan szinten át van itatva politikával, hogy nem szeretnék benne részt venni.
Miért nem indítasz saját rádiót?
A fenét... De lehet, hogy indítok. Supermannek van egy saját rádiója, az RCKO.fm, netes. Mindig szoktunk beszélgettünk arról, hogy csináljunk közösen valamit. De most gyereket nevelek, meg utazgatok.
Az interjú második része április 2-án lesz olvasható az Origón.