Magyarország 1989-ben megnyitotta kapuit a kínaiak előtt, Európában egyedüliként kínálva nekik vízummentességet. Három év alatt 30-40 ezren érkeztek hazánkba, de többségük nem akart itt maradni, csak ugródeszkaként tekintett az országra, innen nyugat felé akarta venni az irányt. Idővel azonban észrevették, hogy
van igény a termékeikre, az olcsó cikkekre rákaptak a magyarok.
A kínaiak több mindennel próbálkoztak, végül az éttermek és a piac hozta meg a kívánt forgalmat számukra. Csontos Sára Ázsia szekértő ezeken túl azt is elmesélte az Origónak, hogy a Kőbányai úti negyedben dolgoznak, élnek a legtöbben – innen indultunk közös sétára.
A kapukon belépve új világ nyílik meg a szemünk előtt: kínai feliratok irányítanak útba, kínai reklámok díszelegnek a magasban és kínai árusok kínálják termékeiket a járdákon. A budapesti kínai negyedben óriási a pörgés hétköznap délután: az ország minden kínai boltja innen szállít, kis- és nagykereskedők járnak ide áruért. Döbbetenes, mennyi minden kerül itt a polcokra: színes ruhák, cipők, gyerekjátékok, művirágok, egzotikus zöldségek, gyümölcsök közt vezet az utunk.
Az itt élők rengeteget dolgoznak, hétfőtől vasárnapig tart a munkahét, így a raktárépületeket nem igazán van idejük elhagyni. Ennek köszönhető, hogy
a boltok és raktárak között egyre több étterem, közösségi tér, élelmiszerbolt bukkant fel,
mára pedig bank, könyvelőiroda, fodrász, óvoda, utazási iroda is működik a kis Kínában, Budapesten. Lényegében ki sem kell innen tenniük a lábukat, minden helyben van.
Míg jártuk a különös kis országot, útitársunk Angie Zhou, itt élő banán-generációs lány volt, aki Kicsi ország, kicsi Kína egyik főszereplője.
Én már Magyarországon születtem, ezért vagyok banán-generációs, azaz kívül sárga, belül fehér"
- mesélte.
A labirintusszerű utcákon haladva Angie a gyerekkoráról mesélt. 1994-ben született, majd a nagyszüleihez került Kínába, akik hat éven keresztül nevelték. Iskolás korában tért vissza az akkor még eléggé idegennek tűnő szüleihez, nem volt egyszerű az új életet megszoknia, ma már tökéletesen beszéli a nyelvet és magyar fiúval jár.
A kínai családokra jellemző, hogy évekre másra bízzák gyermeküket, míg ők a munkára, a pénzszerzésre koncentrálnak - tudtuk meg tőle. A sorozatban több olyan kisgyerek is feltűnik, akikre jelenleg magyar dada vigyáz.
A Kicsi ország, kicsi Kína a különös kőbányai helyszín mellett az emberi sorsok ábrázolására fektet nagyobb hangsúlyt. Radnai Péter, az AMC Networks International kreatív igazgatója utunk során elmondta, hogy az első rész a kínai kereskedelemről, a második a családokról és az orvostudományról, a harmadik a magánéletről és a hitről, a negyedik pedig a szórakozásról és a gasztronómiáról fog szólni.
Vajon az itt élő kínaiak esznek azoknak az éttermekben, amiket mi autentikusnak hiszünk? Milyen az igazi konyhájuk? Kipróbáltuk egyik nagy kedvencüket, a húsos táskát, amit a budapesti negyedben is gyártanak is árulnak,
tányérokra került többek közt a száznapos tojás, a korianderes disznófül,
különféle párolt zöldségek és ananászos, édes hús is. Ha eddig azt gondoltuk, hogy ismerjük a kínai konyhát, akkor itt be kellett látnunk, hogy sejtésünk sem volt róla. Óvatosan kóstultuk a specialitásokat, melyeket a belvárosban csak akkor készítenek el nekünk, ha azt külön kérjük, ilyesmik nem szerepelnek az étlapokon.
A széria több mint 25 szereplőt vonultat fel, a történetek célja, hogy eloszlassanak tévhiteket, vagy igazoljanak olyan hiedelmeket, amikre nem is számítunk.
Szerepelni fog többek közt a magyar államháztartásnak négymilliárd forintnyi adót fizető lǎo bǎné (nagyfőnök), akinek
mesés vagyona mögött szörnyű családi tragédia lapul;
feltűnik egy művész is, aki a szabad világ reményében hagyta ott hazáját, de nem találta meg a számítását.
Miért nem látunk öreg kínaiakat Budapesten sétálni? Vannak-e titkos madzsong termek a városban? Hogy érzik magukat a budapesti éjszakában? Mit csinálnak szabadidejükben? Egyre több kérdés merült fel ottlétünk során, a válaszok azonban október 10-ig váratnak magukra, este startol a Kicsi ország, kicsi Kína.