Egyre több a gasztroműsor, egyre jobb a nézettségük. Miért futott fel ez a műfaj? (A Konyhafőnök 3. évadja most zárult le - eredmények itt.)
Az emberek ráéreztek arra, hogy a gasztronómia egy tök jó dolog, és hajlandók is rá költeni. Az életünknek ez olyan része, amire félre kell tenni minden hónapban. Nem kell feltétlenül extra, drága helyekre járni, de ha nyílik egy jó kolbászda, akkor trendi oda eljutni, lefényképezni és posztolni a kaját, megosztani másokkal a tapasztalatokat. A Facebook és az Instagram világában még gyorsabban terjednek a hírek, ha bejön neked valami, és megosztod másokkal, ők is elmennek majd kipróbálni, és továbbadják. Mindenkinek megjött ezekhez a gasztronómiai élményekhez a kedve, a téma pedig egyre inkább felpörög, most nagy divatját éljük, és ez szerintem egyre inkább így lesz a közeljövőben.
Nagy divat lett itthon a street food, sok étkezde és fesztivál van már a városban. Ezt a vonalat is kedveled?
Mindig az aktuális trend kérdése, hogy melyik a felkapott, de tény, hogy egyre több új hely nyílik a városban. Szoktam eljárni ilyen helyekre, ha valami új jelenik meg, akkor elmegyek és kipróbálom, de általában nem szoktam elájulni ezektől. Mondjuk a street foodnál elsődlegesen nem is az a cél, hogy hanyatt dobja magát tőle az ember, hanem hogy egyen egy korrekt, izgalmas ételt. Eszméletlen egyébként, hogy mennyi munka van egy egyszerű büfében, food truckban vagy kis kifőzdében.
Ki kell találni egy egyedi kínálatot, izgalmas megjelenést,
frissnek és egyedinek kell lenni, és ha ez mind megvan, kőkeményen kell dolgozni nap mint nap. Mindenkit becsülök, aki bevállalja, mert nagyon nehéz ezt a műfajt jól csinálni.
Érezhetően fellángolt a fiatalság érdeklődése a gasztronómia iránt. Ezt a célcsoportot céloztátok meg?
Sem a könyvvel, sem a műsorral nem úgy álltunk neki, hogy kiválasztunk egy célcsoportot, és majd jól csinálunk valamit, amire tuti rákapnak. Mikor elkezdtük felvenni az első főzős videókat, olyat akartunk csinálni, ami nekünk tetszik, a mi ízlésünknek megfelel – csak bíztunk abban, hogy ez bejön másoknak is. Szuper dolognak tartom, hogy a fiatal generációnak már inkább az a ciki, ha valaki nem találja fel magát a konyhában.
Miért, régen mi volt szerinted?
Amikor tinédzser voltam, az volt a menő csávó, aki ahhoz is hülye volt, hogy egy tojást feltörjön. Tök oké volt ez a nézet akkoriban, de ma már egy férfi ezt nem engedheti meg magának. Nem mondjuk arra, hogy de laza fazon, aki azzal csajozik, hogy fogalma sincs, hogy kell bevásárolni vagy összedobni egy tésztát. Ma már képben kell lenni, hogy hol lehet enni egy jó pho levest, hol a legjobb a hamburger, és szerintem ma már tudni kell főzni, ez gyakorlatilag kezd az általános műveltség része lenni.
Borbás Marcsi receptkönyve a napokban jelent meg, ő egész más szellemiségben gyűjtötte össze a recepteket, és arra is utalt, hogy a mai trendekkel majmoljuk a külföldieket, nem hozunk létre sajátokat. Erről mit gondolsz?
Nem tudom, hogy mit jelent a majmolás.
Azt gondolom, hogy az még nem lesz majmolás, hogy megtetszik egy alapötlet, amit továbbviszel. Például ha elmész nyaralni Olaszországba, és látsz egy brutálisan jó kaját, amit előtte korábban soha, majd hazaérve elkezded magadnak megcsinálni, meg beteszed a receptkönyvedbe, az miért baj? Nem látom, mi a különbség a között, hogy már meglevő, magyar recepteket mutatok be, vagy nagyobbra nyitom a spektrumot, és a világ ízeiből merítek. A gasztronómia fejlődése jelen pillanatban pont arról szól, hogy kommunikáljunk, ismerkedjünk egymással.
Tehát nyitottabbak vagyunk ma?
Nyilvánvalóan ahhoz, hogy a mai gasztronómiai univerzum létrejöjjön, kellett a korábbi elszigeteltség, így lett az olasz, a francia, a német konyha teljesen más, de világviszonylatban is említhetnék példákat. Ma már nyitottabbak vagyunk, az online világnak köszönhetően ismerkedhetünk, kapcsolatban léphetünk más kultúrákkal, nincsenek akkora szakadékok köztünk. De ez az egész emberi működésünkre igaz,
minden szinten globalizálódunk.
Nem a fúzióra gondolok, amikor csinálok olyan olasz ételt, amiben ázsiai elemek is vannak, hanem amikor az ázsiai, olasz meg amerikai ételeket ismerő ember fejében összeáll egy olyan recept, ami ezekből merít. Ebbe az irányba megyünk, és ez akár életfilozófiai kérdés is lehet. Most akkor nekünk Magyarországon védelmeznünk kell magunkat, nem szabad beengednünk a bevándorlót, a külföldit? Vagy nem mehetnek ki azok, akik nem érzik itt jól magukat? Inkább mondjuk azt, hogy mindenki arra megy, amerre szeretne, mindenki lásson és tapasztaljon minél többet a világból, ahogy neki a legjobb.
A magyar konyhát nincs mitől védeni? Nem baj, ha kocka formájú lesz a csirkecomb a paprikásban?
Borbás Marcsi azok közé tartozik, akik tisztelik és népszerűsítik a hagyományos magyar konyhát, ez is tök hasznos dolog, nagyon jó irány, de el kell férnie mellette másnak is. Akkor színes a paletta, ha sokan helyet kapnak rajta. Nem erőszakosan, más vonalat elutasítva kell védeni a hazait, hisz lényegében nincs is félnivaló. Ha valakinek bejön a kocka formájú csirkecomb, lehet, hogy otthon minden vasárnap így készíti majd el a családi ebédre, míg pár hét után meg nem unja, mert rájön, hogy tök jó móka volt, de jó az eredeti is. Egyébként, aki a magyar konyhát védi, gyakran olyan ételeket véd, amik nem is olyan régiek, a paprikás csirke is egy 19. században elterjedt fogás. Figyelni kell az értékekre, megőrizni a hagyományokat, de nem kell megmondani senkinek, hogy mit szeressen.
Te hogy állsz a magyar ételekhez, szereted a hazai ízeket és formákat?
Imádom. Ebben például tök konzervatív vagyok, úgy szeretem a magyar specialitásokat, ahogy gyerekként megismertem. Néha vannak játékaim ezekkel az ételekkel, hagyom magam kísérletezni néha, és szívesen elmegyek olyan éttermekbe, ahol újraértelmeznek megszokott fogásokat, de az a tapasztalat, hogy újra meg újra visszamegyek a nagymamámféle változatokhoz.
Az elmúlt hetekben többször ért el egymillió feletti nézőszámot A Konyhafőnök. Szerinted mitől működhet harmadszorra is a műsor?
Az első és a második szériánál is elképesztő volt a siker, a harmadiknál újra ezt érzem. A nézők még mindig nagyon kíváncsiak arra, hogy milyen ételek készülnek a pultok mögött, mi lesz a zsűri reakciója, és hogyan versengenek a játékosok.
A konyhai versenyzés szimpatikus dolog, ártatlannak tűnik először,
de a másik oldalon ott van a tízmillió forintos fődíj, ami fokozza az izgalmat. Mindenki számára drukkot jelent, nekünk és a nézőknek is. Szóval komoly a tét, miközben gasztronómiáról, főzésről, ételekről van szó, az embereket az ilyesmi manapság iszonyatosan érdekli.
A konkurencián is megy főzőverseny, de a TV2-féle A milliomos szakács nem szerepel ilyen jól, sőt, alig van nézője. Mi lehet vele a gond?
Nem akarnám azt a műsort nagyon elemezni, már csak azért sem, mert egyetlenegy részt láttam belőle. Nem vagyok műsorkészítő, nekem nagyon nehéz lenne azt megmondani, hogy miért nem megy jól, miért nem találja meg a közönségét. A Konyhafőnöknél sem feltétlenül csak az én és a társaim érdeme, hogy ennyire nézik, ennek van egy mélyebb, szakmai része. Azt, hogy a TV2 mit nem csinál jól, szintén nem tudom, de általában azért elmondható, hogy az RTL Klub sikeresebb műsorokat rak össze.
Milyennek találtad a harmadik évad versenyzőit? Mintha ebben a szériában lazább, néha szinte baráti lenne a hangulat.
Valószínűleg az történt, hogy mivel már több rutinom van műsorvezetőként és zsűritagként, jobban tudtam figyelni az emberekre, így személyesebbnek éreztem a kapcsolatunkat. Nem azért, mert annyira mások lettek volna ezek a szereplők, hanem kicsit jobban oda tudtam figyelni az emberi vonatkozására a dolognak. Ugyanazt látom, amit az első kettőben is tapasztaltam: nagyon lelkes, nagyon elszánt, néha bukdácsoló, de alapvetően főzni jól tudó emberek versengenek a fődíjért.
Sértődés nem volt?
Szuperjó csapat jött össze megint, ha megkérdeznéd őket, senki nem haragszik a másikra, mindenki azt mondaná, hogy tök jó fejekkel hozta össze a verseny. Nyilván voltak személyes viták, hisz versenyhelyzetben a másikat kell leküzdeni,
csúnya szavak repkedtek,
keresztbe tettek egymásnak, de mint bármilyen más nemes küzdelem után, a végén leülnek és jóban vannak – ezt pedig nagyon jó látni.
Azt jól tudom, hogy már keresi a csatorna a következő évad versenyzőit? Lesz folytatás?
Konkrétumokat én nem árulhatok el, de nyilván mindig nyitott szemmel járunk.
A Konyhafőnök Junior viszont már a jövő héten elkezdődik az RTLII-n. Milyen volt ugyanezt a műsort gyerekekkel készíteni?
Már nagyon várom, hogy képernyőre kerüljön, mert iszonyatosan cuki lesz. Aranyosak a gyerekek, szuper volt a hangulat, mindenkinek nagy élmény volt látni, hogy milyen ügyesen mozognak a pultok mögött. Mivel nyolc és tizenhárom év közti gyerekek versenyeznek, biztosan sokan gondolják azt, hogy majd rántottát meg spagettit kell csinálniuk, és ezzel el lesz intézve, de nagyon nem így fog kinézni. Gyakran a felnőtt versenyzők sem tudtak úgy megsütni egy lazacot ebben a versenyben, ahogy közülük néhányan csinálták. Olyan tökéletes fogások is kerültek elénk, hogy meg nem mondtuk volna, hogy egy gyerek főzte.
Nem túl korai ennyi idősen ilyen szinten sütni-főzni?
Nagyon jó dolog ez, a gyerekek képzését és fejlesztését iszonyatosan komolyan kellene venni. Az a gyerek, aki tízévesen lemegy a Piactérre, felhozza az édesköményt, és még elképzelése is van arról, hogy mit tud vele kezdeni, sok szempontból előnyös helyzetben azokhoz képest, akiknek gőzük sincs az alapanyagokról és a főzésről. A konyhában hozzávalókat kell válogatni, dolgozni kell velük, tervezni kell, logikai folyamatokat kell követni, egy nyers valamiből kell alkotni, a végén pedig ott lesz egy szép, finom fogás, saját produktum.
Csomó olyan eleme van a főzésnek, ami fejleszti a gyerekeket,
miközben óriási sikerélmény nekik, hogy létrehoztak valamit. Úgy gondolom, kötelező jelleggel kellene a kicsiket megtanítani erre, mert amellett, hogy fejlődnek, kialakul a kritikai érzékük is.
Hogyan?
Akik úgy kerülnek be a kollégiumba, később pedig úgy kezdenek önálló életet, hogy nem okoz gondot egy fogást összerakni, sokkal jobb életszínvonalon tudnak élni. Egyrészt azért, mert magukra egészségesen és költséghatékonyan tudnak főzni, másrészt nem lehet őket vacak minőséggel átvágni. Ha már gyerekként tudod, milyen a jó állagú borsó, hal vagy burgonya, akkor nem tudnak neked eladni olyat, ami gagyi, mert többet nem mész abba az étterembe, vagy nem rendelsz onnan. Az emberek napi szinten tömik magukba a rossz ételeket a menzákon, mert nincs számukra referencia, nem tudják, milyennek kellene lennie.
Mennyire tartottak tőletek a gyerekek? Velük szemben is megvolt a szigor?
Először látszott, hogy nagyon izgulnak, de utána belazultak. Nyilván nem voltunk genyók, nem dobtuk ki az ételeiket, nem szóltunk be csúnyán, ha elrontottak valamit. Lehet majd látni sírást a műsorban, de nem a bántások miatt. Leginkább a kiesésnél volt erre példa, mikor rájöttek, hogy vége ennek a jó bulinak, amit annyira élveznek.
A Street Kitchen tévésorozat után könyvsorozatot is indítatok, a napokban jelent meg az első kötet. Ugyanazt látjuk nyomtatásban, amit a képernyőn?
Bízom benne, hogy a könyvben is azt a szellemiséget tudjuk átadni, amit a műsorral. Akinek tetszenek a videóink, azoknak szerintem ez is bejön, csak a megjelenési forma más. A Street Kitchenre jellemző hangulat és szemlélet átjön, de teljesen más recepteket gyűjtöttünk össze, egyik sem lesz ismerős a webről vagy a tévéből. Ha sikeres lesz, és a visszajelzések is jók, akkor mindenképp lesz folytatás, a fejünkben két-három kötetre való tartalom összeállt már, nem akarunk leállni ezzel, akár már tavasszal jöhet a második rész.