Az Így jártam anyátokkal két alkotója, Craig Thomas és Carter Bays újra a CBS-nek ír, együtt készítik a New York Mythological című reménybeli sorozatot. Az már a címből kiderül, hogy
nem tudtak elszakadni szeretett városuktól, a helyszín ezúttal is New York lesz
– a történet egy közép-nyugati lányról szól, aki a keleti parti metropoliszba költözik, hogy "elsőkézből tapasztalja meg New York varázsát".
Az alkotópáros közben producerként egy másik projektet is támogat, arról már többet lehet tudni, hiszen a 7p/10e című websorozat tévés változatáról van szó – a netes szériát mi is ajánlottuk már korábban. A My Time/Your Time című képernyős verzió ugyanúgy egy távkapcsolatról szól, a forgatókönyvet Hilary Winston (A nevem Earl, Balfékek, Happy Endings – Fuss el véle!) jegyzi.