Nevet váltott Király L. Norbi

sztárok, tabu tv gála, király l. norbert
Vágólapra másolva!
Állítólag Dél-Koreában hallgatják egy dalát, új nevet választott, hátha ott befut.
Vágólapra másolva!

Koreában is hallható Király L. Norbi újabb dala – hangzott el egy Fem3-as interjúban. A Feeling Music nevű zenekarral közösen készítette nemrég, és most Neel művésznéven nyomul az egykori X-faktoros. „Úgy gondoltam, hogy a Király L. Norbi kicsit bonyolult lehet a külföldiek számára, ezért a Neel művésznév mellett döntöttem. Remélem, Pussy and a Bass című új dalunk ott is sikeres lesz – nyilatkozta a Borsnak.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Tavaly január óta újra zenél, de nem szeretné, ha ismét minden lépését követné a bulvársajtó, mondta az Origónak. "A rockot a hátam mögött hagytam, új irányt vettem zeneileg, és az életem is megváltozott, hiszen most már apa vagyok, született egy kisfiam. Nem akarok folyton a tévében és az újságokban szerepelni, volt egy időszak, amikor még az is hír volt, hogy vettem egy kiló mandarint a boltban. Megvoltak az előnyei és a hátrányai, de szeretnék elhatárolódni a celebségtől." Voltak fellépései az új csapattal országszerte, erről bővebben itt mesélt.

Az énekes 2010-ben lett országosan ismert, a kétmilliós nézettségű, első X-Faktorban vitézkedett. Akkoriban Geszti Péter, Keresztes Ildikó, Malek Miklós és Nagy Feró voltak a mentorok. Király L. Norbi a harmadik lett, a szériát Vastag Csaba nyerte.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!