Négy ismert arc az M4 Sportnál
![Gera Zoltán Budapest, 2015. július 16.
A bosnyák csapatban játszó Josip Kevesic (b) és a ferencvárosi Gera Zoltán a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének második fordulójában játszott Ferencváros - Zeljeznicar mérkőzésen, a Groupama Arénában, 2015. július](https://cdn.origo.hu/2023/12/rLNDHKocZ-nTF646QCiNtpRTN4oYUoILpz7mPSF_cuE/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRiZGM4MGIyOGExNTQ4MmI5MzBlODA3ZGQyM2IxNjI2.webp)
A csatorna Sport7fő című műsorában elhangzott, hogy a legrangosabb európai kupasorozat játéknapjain Gera Zoltán, Hajnal Tamás, Juhász Roland, valamint Szabics Imre is értékel majd. Gera és Szabics kedden a Manchester City–Juventus, Hajnal és Juhász pedig szerdán az AS Roma–Barcelona összecsapáson debütál.
Gera Zoltán továbbra is a spanyolok fölényét várja
a Bajnokok Ligájában, de bízik benne, hogy ezúttal az angol csapatok is odaérnek majd a végjátékra. Juhász Roland hozzátette, Barcelona-szimpatizánsként bízik a katalánok címvédésében.
A Bajnokok Ligája mostani idényében kedden és szerdán is élőben közvetít az M4 Sport, emellett a játéknapok végén összefoglaló várja a szurkolókat, illetve egy másik mérkőzés felvételről lesz látható.