Csak idő kérdése, mikor tér vissza Dexter

Dexter 2016-ban visszatérhet?
Vágólapra másolva!
A Showtime egyetlen lezárt sorozata, amelyet folytatni akar a tévétársaság.
Vágólapra másolva!

A Dexter kiváló széria volt, sajnálatosan nyomorult befejezéssel, amely sokak haragját vívta ki. A főszereplőt életben hagyták az írók, a stúdió és a megrendelő határozott kérésére, nyilván azzal a szándékkal, hogy egyszer majd folytatni lehet a szériát.

Dexter 2016-ban visszatérhet? Forrás: Showtime

A Showtime elnöke idén januárban már beszélt a lehetséges folytatásról, jelezte, hogy Michael C. Hall nélkül ez nyilván elképzelhetetlen. Most augusztus 11-én, újra szóba került Dexter, David Nevins elmondta, hogy ez az egyetlen sorozatuk, amelyet már lezártak, de folytatni terveznek. Hozzátette, hogy

és ha megvan a szándék az alkotók részéről, hogy folytatják, akkor ő nem fog nemet mondani, mert sokan faggatják erről, tehát van rá igény.

Szavazzon!

Legyen új Dexter-évad?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!