Kitartóak az Amerikai Horror Story színészei
![Sarah Paulson](https://cdn.origo.hu/2023/12/Q-0OEvbsnJxgiwTmsQh_6WuJXWxFHrKHHdgY1XAL0tw/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA0NWY1YmI5YmZlNzQ3Mzc5NTJkMTBjNWJhMGI5Zjhm.webp)
Ryan Murphy egy amerikai sajtóeseményen Finn Wittrock, Cheyenne Jackson, Wes Bentley, Matt Bomer, Angela Bassett, Denis O'Hare, Kathy Bates és Sarah Paulson társaságában mutatkozott, egyben bejelentette, hogy a színpadon vele ülők mindegyike szeretne részt venni a következő évad munkálataiban, és kapnak is karaktert. A kreátor-producer nem árulta el az újabb szezon alcímét vagy témáját, csak annyit mondott erről, hogy két ötlet is felmerült, ezek közül választanak.
A sorozat annyiban rendhagyó, hogy minden évad más korban, más helyszínen játszódik, más a tematika, azonban a főbb színészek ugyanazok – csak épp egészen más karaktert visznek. Az első évad egy szellemek járta házban játszódott nagyrészt, a második – talán a legbrutálisabb, legnyomasztóbb – egy elmegyógyintézetben, súlyosbítva perverz apácával, hibbant, szadista orvossal.
A harmadik egy felejthető ökörködés volt, zavaros boszorkánytörténet,
a negyedik javult valamelyest, gnómok, torzszülöttek rémcirkuszában játszódott, a legutóbbinak pedig egy roppant sötét és veszélyes hotel adta a hátterét.