A párosok ruháját adásról adásra egy kis csapat készíti el, a vezető stylist mellett állandó asszisztens, szabász és két varrónő dolgozik. "Minden hét elején van egy kreatív megbeszélés a producerrel, a rendezővel és a szerkesztőkkel, itt hangoznak el a dalcímek és az elképzelések. Mivel sokszor előfordul, hogy egy dal nem az eredeti stílusban kerül színpadra, nekem is ott kell lennem és a ruhák miatt egyeztetni. Itt mondják el először, hogy milyen világot szeretnének megjeleníteni, én pedig mondom az ötleteket, hogy milyen ruhákra gondolok."
A Nagy Duett első adásában Berki Krisztián ruhája lógott ki leginkább a többi közül, Fésűs Nellyvel a Dzsingiszkán-t adták elő. "Valóban ezzel volt a legtöbb munka, erősen kiemelkedett a szett a többi közül. Inspirált az eredeti videoklip, így próbáltuk azt a retro világot tükrözni, meghatározó volt a színvilágban az arany és a piros" - mesélte az Origónak.
A tervezés előtt videoklipeket néz, megvizsgálja az eredeti előadók megjelenését, stílusát, majd ebből merítve kezdi a tervezést. "Mivel a mezőny jelentős részével már dolgoztam együtt korábban, ismerem őket annyira, hogy nincs vita a ruhák miatt. A folyamat közben egyeztetünk velük, nem fordult elő olyan, hogy valaki tiltakozott volna. Egyetértenek azzal, hogy érdemes az eredetit visszaadni, ahhoz hasonlót készíteni."
Bár már az első adásban is voltak merész szettek, nem a megdöbbentés a cél. Míg
Keresztes Ildikóék latex ruhában énekeltek, Varga Viktorék egy darab textilbe burkolóztak
- a választás a daltól függ.
"A dzsungeles kis szoknyákat könnyű volt megvarrni, de általában sok munka van a ruhákkal. A Nagy Duett egy showműsor, ahol megengedettek a látványosabb elemek, így attól függően, hogy mit igényel a produkció, használjuk is ezeket. Mivel Rubint Rékáék egy roma dalt adtak elő, nálunk nem volt kérdés a színvilág és a stílus, de
törekedtem arra, hogy ne az autentikus roma minta jelenjen meg, hanem maibb, divatosabb."
A műsorról szóló kritikákat mindig elolvassa, a kommentekkel azonban nem foglalkozik. Ha belefut olyan sorokba, melyek a ruhákat húzzák le, akkor átgondolja azok valóságtartalmát.
Sokszor poénkodnak a ruhákkal, akár a zsűri is, de nem szabad mindent magunkra venni.
Ez A Nagy Duett-ben kevésbé jellemző, a Sztárban sztár adásaiban viszont elég gyakori volt. Egyszer olvastam egy cikkben, hogy Kökény Attila úgy nézett ki a Queen-dal éneklése közben, mint Kukorica Jancsi, de igazából az egy nagyonis jellemző ruha volt, csak a szokásos piros csík, fehér trikó összeállítást akartam elkerülni. Igyekszünk úgy megtervezni a ruhákat, hogy ne köszönjön rajtuk vissza az, ami már volt."
A ruhák többségét a csapat varrja meg, csak néhány van köztük, ami kollekcióban is megvásárolható. A stylist szerint nagyon fontos egy produkción belül a ruha, sokat ad az értékhez a látvány. "Ezeket az extrémebb kosztümöket jobban szeretem tervezni, szakmailag nagyobb kihívás és az eredmény is látványosabb.
Vannak olyan különleges anyagok és kiegészítők, melyeket nem egyszerű beszerezni,
az időigényesebb darabokkal előre kell tervezni. Az első adás előtt több idő volt az előkészületekre, de a későbbiekben mi is csak egy hetet kapunk arra, hogy a vasárnapi élő adásra minden meglegyen. Ez már könnyen megy, van gyakorlatunk, több műsort végigcsináltunk már" -mondta.