Az eszméletlen Mészáros „Michu” Mihályra az ügynöke, Dennis Varga talált rá, a színész utána kómában esett, majd június 13-án elhunyt. A 76 éves férfi egyik legismertebb szerepe az Alf című szitkom volt, amiben a magyar származású Mészáros alakította a kisvárosi család által befogadott nagy orrú űrlényt.
A budapesti születésű Mészáros Mihály nyolc éve szélütést szenvedett, és az utóbbi években folyamatosan egészségügyi problémák kínozták. A mindössze 83 centis Mészáros Mihály az amerikai cirkuszokból érkezett a filmek és sorozatok világába a 80-as években, és karrierje legismertebb állomását az Alf című vígjátéksorozat jelentette. A címszereplő földönkívüli (aki hajótörést szenved a Földön, de egy amerikai család befogadja) ugyan egy bábfigura volt, de a szakmában csak Michu-nak becézett Mészáros bújt a szőrös idegen bőrébe, ha annak nemcsak ülnie, de mozognia is kellett.
Egy időben Michael Jackson barátja is volt, nézze csak:
Az akrobataként és kaszkadőrként is tevékenykedő férfi emellett feltűnt az 1989-es Nicsak ki beszél?-ben, ahol az egyik gyerkőc, Mikey dublőrét alakította. Az alacsony növésű 76 éves színész szerepelt továbbá a Pee Wee nagy kalandja és a Sátánfajzat - Warlock 2. című filmekben is.