Gyerekkorunk kedvenc rajzfilmjeit adták a szovjetek

Ha azt mondjuk, hogy „Nu, pagagyi”, a mai harmincasoknak, negyveneseknek jó eséllyel beugrik a nyuszi és a farkas állandó párharca, amelyben a legtöbben valószínűleg az elvileg gonosz farkasnak drukkoltak. Természetesen nem a No, megállj csak! volt a virágzó orosz, szovjet rajzfilmipar egyetlen termése, felelevenítünk még pár emlékezetes darabot. Nosztalgiázzon velünk!

Az oroszoknál már a huszadik század legelején megjelent az animáció műfaja, az első ismert alkotó egy balettművész, Alekszandr Sirjajev volt, aki 1906 és 1909 között több rövidfilmet készített, általában bábokkal adott elő valamilyen balettdarabot. Ezeket azonban csak a barátainak mutatta meg, a munkáit csak 1995-ben fedezték fel, pár évvel később készült is egy dokumentumfilm a sztoriról, amelynek az lett a címe, hogy Egy megkésett premier.

A tízes évek legkiemelkedőbb alkotója, Vlagyiszlav Sztarevics már a maga korában is ismert volt,

első bábfilmjére, a Nagy szarvasbogár-ra igencsak rácsodálkozott az akkori közönség, sokan arra gyanakodtak, hogy idomított bogarakkal oldotta meg a filmben látott szituációkat. Legismertebb munkája Az operatőr bosszúja, ebben szintén ízeltlábúak „játszottak”:

A rajzfilmgyártás aztán Sztálin alatt vált iparággá, állítólag az ő személyes utasítására jött létre 1935–36-ban a Szojuzgyetmultfilm, amely 1937-től már csak Szojuzmultfilm néven gyártotta a rajzfilmeket, mintegy az amerikai Disney ellenfeleként. Ettől az évtől már színesben gondolkodtak az itteni alkotók, a harmincas évek végére több mint húsz kisfilmet mutattak be.

Az itt tevékenykedő művészek közül kiemelkedő volt például Ivan Ivanov-Vano, akinek az első egész estés rajzfilmet is köszönhették az oroszok, ez volt az 1947-es A púpos lovacska. Itt dolgozott többek között a Vad hattyúk-at jegyző Mihail Mihajlovics Csekanovszkij, valamint Alekszandr Ptusko, akinek leghíresebb filmje a több szempontból is úttörő Új Gulliver volt.

A szovjet rajzfilmgyártás a hatvanas években kezdett egyedivé válni,

miután a látványvilágba sajátos, népi motívumokat is beemeltek. Nemzetközi szinten kétségkívül az 1969-ben indult – de még a kétezres években is feltámasztott – No, megállj csak! vált a legismertebbé, ez mintha a Tom és Jerry mintájára készült volna, csak épp szocialista köntösben.

A szovjet Tom és Jerry Forrás: Szojuzmultfilm

A sorozatban elvileg a farkas volt a gonosz, az ő karaktere azonban jobban ki volt dolgozva, így sokaknak ő lehetett a szimpatikusabb. Tipikus ellentéte volt a szocialista ideálnak, kerülte a munkát, ivott és dohányzott, igazi huligán volt,

sokak szerint a legendás Viszockijról mintázták.

Az alkotók állítólag azt szerették volna, ha a farkas az énekes hangján is szólal meg, de aztán Anatolij Papanov mellett döntöttek – ezzel együtt már az első epizódban elhangzott egy Viszockij-dal, a farkas dúdolta kötélmászás közben, az alábbi videón nagyjából 1.23-tól:

Emlékezetes volt a szintén 1969-ben készült Vinni Puh, vagyis a Micimackó szovjet változata, amely egy orosz erdőben élő medvéről szólt. A bumfordi, kedves kis állat jóval egyszerűbb animációs környezetben mozgott, mint amerikai testvére, de így is hamar a kelet-európai gyerekek kedvencévé vált, dalait sokáig szívesen dúdolgatták.

A szovjet rajzfilmgyártásban amúgy is jellemző volt, hogy a nyugati verzió mellett a magukét is elkészítették, többek között a Brémai muzsikusok-nak, A dzsungel könyvé-nek és a Pinokkió-nak is láthattuk helyi változatát, utóbbit Buratinóként ismerik az oroszok.

Átültették rajzfilmre Astrid Lindgren svéd írónő könyvsorozatát is, amelynek hőse itthon Háztetey Károlyként, az oroszoknál csak Karlszonként ismert – egy gyermeki lelkű férfiról van szó, aki egy háztetőn lakott, és a hátára erősített propeller segítségével közlekedett. Kalandjaiból két rajzfilmet készített Borisz Sztyepancev, ez volt az egyik:

Akadtak persze tipikusan orosz, szovjet kezdeményezések is, a Gena, a krokodil első rajzfilmjét szintén 1969-ben mutatták be. A címszereplője egy állatkertben dolgozott – krokodilként –, az igazi főhős azonban a meghatározhatatlan fajú Cseburaska volt, aki olyannyira népszerűvé vált, hogy még a kétezres években is több olimpián volt az orosz csapat kabalafigurája.

Fülbemászó dalok itt is akadtak, például a Goluboj vagon, amelynek magyar változata is készült, Rutkai Bori énekelte a Budapest Bárral. Gena krokodilnak volt saját dala is, a Goluboj vagon eredetijével együtt alább meghallgató:

Végezetül emlékezzünk meg Jurij Norstein Süni a ködben című kisfilmjéről is, amelyet minden idők egyik legjobb rajzfilmjének tartanak. A története a végletekig egyszerű volt, a süni elindult benne medvebocs barátjához, de csak nehezen talált oda az erdőre leszállt köd miatt – a megvalósítás azonban annyira plasztikusra sikeredett, hogy az akkori animációs technika csúcsteljesítményei közé emelte a filmet. Ne hagyja ki, alig tíz perc az egész!

Cikkünk egy sorozat első része, a továbbiakban az egykori szocialista blokk több országának rajzfilmtermését is megidézzük.