Spáh Dávid: Színészként már nem szerepelnék

Spáh Dávid ad interjút Apats Gábornak 2016 augusztus 23-án

Spáh Dávidot a Família Kft. óta nemigen láthattuk a képernyőn, most mégis elvállalta a zsűrizést az RTL Klubon szeptember 3-án induló Kicsi Óriások-ban. A gyerekekkel készülő tehetségkutatóban saját tapasztalata alapján próbál segíteni a kis versenyzőknek, bár önmagáról a mai napig nem tudja eldönteni, hogy jól dolgozta-e fel az egykori országos népszerűséget és az utána következő éveket. Ma már két gyerek édesapja, és ha minden jól megy, tévésorozatot és nagyfilmet is láthatunk tőle a közeljövőben. 

Amikor legutóbb beszéltünk, azt mondta, a Família Kft. után már egyáltalán nem hiányzik a képernyős szereplés. Most miért vállalta mégis a Kicsi Óriások-at?

Mert ez nem szereplés, hanem zsűrizés. Semmilyen produkciót nem adok elő, úgy viselkedem, ahogy egyébként is szoktam – a különbség csak annyi, hogy ezt most fel is veszik.

Szóval csak színészként nem vállalna már szerepet?

Nem tudom, hogy azzal ki járna jól. A barátaimnak szoktam néha szerepelni, de az inkább a vicces kategória, és azok a felvételek nem is kerülnek elő. Nem is nagyon hívnak már, tudják jól, hogy annak a pártján vagyok, hogy cipőt a cipőboltból vegyünk, mindenki csinálja azt, amihez ért.

Az elejétől fogva tetszett neki a műsor Fotó: Szabó Gábor - Origo

A zsűrizésre habozás nélkül igent mondott?

Azt nem mondanám, hogy habozás nélkül vállaltam, de már az elejétől fogva tetszett, főleg azért, mert a kollégák rögtön bebizonyították, hogy ez egy gyerekközpontú műsor lesz. Egy nagyon hosszú casting zajlott le egyébként, újra és újra megkerestek, rengeteg emberrel összeraktak – egy idő után már az is elkezdett érdekelni, hogy a szerkesztők mit figyelnek ilyenkor, hiszen én minden alkalommal ugyanúgy éreztem magam.

Volt esetleg olyan trió, amelyet jobban el tudna képzelni a produkcióban?

Nem volt, szerintem mi hárman szépen ellenpontozzuk egymást. Geszti Pétert tizenhárom éves koromban ismertem meg, ő akkor még a Rapülőkkel gyártotta a slágereket – óriási figura volt, akkoriban mindenki rajongott érte. Azóta viszont eltelt egy csomó idő,

kicsit féltem tőle, hogy milyen lesz vele újra találkozni.

Igaz, közben is dolgoztunk együtt, rendeztem például olyan reklámfilmet, amelynél ő kreatívként vett részt, de az egy nagyon más felállás volt szakmailag. A zsűrizést, nem tudom, mióta csinálja már, állítólag volt is olyan névjegykártyája egy időben, amire az volt írva, hogy „Geszti Péter, zsűritag”.

Attól tartott, hogy esetleg alá-fölé rendelt viszony alakul ki?

Nem, egyszerűen csak attól féltem, hogy mindig el fogja mondani előttem, amit én is gondolok. Akkor meg minek ülök ott? Hál’ istennek erről nincs szó, érdekes, izgalmas új találkozás volt.

Tizenhárom éves volt, amikor Geszti Péterrel először találkozott Fotó: Szabó Gábor - Origo

A harmadik zsűritaggal, Földes Eszterrel milyen a viszonya?

Ő egy színésznő, nekem pedig – rendezőként – a színészekkel való viszonyom elég összetett, egyszerre tudom őket nagyon szeretni és nagyon nem szeretni. Óriási szerencse, hogy Eszterrel most nem úgy dolgozunk együtt, ahogy színészekkel szoktam, ha majd egyszer erre sor kerül, akkor mi már egészen más platformról fogunk indulni.

Azt nagyon jó volt látni, ahogy őt is beszippantja ez az egész,

bár ő sokkal kritikusabb, mint én, ezt a megnyilvánulásaiban is észre lehet majd venni.

Úgy hallottam, sokat pityergett a válogatókon.

A tehetség eleve nagyon megható dolog, akárkiben, akármilyen formában jelenik meg, itt pedig attól válik lehengerlővé, hogy azoktól a pózoktól és álarcoktól mentesen mutatkozik meg, amiket a felnőttek már hajlamosak magukra aggatni. Ráadásul a gyerekek produkciói között sokszor csak nüansznyi különbségek vannak, és amikor az egyiknek kevesebb pontot kell adnunk, attól dühös leszek.

A tehetség mindig megható dolog Fotó: Szabó Gábor - Origo

Mitől lesz más ez a műsor, mint a többi, gyerekekkel készült tehetségkutató?

Ilyen formában nagyon ritkán lehet látni gyerekprodukciókat, mert vagy egy anyák napi ünnepségen nézed őket, vagy már betanított, ezerszer ismételt mozdulatokat látsz, mondjuk, egy fővárosi színház musicaljében. Itt a gyerekek szenvedéllyel, odaadással, ráadásul saját maguktól csinálják a dolgukat,

hamar kiszűrtük azokat, akiket csak a szülei küldtek színpadra.

Csak azok maradtak, akiknek szívük-lelkük benne van a produkcióban, reméljük, ez a nézőknek is át fog majd jönni.

A saját gyerekeit elengedné egy ilyen show-ba?

Szívem szerint sehová nem engedném el őket, legalább harmincéves korukig. Rettenetesen féltem a gyerekeimet ettől a világtól, sokkal sötétebben látom a dolgokat, mint ahogy a saját életemben, ha az ő jövőjükről van szó. Azt láttam egyébként, hogy kétféle szülő van azok között, akik elengedik a gyereküket egy ilyen műsorba: az egyik pontosan tudja, és fel is készül arra, hogy mi van a műsor után – ők vannak kevesebben –, a másik csak azt látja, hogy a gyerek ebben hatalmas örömét leli, ezt próbálja megadni neki.

Félti a gyerekeit a jövőtől Fotó: Szabó Gábor - Origo

Egykori gyereksztárként mennyit tud segíteni nekik?

Pontosan a saját tapasztalatom az, ami erkölcsileg is alátámasztotta számomra, hogy idejöjjek, és ne csak otthon a fotelből osszam az észt. Tudom, hogy milyen nehéz az, amikor véget ér egy történet, eltelik tíz év, és

te már rég túl vagy az egészen, de úgy érzed, hogy rajtad kívül senki más nincs.

Próbálok ezzel kapcsolatban tanácsokat adni nekik, de a családot semmi nem pótolja, elsősorban ők tudnak egy normális hátteret, folytonosságot biztosítani a gyereknek. Kell is, mert szerintem nagyon durva hatása lesz annak, amit a mi szereplőink csinálnak, rengeteg ember fogja őket leesett állal nézni az országban.

Mi a legfontosabb tanács, amit adni tud nekik?

Hogy az egész műsort úgy fogják fel, mint egy nyári tábort. Soha ne engedjék meg maguknak, hogy bezáródjon körülöttük a világ, és innentől kezdve csak arról szóljon az életük, amivel felléptek. Aki mégis erre az útra téved, akármilyen jó képzésben is részesül, valószínűleg szakbarbár lesz, nem tud igazán nagy művésszé válni. De ez nem szülői vagy szakmai tanács, csak az van mögötte, hogy én magam is voltam tizenegy éves, amikor kamerával vettek, most meg harmincöt vagyok.

Nem szabad hagyni, hogy bezáródjon körülöttünk a világ Fotó: Szabó Gábor - Origo

Nehéz volt kijönni a Família Kft. árnyékából?

Szerintem a mai napig nem tudok semmi olyat csinálni, hogy ez ne jöjjön elő. Soha nem is fogok. Nemcsak a nézőknek vagy az újságíróknak, de például a tesóm független művész haverjainak is folyamatosan benne van ez a rólam alkotott értékítéletükben, soha az életemben nem fogok tudni olyan sikert elérni, ami ezt egy pillanatra is zárójelbe tudná tenni.

És ezt annyira rossz elfogadni? Mégiscsak egy olyan sorozatról van szó, amelyet minden magyar ismer, aki annak idején nem barlangban élt.

Végül is nem annyira rossz ez, ennél sokkal keményebb dolgokat is el kellett fogadnom, például, hogy ilyen hamar ennyi idős lettem. Ezzel együtt egy boldog fickó vagyok, akinek, ha sok szívás árán is, de bejött az élet. Ez a mostani műsor csak elgondolkodtatott azon, hogy jól dolgoztam-e fel az eltelt éveket, vagy sem. Pont jókor jött, mert nemrég lettem apa, két gyerekem van most már.

Máig nem tudja, jól dolgozta-e fel az eltelt éveket Fotó: Szabó Gábor - Origo

Pár éve azt mondta nekem, hogy az ikertestvérével nem szeret együtt dolgozni, ez azóta sem változott? (A Família Kft.-ben szintén látott Spáh Károly operatőr lett – a szerk.)

Együtt kezdünk most bele egy tévésorozatba, a napokban együtt forgatok vele egy reklámot, vagyis szó sincs arról, hogy nem szeretek vele dolgozni, de korábban határozottan nem tett jót a családi életünknek.

A szüleink például tíz-húsz évig dolgoztak egy irodában, de nekünk ez nem megy,

teljesen másképp kommunikálunk egymással, mint ahogy kellene egy munka során – csak épp mostanra már elég idősek lettünk ahhoz, hogy ezeket a helyzeteket be merjük vállalni. A nagyfilmemet már így sem együtt fogjuk forgatni, az már ehhez túl hosszú munkafolyamat.

Miért, a sorozat, amit említett, nem hosszabb?

Ez egy valamivel egyszerűbb történet, nyolc rész, huszonhét forgatási nap. Egy vígjátéksorozat lesz amúgy, amely ősszel jön ki, de erről most még nem mondhatok többet.

Sorozata is lesz hamarosan Fotó: Szabó Gábor - Origo

Legutóbb beszéltünk arról is, hogy a magyar sorozatkészítők nem elég bevállalósak, nem mernek újdonsággal előállni, azóta azonban volt Válótársak, volt Aranyélet. Mit gondol most?

Ne felejtsük el a Terápiá-t sem, ennek a hullámnak a legértékesebb darabját. Azóta hatalmas változások zajlottak le, nagyon jó ez az irány, most már csak az a kérdés, hogy ezekből a sorozatokból mennyit lehet kitermelni, mennyit tud a piac felvenni. Én személy szerint

az eredetiséget még mindig hiányolom az alapötletek szintjén,

hiszen ezek a darabok mind külföldi formátumok alapján készültek – tegyük hozzá, hogy az is, amelyen most én dolgozom. Két-három saját ötletem van különböző asztalokon – sőt egy már egy Los Angeles-i asztalon is –, de persze az teljesen kiszámíthatatlan, hogy ezekből megvalósul-e bármi is.

A most futó külföldi sorozatok közül miket emelne ki?

Az elmúlt évek legnagyobb dobása szerintem a House of Cards volt, ezt talán egyetlen sorozatrajongónak sem kell magyarázni. Valószínűleg nem lesz annyira maradandó élmény, de nagyon szerettem a Stranger Things-t is, remekül elkapott sok mindent a mai harmincasok, negyvenesek gyerekkorából.

Tetszik még az animáció folyamatos fejlődése,

hogy a Simpson család vagy a Family Guy után el lehetett jutni a Rick and Morty-ig vagy a BoJack Horseman-ig, amelyek nemcsak humorukban, hanem történetükben is összetettek, néha már drámába hajló komédiák, de semmi mással, csakis animációval lehet prezentálni őket.