Bereczki Zoltán: Páran zavarba jönnek az utcán, ha meglátnak

Bereczki Zoltán interjú

Bár a siker nagyon jó dolog, úgy véli, a kudarcokból sokkal többet tanulhat az ember - Bereczki Zoltán felszálló ágon van, egyre jobban érzi magát a bőrében. A Sztárban sztár zsűrijében már gyakorlottan véleményezi a produkciókat, ebben a szériában azonban nincs könnyű dolga, sok közeli kollégája lép színpadra. Jórészt női rajongók veszik körül, a beszólogatásokkal pedig nem foglalkozik, bár gyerekkorában komoly frusztrációkkal küzdött miattuk.

Milyennek látja az idei Sztárban sztár versenyzőit?

Zsűritagként nagyon nehéz dolgom van, mert rengeteg volt kollégám szerepel a szériában, illetve versenyben van Veréb Tomi is, akivel bár nem játszottam egy színpadon, de roppant tehetségesnek tartom, az operettes rajongók nagyon kedvelik.

Minden szavamat többször megrágom,

készülök az adás előtt, hogy csupa pozitív dolgot tudjak nekik mondani, ugyanakkor, mint minden szórakozató műsorban, a szórakoztatásnak itt is van egy olyan faktora, ami a zsűri és a nézők véleménykülönbségéből adódik. Azt gondolom, ki kell billenteni az egyensúlyából a nézőt, hogy el tudjuk utaztatni, és ez a színházban is így van.

Ez mennyiben elvárás egy tévés szórakoztató műsortól?

A maga szintjén az. Egyszer Valló Pétert hallgattam a rádióban, és nagyon szépen beszélt a populáris szórakoztató műfajról. Szerinte a tömegek szórakoztatása legalább annyira fontos, mint a kulturális elit kielégítése. Én is azt gondolom, hogy nagyon nagy szükség van az offos színházakra, a műhelyekre, mert mindig is azok termelték ki hosszú távon a szótárakat, a valamiféle újdonságokat.

Ezeket használja fel, és ezekből növi ki magát a többi műfaj. Nem feltétlenül másolja, de gyökérként használja őket. A művészetnek nagyon fontos célja kell, hogy legyen, hogy a tömegekhez eljusson, és a tömegek gondolkodását valamilyen módon befolyásolja.

Ebben a szériában nincs könnyű dolga Fotó: Mudra László - Origo

Mennyire kritizálja a színházi szakma azokat, akik a kereskedelmi csatornákon tűnnek fel?

Én musicalszínészként végeztem, a Színművészeti Főiskolán szó nélkül is éreztük annak a hangulatát, hogy az mennyire a nyolcas pálya.

Hogy került be mégis ebbe a világba?

Az Operettszínház tagja voltam, és az akkori sajtófőnökünk úgy gondolta, hogy a populáris színház háromféle hívószóval rendelkezik, a darab, a színész meg az alkotógárda. Az Operettszínház a legnagyobb hangsúlyt a művészeire fektette, a karakterépítés nagyon fontos volt. Neki volt egy mondása, ami úgy szólt, hogy aki a tévében van, látszik. Először fájdalmas helyzetekben is, de részt kellett venni a műsorokban, és anélkül, hogy azokat, akik most vannak benne, degradálnám, én

örülök, hogy ezen a szakaszon túl vagyok.

A főzőműsorokon, a vetélkedőkön, és azokon a műsorokon is, amiknek semmi köze a szakmámhoz. Hála istennek eljött az idő, mikor a Nagy Duett-be, a Sztárban sztár-ba is hívtak, és a tévézést megtanulva a háttérben is dolgozhattam zenei producerként. Örülök, hogy a Sztárban sztár-ban mind a két oldalon tudtam működni, mert nekem ez a szakmám, én ezt csinálom, ezt tanultam, és ez a mainstrem szórakoztatásnak a kellős közepe. Igen, időnként van, hogy lecsúszik a gatya, de azt nagyon szépen is le lehet tolni.

Mennyiben munka és mennyiben szórakozás a zsűrizés?

Az elején nagyon nehezen ment, mert nem vagyok verbálisan könnyen önkifejező típus. Sokkal inkább a zene az én nyelvem, de megtanultam valamennyire így is érvényesülni.

Sosem leszek olyan, mint Hajós vagy Majka,

de talán pont ezért van helyem a zsűriben, két Hajós és két Majka már nem lenne oké. Úgy van rám szükségük a többieknek, mint aki szakmailag is képes hozzászólni a produkciókhoz, de azért ezek nem doktori disszertációk, nagyon erősen megszűröm, hogy mit mondjak. Bírjuk egymást, utána nagyon jót szoktunk együtt vacsorázni, és a poénokon nagyon jót szoktunk röhögni.

Nagyon jó a kapcsolata a többiekkel Fotó: Mudra László - Origo

Kezdettől megvolt az összhang?

Igen, Majka kifejezetten örült, hogy visszaültem mellé, a tavalyi évben kicsit egyedül maradt. Attól, hogy nagyon más helyről jöttünk, humorban nagyon egy húron pendülünk. Elég egy oldalba bökés, és máris röhögünk, sokszor ránk is szólnak, hogy úgy

nem tudnak adást csinálni, ha az asztal alatt vagyunk állandóan.

Most kaptunk egy nagyon jó öltözőt, ahol már eleve meg van alapozva a hangulat, mire bemegyünk, fel vannak dobálva a labdák.

Onnan már volt több élő bejelentkezés, közös szelfizés is. Fontosnak tartja, hogy a közösségi oldalakon kapcsolatot tartson a követőkkel?

Egyre fontosabb és fontosabb az online jelenlét a brandépítésben. Nagyon nagy fegyelem kell hozzá, mert nem az a generáció vagyok, akinek ez reflexszerűen megy. Látom az öt-tíz évvel fiatalabbakon, hogy szórják fel a fotókat, videókat lazán, nekem nem így megy. Most kaptam fejmosást, mert Homonnay Zsolti kollégámmal teniszeztünk reggel, és nem csináltam fotót. Tudtam, hogy kellene, de olyan jól eldumáltunk és elröhögtünk, hogy teljesen kiment a fejemből. Majd bepótolom, ha újra megyünk. Van egy része az életemnek, amit magánügyként kezelek továbbra is, mert kell, hogy mindenkinek legyen privát szférája.

Hol a határ?

Pont most érzem azt, hogy kicsit túlszaladtam rajta, mert a Facebook-oldalamon elkezdődött a csacsogás a levelezésekben. Ha jön egy magánlevél, hogy mi újság, visszaírok, hogy köszi, jól vagyok. Ilyenekből beengedtem egy párat, a következőben már valaki azt írta, hogy ugye én is érzem, hogy ő már nem egy rajongó kategória, hanem kezdünk barátok lenni. Egy-két sértődés árán, de visszaszereztem a fancluboldalnak a tárgyilagos mivoltát.

Tényleg csak rajongók gyűlnek össze, vagy vannak rosszabb fejek is?

Vannak rossz arcok, de hála istennek én nem vagyok annyira megosztó személyiség. Biztos, hogy Fluor Tomi vagy Majka oldalán millió ilyen van, ők alkalmasabbak is rá, hogy felvegyék a kesztyűt. Én azt a megoldást választottam, hogy aki túlmegy egy bizonyos határon, azt kitiltom, mert nem akarok erre a negatív hullámra ráülni, engem is lehúz, ha elkezdek ezekkel foglalkozni bármilyen szinten.

Időnként megpróbálom humorral kezelni, vagy kifogom a szelet a beszólogató vitorlájából.

Pont most volt, hogy valaki azt írta, hogy majom, én meg erre visszaküldtem egy majom emotikont. Ezzel el van rendezve. Ez az ő frusztrációjuk, és ha az én frusztrációmmá válik, akkor egyrészt elérte a szándékát, másrészt meg kell értenem, hogy az, aki képes kikeresni és követni az oldalt csak azért, hogy beszóljon, egy energiavámpír. Őt nem bántani kell szerintem, hanem inkább segíteni. Nem mondom, hogy időnként nem esik szarul, mert bejönnek gyerekkori frusztrációk.

A beszólásokra humorral reagál Fotó: Mudra László - Origo

Mint például?

Az, hogy vörös vagyok, a legjobb kirekesztő helyzet. Ráadásul nem vagyok egyik rassznak sem a tagja, tehát nem tudok a társaimmal ezen lamentálni, nem tudom azt mondani, hogy nekem is azt mondták ma, amit nektek tegnap. A nővérem, mire észbe kaptam, már rég szőkére festette a haját és a kutya nem foglalkozott vele, így egyedül maradtam.

Nekem ez olyan gyerekkori sérülés, amivel komolyan foglalkoznom kellett.

Mikor kint voltam a Szigeten, kifejezetten rosszulesett, hogy azt mondták, hogy „Te vagy a Bereczki, és vörös vagy? Azt hittem, szőke vagy." Elkezdte darálni, én meg teljesen lefagytam, ezek szerint ezzel még mindig van mit kezdenem.

A szakmai kritikák is rosszulesnek?

A Pillanatfelvétel és A lepkegyűjtő rendezője Horgas Ádám, akinek már láttam sok munkáját, és nagyon sokra tartom. Amíg ő nem mondja, hogy ezt ne így csináljam, addig semmi más nem érdekel, mert nagyon jó szeme van. Olyanokkal, akik a negatív energiából fakadóan kezdenek el fröcsögni, nem tudok mit kezdeni. Akinek a kritikájában érzem, hogy más az attitűd, amiből elindul, és más a kíváncsiság, amivel beül megnézni egy darabot, azzal nem szabad foglalkozni.

Az előítéletekkel kapott kritikából sugárzik a rossz szándék,

és ha kap az ember egy ilyet, arra gondol, hogy még van mit tenni ez ellen. De sok olyat is kapok, hogy pozitívan csalódnak az emberek, mert nem voltam nekik szimpatikus a sajtóban megjelentek alapján, de láttak valódi munkahelyzetben, és megváltozott a véleményük.

Jellemző, hogy félreismerik?

Naná. Érdekes volt, hogy kiraktunk egy hármas képet, Hajós szelfizett, mögötte Majka, aztán én, és az a komment jött, hogy sztár, sztár, sztárocska. Ilyenkor azt mondja az ember, hogy igen, mert ebben a relációban, a jelenlegi nézettség alapján Peti brutál sokat van a tévében, Andris a legjobban várt visszatérő volt, én pedig valóban nem vagyok előtérben annyit, kis színházban játszom, és más tévéműsorokban nem szerepelek. Ezek előítéletek, amivel nem lehet mit kezdeni.

Az előítéletekkel nem tud mit kezdeni Fotó: Mudra László - Origo

A szakmai irigységet érzi? Sokszor vádolták azzal, hogy volt apósa segítette a karrierjét?

Én úgy gondolom, hogy mindenért megdolgoztam. Sosem kaptam úgy szerepet, hogy ne egy castingon nyertem volna el. Nagyon sok éven keresztül hallottam, hogy a volt feleségem édesapja támogat, de őszintén mondom, hogy ennek a kapcsolatnak én sosem éreztem sem az előnyét, sem a hátrányát.

Mostanában hallottam egy jobboldali gondolkodású barátomtól, hogy hátrányom igenis volt belőle,

csak nem tudtam róla, de hogy előnyöm nem volt, az tuti. Aki ilyen formán ítél meg, annak le tudom tenni a munkásságom az asztalra, mert senki nem játssza el helyettem a szerepeimet, senki nem énekli el helyettem a dalaimat, és senki nem mond helyettem a zsűriben ítéletet, senki nem utánozta helyettem Pressertől Zoránig az összes énekest tíz adásban. Ezek önmagukban megítélhető produktumok.

Mire a legbüszkébb az elmúlt évekből?

A szívemhez nagyon közel áll a Rómeó és Júlia, mert olyan időszakot jelentett, amiben megérezhettem azt az adrenalinfüggőséget, ami a sikerrel járt. Az addigi legnagyobb sikerem volt, de előtte 1999-ben már főszerepet játszottam a Madách Színházban, mint Marius A nyomorultak-ban, szerepeltem A pókasszony csókjá-ban, amiről olyan kritikát írtak, hogy nem mertem elhinni, hogy rólam szól, úgy, hogy egy teljesen ismeretlen valaki voltam. Büszke vagyok arra, hogy egy sikeres időszakban ki tudtam lépni az Operett ajtaján, és el mertem indulni egy másik úton.

A legbüszkébb A lepkegyűjtőre vagyok, másfél éve mutattuk be,

hatalmas szakmai és közönségsikert hozott. Azóta pedig cég lettünk, társulat, a Lepkegyűjtő Produkció. Van két saját színdarabunk, készítjük elő a harmadikat, és számos zenei produkcióban is részt veszünk.

Ezektől a sikerektől nem szállt el?

Nem ezektől szálltam el, hanem a Rómeó és Júliá-tól.

Úgy érzi, megdolgozott mindenért Fotó: Mudra László - Origo

Visszatérve a Sztárban sztár-ra: mennyire kell figyelni arra a pontozásnál, hogy ne sértődjön meg senki?

Időnként nem lehet figyelni, mert a néző nem hülye. Van, aminek megvolt a maga ideje, bizonyos dolgok elmúltak, és egy részüket akkor sem lehetett komolyan venni, sőt, valljuk meg őszintén, hogy már akkor is röhögtünk rajtuk. Egy korszak lenyomata, ami nagyon jellemző volt, és még mi is tudjuk a szöveget, bármennyire szégyelljük, de eljárt fölöttük az idő, a mában nem tudunk máshogy beszélni róla.

Feszélyezi, ha bent ül a nézőtéren az eredeti előadó?

Nagyon nehéz elmondani, és nagyon nehéz nem elmondani olyankor a véleményemet. Erről pont ment egy vita, mert azt kértük, hogy ha van olyan előadó, akiről sejthető, hogy az értékelés során megsértődik, tegyék meg, hogy nem hívják el. Ilyenkor

nem jó, ha ott az eredeti előadó,

mert nem tudjuk kimondani, ami zsigerből jön.

Azt is megtapasztalhatta már, hogy milyen érzés, ha más utánozza. Milyen érzés volt?

Nagyon féltem tőle, és nem is javaslom senkinek, hogy nézze meg. Majka állítja, hogy nagyon élveztem, mert engem figyelt közben, én úgy emlékszem, hogy próbáltam az egészhez jó arcot vágni. Soha nem szoktam visszanézni magam, én nem látom a saját mozdulataimat. Amikor mentem segíteni Rácz Gergőnek a felkészülésben, csak csináltam, amit szoktam, nem emlékeztem, hogy mit mikor kell, minden ösztönből jött. Fura volt látni magam.

Én tökéletesen úgy vagyok vele, hogy megértem azt, aki engem nem szeret.

Én nem azért csinálom, mert szeretem nézni, amit csinálok, hanem mert jól érzem magam közben.

Ugye többségében női rajongói vannak?

Igen, főleg nők.

Vannak köztük, akik túlzásba viszik a rajongást?

Mindig meg tud lepni, hogy milyenfajta túlzásokba tudnak esni egyesek. Kaptam már masszázsajánlatot, ami ingyenparkolással és a másik masszázsos kollegina bevonásával történhetett volna. A mai napig van egy hölgy, aki minden áldott nap ír nyolc oldalt, és minden alkalommal meghív, fotókat is küld a testrészeiről. Jön sok levél, meg látom, hogy páran zavarba jönnek az utcán, ha meglátnak.

Meglepi, hogy egyesek milyen túlzásokba tudnak esni Fotó: Mudra László - Origo

Férfiként ezt mennyire élvezi?

Az ego nagyon tud nőni tőle, de nagyon nehézzé teszi a dolgot. Az emberekben előítélet van, a látható pontok alapján felrajzolnak egy saját képet rólam, és a réseket, a hiányzó mozaikdarabkákat kiegészítik a saját egyéniségük szerint. Így működik az ember.

Hamar beindul a fantázia.

Aztán ha szembejönnek az első mondatommal, és az nem illik bele a képükbe, ki kellene hozzá venni egy mozaikot, és helyettesíteni a valósággal, akkor képesek agresszívé válni, megsértődni. Teljes zavar keletkezik a rendszerben, és ez nagyon nehéz.

Milyen a viszonya a bulvárral?

Én kerülöm az újságokat, de a menedzsment figyeli, és már az első adás után reggelig harminchat olyan cikk született, amiben benne volt a nevem. Ha képernyőn vagyok, van miről írni, akkor fokozottan keresnek. Próbálok békében lenni a bulvárral, de személyes tapasztalatokból tudom, vannak olyanok, akikkel nem szabad szóba állni. Mióta a média létezik, ez így van, ezért nem haragszom rájuk,

megpróbálok ebből a szempontból is ezoterikusan gondolkodni.

Mindenkinek van egy életfeladata, amit véghez kell vinnie, neki az a tapasztalás ezen az úton fog megjönni. Iszonyú dühvel tud eltölteni, mikor igazságtalanok velem, ki tudják csapni a biztosítékot, de a következmény úgyis megjön. Hála istennek feledékeny típus vagyok, el tudom ezeket engedni, és pár újságíróval mára kifejezetten jó lett a viszonyom.

A magánéletében mi a legnagyobb sikere?

Természetesen a kislányom, de a házasságomból is sokat tanultam. Az, hogy nekünk nincs több dolgunk ilyen módon egymással ebben az életben, nem azt jelenti, hogy ne adtunk és kaptunk volna rengeteget. Megpróbálok ebből is tanulni, mert a siker nagyon jó dolog, de a kudarcból többet tanul az ember. Arra is nagy szükség van.

Próbál békében lenni a bulvárral Fotó: Mudra László - Origo

Mennyire érzi a helyén magát?

Felszálló ágon vagyok, volt egy kemény fél évünk, és direkt többes számban mondom, mert ketten voltunk benne a producertársammal, menedzseremmel. Hatalmas akadályok jöttek, lehetetlennek tűnt leküzdeni őket, igazából magam sem tudom, hogy hogyan, de mindenen felül tudtunk kerekedni, és újra össze tudtunk hozni egy nagyon szép előadást. A magánéletben is kezdem tudni, látni és járni a helyes utat, szóval megvagyok,

egyre jobban érzem magam a bőrömben.