Tóth Vera: Nem érdekel, ki mit szól hozzá, belevágok valami újba

Tóth Vera énekesnő

Megújult külsővel, teljesen új szerepben tűnik fel Tóth Vera a képernyőn, a hétvégén startoló Kicsi Óriások-ban csapatkapitány lesz. Nagyon pörgős időszakon van túl, de ősszel sem áll le: akkor érzi jól magát, ha jöhet-mehet, nem bírja a semmittevést. Nem érti, hogy miért olyan izgalmas még mindig a bulvársajtó számára, nem szívesen mesél a magánéletéről, bár mostanában gyakran kénytelen volt kivételt tenni: a szakításról és a gyomorbypassműtétjéről is nyíltan beszélt. Az énekesnő az Origónak mesélt.

Miért volt szimpatikus a Kicsi Óriások, mi tetszett benne?

A gyerekműsorokat nagyon szeretem, a modernkori tehetségkutatókat kevésbé, de a Kicsi Óriások nem is az a klasszikus értelemben vett tehetségkutatás. Itt a szereplőkből nem akarnak bolondot csinálni, nem mutatják azokat, akik tehetségtelenek vagy elszúrnak valamit. A gyerekekkel készült műsorok mindig vegyes érzelmeket szülnek az emberekben. Én valószínűleg nem küldeném el a gyerekemet ilyen műsorba, de nem azért, mert nem tetszik, hanem mert nem vagyok olyan típus. Viszont vannak olyan szülők, akik szívesen mutatják meg, hogy milyen ügyes a kicsi, nekik ez egy jó lehetőség. Ebben nem azt kell látni, hogy a tévé milyen genya, hogy kihasználja a gyerekeket, inkább azt, hogy ez egy szórakozás – a résztvevőknek és a képernyő előtt ülőknek egyaránt.

Nagyon kedveli a gyerekműsorokat, a tehetségkutatókat már kevésbé Fotó: Polyák Attila - Origo

Mi volt a feladat csapatkapitányként?

Ez egy verseny, ahonnan ki lehet esni, és fel kell vállalni, hogy az bizony fájni fog. Minden napomat a csapatomba tartozó négy gyerekkel töltöttem, főként lelkileg támogattam őket. Kicsit önbizalom-hiányosan indultam neki, mert nem tudtam, hogy mi is lesz pontosan a feladatom a tanárok mellett, de rájöttem, hogy a gyerekek teljes mértékben igénylik a szerepemet, a figyelmemet. Nagyon komázom őket, és ők is engem, és ez egésznek az alapja ez az érzelmi kapcsolat. Megpróbáltam minél lazábban, minél természetesebben kezelni őket, és annyira a bizalmukba fogadtak, hogy a szerelmi életüktől kezdve a mindennapi gondjaikon át mindent elmesélnek. Az ovisoknak volt külön kialakítva egy szoba, ahol alhattak délután, előfordult, hogy egy átkoncertezett este után én is ledőltem velük egy órára. Szoros, erős a kötelék, és nem egy megjátszott valami, mert

a gyerekek rögtön kiszagolják, hogy mi nem őszinte.

A szülőkkel milyen a kapcsolat, ők nem féltik a gyerekeket a médiától?

A szülőknek is nagy szerepük van a háttérben, hisz amikor hazamegy a pityergő gyerek, hogy valami nem sikerült, akkor nekik kell megmondani, hogy ez egy játék, ami nélkül valószínűleg kevesebbek lennének, hisz rengeteget adott. Sok szülő féltette őket a médiától, de több pszichológus is dolgozott a háttérben, végig figyelték a gyerekeket, és beszélgettek a családtagokkal külön és együtt is. Nagyon figyeltek a lelki életükre, és a műsoron túl is: ha egy gyereknek a szülei épp rosszban voltak, akkor arról is beszélgethettek.

Találkoztam többször a szülőkkel, és arra kértem őket, hogy otthon ne legyen állandó téma a Kicsi Óriások, kérdezzenek rá persze pár percben, de hagyják a gyerekeket mással foglalkozni. Az egész egy óriási kaland, egy nyári tábor volt a szemükben, amit kamerák rögzítettek ugyan, de a hangsúly a szereplésen, a fejlődésen volt. Amikor nagy volt a teher, betettem őket a kocsimba, és vittem őket ebédelni, ezzel kicsit kizökkentek a teendőkből, nagyon jól összeszoktunk.

Nagy dilemma volt a csatornaváltás?

Szabadúszó voltam, így ez valójában nem is volt csatornaváltás. A Megasztár miatt nagyon hálás vagyok a TV2-nek, szeretem a csatornát, pedig már más a vezetőség, mások az arcok a folyosón, de nem felejtem el, hogy innen indultam. Hívtak egyébként más műsorokba is, de akkor már élő szerződésem volt az RTL Klubbal, és megértették, elfogadták, nem volt ezzel semmi probléma. Nem politikai ok áll a háttérben, sokan hitték, hogy ilyesmi befolyásolt, de engem ez a része nem érdekel, soha nem politikai hovatartozás miatt vállaltam feladatokat. Vannak ismerősem, akik teljesen bele vannak ebbe ragadva, ki balos, ki jobbos.

Én nem vagyok hajlandó ilyenekbe belemenni, nem veszek össze senkivel a politikán.

Arról szól az egész, hogy legyenek nézetkülönbségek, utálkozzunk, és ne legyen meg az egység. Minden politikai pártnak érdeke, hogy ne egyet fújjon a nép, és ugorjanak egymásnak, én a gyűlöltkeltést nem bírom. A lelkemre hallgatok inkább, mindig nagyon jók a megérzéseim.

Mindig a lelkére hallgat, jók a megérzései Fotó: Polyák Attila - Origo

A forgatások mellett mennyi idő jutott zenére, koncertekre a nyáron?

Folyamatosan vannak fellépések, úgyhogy strapás volt, nagyon nehezen tudtam a kettőt együtt csinálni. Volt olyan, hogy este hétkor kiléptem az RTL székházból, fél kilenckor már Balatonföldváron kellett koncertet adnom. És ez ment egész nyáron. Úgy érzem magam, hogy folyik a nyálam, és minden bajom van, annyira fáradt vagyok, de élvezem, hogy van meló.

Én megőrülnék, ha nem kéne semmit csinálnom.

Amikor voltak leállások a forgatásban, és nem voltak fellépések sem, akkor nem éreztem jól magam. Szeptemberben brutál sokat szoktam dolgozni, szinte mindennap van fellépésem, beindulnak a borfesztiválok, Gabival a Sister Act, ott leszünk az Orfeumban, jövök-megyek folyamatosan.

Új dalok vannak tervben?

Folyamatosan készülnek dalok a háttérben, most Gabi párjával kezdtünk el agyalni, és valami teljesen formabontó dologban fogok részt venni.

Nem érdekel, hogy ki mit szól majd hozzá, belevágok valami újba.

Eddig nem mertem belekezdeni, mert nem voltam elég bátor, meg túl sokat foglalkoztam azzal, hogy majd mit gondol a közönség. Most nem arról van szó, hogy nem érdekel majd a véleményük, de tudom, hogy fog találni magának közönséget.

Nem vagyok az, akinek játsszák a dalait a rádiók, és nem is leszek, mert hiába adogatok be dalokat tizenvalahány éve, mindegyiket visszadobják. A Petőfinek túl mainstream vagyok, a kereskedelmi rádióknak meg túl művészi. A tesóm egyik dalát játsszák, első is volt a napokban a toplistán, ő szeretne már kikeveredni a mainstreamből, magának is nehezen vallotta be, de egy művész, aki eddig csak ment az árral, most pedig végre belefog valami újba ő is. Nagyon drukkolok neki.

Korábban szinte semmit, mostanában többet mesélt a magánéletéről a médiában. Miért alakult ez így?

Én abszolút elzárkóztam volna attól, hogy a párkapcsoltamról, a szakításról meséljek, de mindig akad olyan informátor, aki kipakol az újságoknak rólam. Valami miatt iszonyatosan izgalmas vagyok a bulvársajtónak, ezt nem tudom megfejteni tizenhárom éve. Nem szeretnék ezekben a lapokban szerepelni, de ha elkezdenek felkapni valami sztorit, akkor egyszerűen nem hagyhatod annyiban. Annyi hülyeséget olvasok magamról, és annyi hülyeséggel keresnek meg, hogy néha nekivágnám a telefonomat a falnak. Az szokott eszembe jutni, hogy "közöd?", sőt előfordul, hogy fotóst látok a házam előtt.

Persze itt is vannak kivételek, néhány lappal és újságíróval nagyon jó a kapcsolatom, és azt megértem, hogy csak a dolgukat végzik, ez a munkájuk. Az én életem a három kutyámmal meg a macskámmal nem olyan izgalmas ám, kidolgozom magam, aztán hazamegyek, mostanában szinte nem is járok sehova, a munkámnak élek.

Nem érti, miért olyan érdekes az élete mások számára Fotó: Polyák Attila - Origo

Most kicsit nagyobb érdeklődés veszi körül, mint korábban?

Úgy érzem, hogy igen, a Kicsi Óriások sajtótájékoztatóján erősödött ez fel leginkább. A bulvársajtó elkezdett érdeklődni, hogy mennyit fogytam, miért vagyok vékonyabb, mi van a pasimmal. Nem a műsorról kérdeztek, mindenáron fotózni akartak, de nem akartam semmilyen bulvárcikkhez mosolyogni. A gyerekekről és a műsorról szívesen meséltem, de onnantól, hogy lefotóztak minket együtt a csapatkapitányokkal és zsűritagokkal, nem voltam hajlandó külön is pózolni a fotósoknak. Bezárkóztam az öltözőmbe, és a gyerekek jöttek utánam, aztán amikor bármelyik fotós be akart jönni, nem engedték be hozzám.

Ültem, és fellélegeztem, hogy megvédenek engem.

Nem mondok nekik semmit, inkább leírom az oldalamra, vagy elmondom egy kamerába, akkor mindenki tudja, hogy mi származik tőlem, mi az igazság.

Ez önvédelem?

Olyasmi, meg nagy igazságérzet, mert sokkal jobb tisztába rakni a dolgokat az elején, ezt megtanultam már. Élő bejelentkezésben is szoktam mesélni a Facebookon, nagyon intelligens, kedves emberek követnek, így tartani velük a kapcsolatot számomra sokkal fontosabb, mint bulvárcikkeken keresztül. Sajnos olyanok is követnek, akik nem annyira jó fejek, de a többiek megvédenek a beszólásoktól. A múltkor egy nő beírta az egyik posztom alá, hogy olvasta az újságban, hogy milyen szertől fogytam le, én magam válaszoltam neki, hogy "Csókolom, Marika néni, nem ettől, hanem egy műtéttől, amiről a múltkor meséltem élőben az oldalamon". Erre a válasz az, hogy de ő akkor is azt olvasta.

Hogyhogy élőben mesélt a gyomorbypassműtétről?

Így láttam a legjobbnak. Azt gondoltam, hogy ne írjanak több hülyeséget rólam, és segíteni is akartam olyanoknak, akik hasonló problémával küzdenek. Két cég felhasználta az arcomat a fogyasztószereik reklámozásához, és nem akartam azt sem, hogy még több embert átvágjanak. Nem tudok vele mit csinálni, és nem is nagyon értem, de ha Tóth Vera fogy, az egy szenzáció. Ettől rosszul vagyok egyébként.

Sok kedves üzenetet kaptam a bejelentkezés után, persze vannak rossz fejek is, de el kell fogadni, hogy akik szeretnek, szeretnek, akik meg nem, azok nem – még Friderikusz Sándor mondta nekem a múltkor, hogy ezt jegyezzem meg, ez ellen nem tudok tenni semmit. Egyébként engem nem az bánt, hogy beszólnak, hanem a szándék. Miért akar bárki rossz érzést kelteni a másikban?

Amikor Tapolcán szegénységben éltünk, és vajas kenyeret ettünk, mert nem volt más, akkor is vihogtunk, pozitívak és vidámak voltunk anyával.

Nem magyarázat az, hogy valakinek rossz az anyagi helyzete, attól még nem kell mindent negatívan látnia, és ezt tényleg tapasztalatból mondom.

Segíteni akart másoknak Fotó: Polyák Attila - Origo

De a többség kedves, jó szándékú?

Szerencsére igen, én azt érzem, hogy engem nagyon szeretnek. Mostanában kezdek kicsit megosztó lenni, ez eddig nem volt jellemző. Van egy olyan elméletem erre, hogy a műtét óta harminc kilót leadtam, már nem vagyok annyira duci, és sok nő elkezdte elveszíteni a reményt, amit rajtam keresztül kapott. Megnyugtattam őket, hogy van egy ismert ember, aki hasonlóan néz ki, mint ti, hasonlóan éli meg a problémákat, és most elkezdtek elveszíteni.

Már nem aggódom a külsőm miatt, nem érdekelnek a kilók, ezek az emberek pedig csalódtak, szinte ellenem is fordultak.

Nagyon komoly pszichológia van a háttérben. Nehéz ezt megélni, de közben meg olyan boldog vagyok. Eddig is az voltam, csak most valahogy még jobb.

Mi változott?

Sokkal kiegyensúlyozottabb lettem, tele vagyok energiával. A tavalyi formámban nem bírtam volna ezt a sűrű nyarat így végigcsinálni. A fizikumom, az ízületeim, a szívem, a koleszterinem mind tökéletes, a legjobb döntés volt a műtét.

Sokat gondolkodott rajta, vagy hirtelen jött?

Reggel felkeltem, és mondtam a páromnak, hogy meg akarom műttetni magam. Aztán felhívtam az orvost, hogy mennék. Tizenhét évesen hallottam először erről az eljárásról, de akkor még csak Amerikában csinálták. Olvastam, hogy valaki rengeteget fogyott tőle, és arra gondoltam tiniként, hogy úristen, de jó neki. Aztán néhány éve egy ismerősöm is megcsináltatta itthon, azóta dolgozott a tudatalattimban, de elég spontán jött az ötlet egy januári reggelen.

Sokkal jobban érzi magát, nem bánta meg a döntést Fotó: Polyák Attila - Origo

Létezik még olyan, amit tabuként kezel, és amiről nem mesél?

Igazából mindent csak egy bizonyos szintig mesélek el, de sok olyan dolog is van, amit nem tudnak, és nem is fognak tudni rólam az emberek.

Nagyon őszinte vagyok, velem bármiről lehet beszélgetni, de nem bírom, ha átvernek, vagy ezt kihasználják.

Laza és nyitott vagyok, de visszafogott. Mikor megírtam a könyvemet a pszichés betegségemről, akkor rengeteget adtam magamból, de megérte, mert sokaknak tudtam vele adni.

A mai napig három kislánynak segítek, akik nem találják az útjukat, és sok olyan beteg gyógyult ki, aki komoly útvesztőbe került. Sokan írnak a mai napig, még a pánikbetegség magyar nagykövete is, azért ez jólesik az embernek. Most olvastam el én is az egészet egybe, még nekem is nagyon durva, hogy ilyen dolgok történtek velem, olyan, mintha nem is rólam szólna. Jó néha megállni és visszanézni, hogy mi történt az emberrel, remélem, tíz év távlatából a mostani énemre is boldogan tekinthetek vissza.

Pár rosszindulatú, frusztrált hozzászóló primitív beírása miatt a komment lehetőségét ennél a cikknél megszüntettük.