Babát vár a valóságban a befutott sorozatpáros

Americans
Vágólapra másolva!
Az Americans két főszereplője annyira egy párost alkot a valódi életben is, hogy Keri Russell négyhónapos terhes.
Vágólapra másolva!

A Foglalkozásuk: amerikai, azaz a The Americans két főszereplője, Keri Russell és Matthew Rhys párkapcsolata a tévében nem zökkenőmentes, ezzel szemben a valóságban nagy a harmónia. Kémsorozatukban jócskán vannak gondok, a férfi például kettős életet él, egy FBI-nál dolgozó asszonnyal is hál, a szovjet felsége mellett – de a valódi életben is egy párt alkotnak, és a Us Weekly szerint Russell lassan az ötödik hónapba lép. Erről Matthew Rhys mesélt a lapnak.

Az Americans két főszereplője

Russell és Rhys 2013 óta a The Americans főszereplői, 2014 óta vannak valóban párkapcsolatban. Az itthon is futó szériában szovjet ügynököket alakítanak, akik falból összeházasodtak, hogy ne lógjanak ki az álmos, amerikai kertvárosi közegből. Russellnek már van egy nyolcéves fia és egy négyéves lánya, de Rhysnek nincs még gyereke, a sorozatban egy nagyobb lányuk és egy kisebb fiuk van.

A lap szerint igen valószínűtlen, hogy a terhességet beleírják a sztoriba. A tévéiparban láttunk már sok példát arra, hogy eltitkolták, de olyat is, hogy valaki jóformán a képernyőn hordta ki a magzatot – erről itt írtunk bővebben. Az Americans pedig egy kiváló, fordulatos és feszült széria, a top 10-es listánkon előkelő helyen végzett.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!