Lengyel Tamás: Ez olyan munka, amit soha nem fogok elfelejteni

A Vígszínház művésze, a Megdönteni Hajnal Tímeát és a Víkend című filmek, illetve a Fapad és a hamarosan folytatódó Válótársak című sorozatok sztárja játssza az egyik főszerepet Tasnádi István MEMO című tévéfilmjében, amit október 15-én mutat be a Duna televízió. A színészt új munkáján kívül memóriájáról és emlékeiről is kérdeztük.

Nagyon sokat játszik mind filmben, mind sorozatban, mind a színpadon. Van ezek között az életében preferencia, egy nagy szerelem, vagy nem tesz különbséget?

Nagyon szerencsés vagyok, mert sokféle feladatot bíznak rám, sokfélét csinálhatok. Most lesz például október 15-én a Bűn és bűnhődés bemutatója a Vígszínházban, ahol egy kiváló karakterszerepet van lehetőségem eljátszani (az egyik negatív figurát, Szvidrigajlovot – a szerk.). Azt legalább annyira szeretem, mint a MEMO-ban játszott karaktert. Egyébként nehéz különbséget tenni, mert a két műfaj kicsit más.

Szeretem az egyszerűséget, a minimalizmust,

ugyanakkor odavagyok a Vígszínház színpadáért és monumentalitásáért. Miközben a visszafogottság közelebb áll a filmezéshez és hozzám, egyáltalán nem okoz nehézséget teátrálisabban, szélesebb gesztusokkal játszanom a Vígszínház nagyszínpadán.

Forrás: Piti Marcell

A MEMO forgatókönyvíró-rendezője, Tasnádi István a színházi világból érkezett, eredetileg drámaíró. A forgatáson lehetett érezni ezt a különbséget, beszivárgott a színház?

Nem, semmi, a szokottól eltérő nem történt. Sőt, ha nem meséli el, hogy ez az első filmrendezői munkája, nem is tűnt volna fel. Inkább higgadtsága, megfontoltsága, az összefüggések és a viszonyok rendkívül jó elemzése volt az, amit az ember észrevett. Tasnádi nagyon jó ízlésű és nagyon tehetséges ember, akivel hatalmas élmény a közös munka. Egész biztosan nagyon hálás dolog színházban is együtt dolgozni vele.

Forrás: Piti Marcell

Tasnádi filmje a memóriáról, az emlékezésről szól, ami a színészek életében is fontos helyet foglal el. Ez megkönnyítette az azonosulást?

Nincs jelentősége igazából. A színészagy többek között a szövegtanulásra kondicionálódott. Az állandó megjegyzésre és felejtésre, de a film témájának ebből a szempontból nem volt
különösebb jelentősége.

A filmben láthattunk egy speciális technikát, amelynek a segítségével könnyebben lehetett megjegyezni a dolgokat. Létezik ilyen a valóságban is a színészek körében?

A színész mindig a karakter céljait tanulja meg először, majd a célokhoz és a cselekvésekhez köti a szöveget. Mintha egy fogasra akasztaná fel. Tehát a jelenetek kidolgozása közben ragad ránk. Nagyon érdekes, de ennek a filmnek a másik főszereplője, Molnár Áron rendelkezik egy egészen különleges képességgel: ő minden darabnak, amiben játszik, az elejétől a végéig tudja a szövegét. És ha valaki megakad a színpadon, ő bárhonnan tudja folytatni.

Forrás: Piti Marcell

A MEMO főhőse nagyon szenved attól, hogy mindenre emlékszik. Önnek van valami, amit mindenképpen el akarna felejteni, vagy épp ellenkezőleg, örökre meg akarna jegyezni?

Szerintem amikor az ember boldognak érzi magát, vagy nagy veszteség éri, szeretné az emlékeit a leginkább megőrizni. Sajnos, de lehet, hogy épp szerencsére a feldolgozás és a továbblépés velejárója az emlékek halványulása. Azt hiszem, a MEMO az olyan munkáim egyike, amit soha nem fogok elfelejteni, mert rendkívüli élmény volt számomra.