Milyen igaziak ezek a rajzfilmfigurák!

Macskafogó
Vágólapra másolva!
Mindenki tudja, hogy a rajzfilmfigurák nem igaziak – na de biztos ez? Sok esetben ugyanis a rajzolt hősök azért olyan hitelesek, mert élő személyről mintázták őket. A másik oldalról pedig egyértelműen a nagyság jele, ha valakit animációs alkotásba foglalnak – mintha csak szobrot faragnának róla. Lássuk, kiket ért a megtiszteltetés!
Vágólapra másolva!

Rocko

A Nickelodeon sorozatában látható törpe kenguru igazi szorongó alkat, sokat panaszkodik, és gyakran zavarja össze a világ – akárcsak számos karaktert Woody Allen filmjeiből, akiket a leggyakrabban maga Woody Allen játszik.

Forrás: Nickelodeon

Mindez nem a véletlen műve, hiszen a Rocko ötletgazdája, Joe Murray az első vázlatban úgy jellemezte a címszereplőt, mint

A nagy szemű, elkámpicsorodott arcú karakter pedig még külsejében is megidézi a mestert.

Woody Allen 2002 körül Forrás: Leemage

A kis hableány

A Disney-klasszikus gonosz tengeri boszorkánya, Ursula hihetetlen figura:

szellemes, sziporkázó, pimasz, és külsőre is olyan, mint egy kabaré drag queenje.

A karaktert ugyanis nem más inspirálta, mint Glenn Milstead, ismertebb nevén Divine, aki elsősorban a botrányrendező John Waters Rózsaszín flamingók, Hajlakk és Poliészter című filmjei miatt híres. Az ötlet Howard Ashmantől, A kis hableány zeneszerzőjétől és producerétől ered, aki gyakran látogatta ugyanazokat az underground klubokat Baltimore-ban, mint a feltűnő előadóművész.

Forrás: Disney

Az Ursulához készült első vázlatokat Ashman nem találta elég ütősnek, így adott pár tippet (felállított haj, rengeteg szemhéjfesték) Rob Minkoff animációs szakembernek, hogy „egyszerű Miami Beach-i matróna” helyett a figura legyen majdnem olyan emlékezetes, mint az igazi Divine.

Divine a Rózsaszín flamingókban Forrás: Dreamland

A folytatásért lapozzon!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!