Ellene:
Egyértelműen a sorozat elején érzelmileg és anyagilag a szülein élősködő főhősnő az, aki a leginkább próbára teszi a nézői (és minden bizonnyal a baráti) türelmet. Folyamatosan panaszkodik, extrém figyelmet igényel, és nyilvánvalóan többféle mentális problémával is küzd, igaz, vélhetően mindegyiknek csak kezdődő stádiumában jár.
Nem mindig megértő mások problémáival kapcsolatban, önmagával szemben viszont mindenkitől abszolút megértést és támogatást vár. Mindehhez képest apróság, hogy mivel nem tudja, mi áll jól neki, ezzel (is) gyakran teszi nevetségessé magát.
Mellette:
Amellett, hogy a cselekmény során sokat fejlődik, a legszimpatikusabb vele kapcsolatban, hogy vele lehet talán a legtöbbször és a leginkább empatizálni. Mindannyian éreztük már, milyen az, ha valamit nagyon akarunk, mégsem sikerül, ráadásul csakis magunkat okolhatjuk érte. Vagy azt: tudjuk, hogy totális baromság, mégis minden repedésre rálépünk az utcán, mert csak akkor teljesül a vágyunk.
Hozzá hasonlóan mindannyian csináltunk már olyan idióta gusztustalanságokat, hogy túl mélyre dugtunk fel a fülünkbe egy fülpiszkálót. És azt is pontosan tudjuk, milyen az utolsó utáni pillanatban leadni valamit, amikor a lejárt határidő már csak távcsővel látszik. Vagy épp elcseszni valamit a pasinkkal, de nagyon. Mindezek mellett a főhősnő természetesen gyanítható magyar származásával is azonnal belopta magát a szívünkbe.
Mindez természetesen játékos gondolatfutam volt csupán. Egy percig sem ítéljük el kedvenc csajainkat, ezzel szemben az igazság az, hogy odavagyunk értük. Ráadásul ugyanazért imádjuk őket, mint amiért idegesítenek.
Emellett pedig nyilván ráismerünk bennük saját magunkra, anyánkra, rokonunkra, barátnőnkre, szomszédunkra. Hannah, Shoshanna, Jessa és Marnie annyira igaziak és hétköznapian esendőek, hogy csak szeretni lehet őket – abban a tökéletlenségükben tökéletesek tehát, ahogyan azt Lena Dunham megálmodta.