Bántalmazásért perelik a tehetségkutató zsűritagját

Vertical
Tyra Banks attends "The New Celebrity Apprentice" Q & A and Red Carpet Event At Universal Studio, Universal City, California, on December 9, 2016. / AFP PHOTO / RICHARD SHOTWELL
Vágólapra másolva!
Tyra Banks nem bánt jól az America's Got Talent versenyzőinek kislányával, akit állítólag nagyon megrázott az eset.
Vágólapra másolva!

Az America's Got Talent egyik versenyzője azt állítja, hogy az egyik zsűritag, Tyra Banks komoly traumát okozott a lányának, amikor megrázta a vállát, és verbálisan inzultálta.

A nő a férjével együtt lépett fel a műsorban, a saját számukat adták elő, amelyet a kislányuknak írtak. A lány szereti is a dalt, a zsűrinek azonban nem jött be, ezért elkezdték piszkálni előbb a házaspárt, majd a gyereküket.

Tyra Banks Forrás: AFP/Richard Shotwell

A kereset szerint a lánynak komoly érzelmi sokkot okozott, hogy a szüleit kigúnyolták a műsorban, szinte traumaként élte meg az esetet.

A pár arra kérte az America's Got Talent producereit, hogy semmilyen formában ne adják le a kislányukkal még márciusban felvett anyagot, amire ígéretet is kaptak a tévétársaságtól.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!