Az évszázados sikerű krimi műfaját viszonylag kevesen merték keresztezni a gyerekmesékkel, pláne nem thrilleres beütéssel. A rajzfilmgyáros Hanna-Barbera stúdió viszont pontosan ezt tette, egyszersmind megalkotva a világ egyik legismertebb kutyáját: Scooby-Doo-t. Az ijedős, haspók dán dog és tinédzser gazdái, Fred, Diána, Vilma és Bozont együtt oldanak meg különösebbnél különösebb rejtélyeket – ennyi az alapsztori, amit minden gyerek imádott.
Ugyanakkor tény, hogy a Rejtély Rt. vagy néhányszor Rejtélyes Ötös néven emlegetett detektív-csapat tagjai közül pont a két „leghaszontalanabb” volt mindenki kedvence. Míg bandavezérként Fred legfőképp a társait vezette és nyomozott, Vilma a tini nerd mintapéldányaként folyamatosan okoskodott, Diána pedig butácska szépségként általában semmire sem volt jó, a két jómadár,
Bozont és Scooby-Doo volt a sorozat lelke,
a két legszórakoztatóbb, legazonosulhatóbb karakter, akik alapjáraton lusták, humorosak, imádnak zabálni, viszont bármi félelmetes elől azonnal rekordsebességgel futnak el. Mégis legtöbbször ők, illetve Scooby jutott el a megoldásig, nem ritkán megmentve társait az aktuális „rémtől”.
Ha már itt tartunk, a rajzfilmsorozat másik, visszatérő kulcsszereplői természetesen a szörnyek, szellemek és más teremtmények voltak, akik az éppen aktuális helyet terrorizálják, és akik között felbukkant a különböző kultúrák legtöbb ismert rémsége a Fej nélküli lovastól kezdve a Loch Ness-i szörnyön át egészen az egyiptomi múmiáig.
Miután a csapat nyomozásba kezd, nyomokat találnak,
majd üldözőbe veszi őket a szörny, rájönnek, hogy a szörny valószínűleg nem is az, aminek látszik, majd – általában Fred csapdáival – elkapják a rémet és leleplezik.
Természetesen minden rész végén kiderült, hogy az aktuális szörny valójában egy ember jelmezben és maszkban (amit a szállóigévé vált „Lássuk, ki rejtőzik az álarc alatt!” mondattal Fred le is ránt róla), és szinte mindig ismerik korábbról. Ekkor derül ki, mi volt a bűnözők indítéka és rendszerint ilyenkor hangzik el részükről az „...és véghez is vittem volna a tervem, ha nem lépnek közbe ezek a kotnyeles kölykök!” mondat.
Az epizódok cselekményei érthető módon repetitív, mégsem unalmas rendszert követnek: furcsa szellem/szörny felbukkanása, a csapat kihívása, rejtély felderítése, lepellerántás a bűnözőről. Ez a szerkezet látható mindegyik részben, ami olyan állandóság- (és persze kiszámíthatóság) érzést ad a nézőnek, amilyet például a Columbo (bár annál azért izgalmasabb, hiszen a Scooby-Doo-ban legalább az epizód végéig találgathatunk, hogy ki az elkövető, nem az első percben derül ki).
Gyerekként a furcsa esetek kinyomozása, a sokszor valóban ijesztő rémségek, illetve az őket alakító bűnöző felfedése és az indítékának elmagyarázása pont elég hűhafaktort adott, ami a Rejtély Rt. egyéniségeivel, különösen a Scooby-Bozont páros vicces helyzeteivel tökéletesen szerethetővé tették a sorozatot.
Egészen elképesztő, de Scooby-Doo lassan 60 éves, 1969-ben debütált a Scooby-Doo, merre vagy? című sorozattal az amerikai CBS televízión. A következő évtizedekben az ABC, a WB és a Cartoon Network is műsorára tűzte (utóbbi csatornán sugározták Magyaroroszágon is a 2000-es évek derekán).
Számos újabb sorozat és spin-off, telefilm, DVD film, bábfilm és videójáték is készült belőle, valamint két csapnivaló mozifilm is, a 2002-es Scooby-Doo – A nagy csapat és a 2004-es folytatása, a Scooby-Doo 2: Szörnyek póráz nélkül.
Mindkettő igazán igénytelen, böfögős-fingós ordenáréság lett,
olyan bűnrossz CGI-jal, hogy azóta is kiveri a víz, akinek az eszébe jut bármelyik. Ráadásul az elsőnek sikerült Scooby agresszív és idegesítő unokaöccsét, Scrappy-Doo-t és Rowan Atkinsont választani főgonosznak, akik annyira nevetségesen ripacs figurák voltak, hogy nézni is fájdalmas volt – persze nemcsak őket, de az egész filmet és a folytatását is.
Ettől függetlenül Scooby-Doo és barátai minden 90-es és 2000-es években fiatal nézőnek maradandó és szép emlék marad, rengeteg hátborzongató és vicces pillanattal, amit örökre megőrzünk a gyerekkorunk rajzfilmjei között.