Tíz gyönyörű hely, ahol forgathatnának Trónok harcát

Gyilkos-tó
Gyergyószentmiklós, 2013. augusztus 5. A Gyilkos-tó a Hargita megyei Hagymás-hegységben, Gyergyószentmiklóstól 25 kilométerre 2013. augusztus 5-én. MTI Fotó: Varga György
Vágólapra másolva!
Már csak egy évad van hátra, és megvannak a helyszínek, de a spanyoloknak még van pár javaslatuk. Mi is hozzátettünk pár magyar, illetve erdélyi természeti csodát, hátha épp errefelé akar vívni Havas Jon, bort iszogatni Tyrion vagy gonoszkodni Cersei királynő.
Vágólapra másolva!

Spanyolországban számos helyszínen forgott már Trónok harca, így a szépséges San Juan de Gaztelugatxe környékén is, de az El País talált még pár szépséges helyszínt, ahol sutyoroghatna Daenerys Tyrionnal, ahol lehetne egy fontos kupaktanács a szomorú tekintetű Havas Jonnal, ahol tőrt döfhetnek egy váratlan pillanatban valamely szereplő hátába.

Az egyik ilyen a Castillo de Butrón, alig húsz kilométerre Bilbaótól. A középkorban már állt itt egy vár, de a mostani épületet már a 19. században emelték, és nincs is semmi köze a baszk hagyományokhoz.

Ha nem épület, hanem szépséges táj kell, akkor Peñaforca és Bisaurín környékén, a Pireneusokban a „Selva de Oza" nevű környéket javasolják a hispánok:

Voltak szépséges tengerparti jelenetek a Trónok harcában korábban is, általában nem homokos-pálmafás-szállodás háttérrel, inkább komor sziklák mellett, dühödten csapkodó hullámok szomszédságában. Talán a Playa de las Catedrales sem marad ki, noha itt is sok a turista, főleg nyáron:

A Vélez-Blanco vár (nem meglepő módon) Vélez-Blancóban van, Andalúziában. A spanyol reneszánsz egyik szép emléke, nem kéne sokat pofozgatni, hogy beférjen egy középkorú hangulatú fantasybe:

A spanyolok szép helyszíneit itt megnézheti.

És mifelénk?

Persze Magyarországon is vannak szépséges tájak. Ugyan dühöngő tengerünk nincs, tavunk viszont van, és nincs is semmi szégyellnivaló rajta. Ha autóval járjuk Észak-Magyarországot, túl vagyunk Lillafüreden, megér egy kitérőt az ország legmélyebb állóvize, a szépséges rudabányai bányató. Bár fürdeni tilos benne, erre nagyrészt fittyet hánynak a helyiek. Ha a jet skivel vagánykodókat elkergetik, akkor jöhet egy drámai Jaime-Cersei-jelenet a parton, könnyel, sírással, esetleg - opcionálisan - vérrel.

Forrás: Origo

Aggtelek környékén is jó dolguk lenne a filmeseknek, főleg a föld alatt. A Gömör–Tornai-karszt területén mintegy 1200 barlang található, ebből 273 Magyarországon, az Aggteleki Nemzeti Park határain belül nyílik, amelyek közül 25 fokozottan védett. Ide bújhatnának a túlélők egy nagyobb horda élőhalott elől menekülve:

Forrás: MTI/Vajda János
Forrás: MTI/Vajda János

Az Egerszalóki sódomb is szerepelhetne pár Trónok harca-jelenetben, hiszen nem gyakori természeti jelenség, hasonló csak Pamukkaléban (Törökország), és a Yellowstone Nemzeti Parkban (USA) található.

Forrás: MTI/Lehotka László
Forrás: MTI/Lehotka László

A Gyilkos-tó a Hagymás-hegységben, Hargita megyében, Erdélyben található, igazán szépséges, csak egy fantasykörnyezetben játszódó kardpárbajhoz valahogy el kéne majd tüntetni a rengeteg autót és kolbászsütő bódét a partjáról. Itt is jártunk nemrég, bőven megér egy egynapos kitérőt:

A Gyilkos-tó Forrás: MTI/Varga György

Bory Jenő volt a tervező építésze, az építésvezetője, a kőművese is saját várának, amely a Székesfehérvár melletti Mária-völgyben fekszik. Néhány munkással 1923-tól haláláig építette, bővítette, nem sokan ismerik, de pár jelentre beférhetne az HBO-féle sorozatba:

Forrás: Wikimedia Commons
Forrás: Wikimedia Commons

A Bakony hegységében, egy sziklaszirten láthatóak Csesznek várának kőfalai. Az erődítmény az 1241–42-es tatárjárás utáni nagy várépítési korszak szülötte. A romjai közt meglapulhatna egy csapatnyi haramia, útonálló, akik aztán rárontanának valamely nemesre és kíséretére. Háttérnek nem volna rossz:

Forrás: MTI/Jászai Csaba
Forrás: MTI/Mohai Balázs

A sorozat utolsó évadjának előkészítő munkálatai már zajlanak, de csak októberben kezdenek a színészek. Csoda lenne, ha 2017 második fele előtt adásba kerülne a végjáték, sokan inkább 2018-ra számítanak, akkor dől el Westeros sorsa.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!