Szabályszegés miatt zárták ki A Dalból Szabyestet

Rocktenors
Vágólapra másolva!
A Dal 2017 pályázati feltételeinek 1. pontjában foglalt rendelkezések megsértése miatt a Szabyest „Szerelem kell" című dala nem vehet részt a dalválasztó show mezőnyében.
Vágólapra másolva!

Az 1. pont kimondja, hogy „a benevezett dal (sem a szövege, sem a zenéje) nem kerülhetett kereskedelmi forgalomba vagy média-felületre (televízió, rádió, internet), illetve nem hangozhatott el nyilvános előadás keretében 2016. szeptember 1. előtt".

Az MTVA közönségszolgálatára és a Dal produkcióhoz érkezett bejelentések alapján tudomásukra jutott, hogy Szabyest szerzeménye szeptember 1. előtt nyilvános lett, így a dalverseny hazai és nemzetközi szabályainak értelmében a versenyben nem léphet színpadra.

Rocktenors

A „Szerelem kell" helyett a szakmai zsűri listáján a soron következő dal kap lehetőséget: a Rocktenors „Ősz" című szerzeménye.

Ketten már kiestek

A napokban más változás is történt A Dal 2017 harmincas mezőnyében: a Jetlag helyett egy Chase nevű énekes került be a dalválasztó show indulói közé. Állítólag a duó nem volt együttműködő. Az újabb cserével ketten már elhullottak a show startja előtt.

A Dal 2017 című műsor a Duna televízión január 14-én 19.30-kor indul.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!