Meghalt Papp Sándor
![Papp Sándor, felvidéki magyar újságíró, főszerkesztő](https://cdn.origo.hu/2023/12/ZKBiGTnkjtvuyCIJ9hrt0-tdDeOiXG0sRB9DnPZA-Ks/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZhMTI5MTdlM2ZlYzQ0NWFiZjA3YWVhMjkyYWYyMTEw.webp)
Az újságíró csütörtökön halt meg.
Papp Sándor 1955. november 2-án Érsekújvárban született. 1976-ban a pozsonyi konzervatóriumban érettségizett, majd a Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett újságírói diplomát, később ugyanitt doktorált a szlovákiai magyar rádiózás történetéből. 1975-ben került az akkori Csehszlovák Rádió magyar szerkesztőségébe zenei szerkesztőként, 1992-től 2006-ig volt a szlovák közszolgálati rádió magyar adásának, a későbbi Pátria Rádiónak a főszerkesztője.
Később az Ifjú Szívek igazgatói posztját töltötte be, majd a szlovák közszolgálati televízió igazgatói tanácsadójaként dolgozott. Nevével egybeforrt több neves felvidéki magyar népdal és népzenei rendezvény, amelyeket éveken keresztül ő rendezett, köztük a Tavaszi szél vizet áraszt is.
Papp Sándor 2009-től a szlovák közszolgálati hírügynökség, a TASR munkatársa volt. Idén májusban vonult nyugdíjba, két hét múlva lett volna 62 éves.