Janicsák Veca második fellépése megosztotta a zsűrit, Stohl szerint volt már jobb, de jelezte, hogy nem bánná, ha végre nő nyerné a Sztárban sztárt négy férfi után. Vicze Lillát Pápai Joci kapta feladatnak, az Első emeletes Kikivel együtt lépett fel, a Júlia nem akar a földön járni című dalt énekelte, a Napoleon Boulevard nagy sikere volt, és minden magyar hallotta vagy százszor a nyolcvanas években.
Pápai már sokadszor kapott női karaktert, ügyesen hozta, viccesen tipegett fel-alá magas sarkú cipellőben, kis bőrnadrágban, ennek ellenére Majka szerint csak annyira volt laza, mint egy százéves tölgy. Stohl védte a megint sokat cikizett Jocit: „A szövegben is az szerepel, hogy Júlia nem volt se jó, se szép” – vette észre az üzenetet. Utána összeállt a Take That, de csak a kiesett fiúk léptek fel valójában, Kollányi Zsuzsival.
Jacko már nem először volt a Sztárban sztár 50 adása során, most Horváth Tamás idézte meg a pop királyát. Az utolsó versenyprodukcióban Király Viktor lépett színpadra, ő is egy elhunyt zenészt kapott, Somló Tamást alakította Karácsony János oldalán.
Az Álomarcú lány után felállva ünnepelt több versenyző, szólt az ütemes taps, Király pedig megérdemelte, mert Somló tipikus hangszínét is elő tudta szedni a torkából, tisztán énekelt. „Nagyon méltó emléket állítottál” – véleményezte Claudia,
Stohl pedig elsírta magát,
mivel a haverja volt az LGT zenésze. Értékelése is rövid volt, könnyezve emlékezett. „Viktor megkoronázta nem csak ezt a műsort, az egész öt évadot” – summázta Majka.
A cikknek nincs vége, lapozzon a 3. oldalra!