A sztori röviden: a címszereplő egykori tengerészgyalogos, aki néhai apja egyik barátjának segítségével bérgyilkosként keresi kenyerét. Legújabb áldozatát követi egy színjátszó körbe, ahol elkapja az ihlet, majd eltervezi, hogy beáll a csoportba, és színész lesz. Ez persze nem tetszik mindenkinek, ráadásul a Los Angeles-i csecsen maffia is megkörnyékezi Barryt.
Tipikus dramedyről beszélünk, ami folyamatosan ingázik a két műfaj, a dráma és a komédia közt. Rétegstílusról van szó, így a sorozatot sem fogja akkora kitörő siker fogadni, mint egy ízig-vérig drámát vagy épp szitkomot. Ellenben aki kedveli az efféle kivitelezésmódot, valami egészen különleges élményben lesz része a nyolc, részenként félórás történet alatt.
Az első néhány epizód a karakterépítésre fókuszál, kevesebb a tényleges cselekmény, a konfliktus váza épül fel ebben a periódusban, ami a későbbiekben csúcsosodik ki. A Barry tele van zseniális szereplőkkel, így ezek a szegmensek sem hatnak unalmasnak vagy szájbarágósnak.
A főhős segítője, a csecsen maffiózók, élükön a túlontúl is kedves Hankkel, a páratlan stílusú oktató, mind pazar figurák. Tény, hogy nem ők viszik a hátukon a történetet, de komplexitásukhoz és mélységükhöz kétség sem fér. A legjobb példa erre a színjátszó kör tehetsége, Sally, akibe nem mellesleg Barry szépen bele is zúg. Egy tündéri lány, ám szépen lassan a kedvességéből csak a végtelen önzés és egoizmus marad.
Hader és társai végtelenül emberi szereplőket írtak, és a groteszk szituációkat is életszerűen tudták bemutatni. Látszik az aprólékos műgonddal megírt forgatókönyv, a részletekre való odafigyelés, amely nem jellemző a tucatsorozatokra.
Ahogy haladunk előre a cselekményben úgy lesz egyre komolyabb és komorabb az összkép. Természetesen a poénok könnyebben befogadhatóvá teszik a drámát, de egy másodpercre sem bagatellizálják el. A Barry legnagyobb erénye a kettősségében rejlik, amit több fronton is megmutat.
A címszereplő tragédiája, hogy „munkája” révén inkognitóban kéne maradnia, ő mégis a reflektorfénybe vágyik és színésznek áll. Hader folyamatosan válaszút elé állítja a nézőt. Nem kezeli rossz emberként Barryt, de tudja, hogy nem helyes, amit tesz. Drukkolunk neki, ugyanakkor mégiscsak egy gyilkosról van szó. A főhős ezt szintén érzi, szünet nélkül hadban áll magával, rossz döntéseket hoz, amik visszafordíthatatlan események lavináját indítják el.
Borzasztó ritka az olyan erőteljes sorozat, ami úgy játszik a néző érzelmeivel, ahogy akar. Az egyik jelentben kacagtat, a másikban véresen komolyan veteti magát. Ezzel sokan próbálkoznak, de nehéz megtalálni a kontrasztot, Haderéknek azonban minden gond nélkül sikerült. Ahogy a való életben zajló konfliktusokat átültetik a színjátszó kör mindennapjaiba, az maga a gyönyör. Úgy képes tartalmat és mondanivalót közölni, hogy közben nem feledkezik meg a szórakoztatásról.
A színészek kiválóak. Stephen Root, Sarah Goldberg, Henry Winkler és a többiek mind kitettek magukért. Bill Hadert kifejezetten nagy élmény volt látni efféle szerepkörben, ahol meg tudta mutatni a drámaibb oldalát. Lazán élete alakítását nyújtja.
A Barry egyszerre furcsa, ugyanakkor végtelenül különleges darab. Képes laza és poénos lenni, de sokkal inkább a drámával dominál, mi több, átélhető, fajsúlyos drámával. Moralizál, kérdésekkel bombáz, elgondolkodtat, miközben a szórakoztatásról sem feledkezik meg.
Tökéletesen sikerült lezárni az első évadot, de rengeteg potenciál van még ebben az alapanyagban, amit szerencsére ki is lehet bontani, elvégre berendelték a második szezont. Az HBO most sem lőtt mellé, ahogy az önmagát kereső botcsinálta színésznek állt bérgyilkos sem szokott.
Péter Zsombor