A színésznő sokáig sikertelenül próbálkozott, végül mesterséges megtermékenyítéssel megfogant első gyereke, aki 2008-ban a Sunday Rose nevet kapta.
Bár nagyon szerettek volna kistestvért, évekig nem sikerült újra teherbe esnie, ezért férjével, Keith Urbannel, béranyához fordultak. Második gyerekük 2010-ben jött a világra, Nashville-ben, és a Faith Margaret nevet kapta. Nicole Kidman sokáig szeretett volna még egyet, két éve, 49 évesen arról beszélt, hogy szerinte nem lenne késő még egy gyereket vállalnia.
A színésznőnek van két örökbefogadott gyereke, akiket volt férjével, Tom Cruise-zal vettek magukhoz, ők már tinédzserek.
Béranya hordta ki a Halálos iramban-filmek sztárjának gyerekeit is, Julian Brewster-Form 2013 szeptemberében jött világra, öccse pedig 2016 nyarán született, és szülei a Rowan Brewster-Form nevet választották neki.
A színésznő mindig féltve őrizte magánéletét, sokáig azt sem lehetett tudni, hogy párkapcsolatban él, és arról sem beszél, hogy miért döntött a béranya mellett.
Még van egy oldal, lapozzon tovább!