A Santa Clarita Dietről lesz szó: Drew Barrymore, Timothy Olyphant, Liv Hewson, Skyler Gisondo a főszereplői, 2017-ben indult, kerek 20 rész ment le belőle, jövőre jön a folytatás. Mellékszerepben olyan ismert arcok bukkannak fel benne, mint a Vészhelyzetben és a Timelessben látott Goran Višnjić, illetve a Castle főszereplője, Nathan Fillion.
A történetben Joel és Sheila Hammond ingatlanügynökként tevékenykednek Santa Claritában, a napsütötte Kaliforniában, amikor az asszony rosszul lesz, meghal, feltámad (de közben telehány undorító löttyel mindent), majd zombiként él tovább.
De nem úgy zombiként, amint amilyenek az ide-oda bóklászó, tényleg agyatlan élőhalottak a Z Nation-ben vagy a Walking Deadben, hanem látszólag rendes emberként, aki szépen lemosdik reggel, hajat mos, szép ruhát húz, és házakat próbál eladni mindenféle népeknek. Hétköznapjaiban nem kis problémát okoz, hogy nem a hagyományos ételek után epekedik, hanem nyers emberhúsra éhezik – de nagyon.
Egy hibrid, bizarr sorozatról van szó, amely ugyan nem nélkülözi a vicces elemeket, mégis sokszor maga a néző sem érti pontosan, miért követi. Bár Drew Barrymore helyes, bájos, és Timothy Olyphantra is biztos másképp néz sok nő, de mindkettő erősen túljátssza a szerepet. Persze megszoktuk, hogy a szitkomokban sokszor ripacskodnak néha a színészek, és pont ugyanazt a grimaszt vágják, ugyanúgy néznek, ugyanaz a gesztusuk (ez mind humorforrás lehet) – de ebben az esetben a házaspár mindkét tagja idegesítő számos jelenetben.
Liv Hewson is a csapatban, ő Abby Hammond, az említett páros lánya, semmi különöset nem művel, ő még visszafogottabb a szerepben, nem úgy, mint az okostojás Eric, akit Skyler Gisondo alakít: az a figura, akitől előbb falra mászunk, utána már be sem engedjük hajlékunkba, majd harmadik találkozásra egy szívlapáttal agyoncsapjuk egy holdfényes éjszakán.
Nathan Fillion teljes egészében csak pár részben van jelen, ő az első áldozata a megvaduló, mohó Sheilának. A feldarabolt tetemet elföldelik, de az erősen megviselt fej előkerül, beszél, kívánságai vannak, filozofálgat: a párosnak nincs szíve újra kinyírni, így a pincében tárolják a beszélő fejet, és néha lemennek traccsolni vele. Van egy misztikus, történelmi (és persze kamu) vonal is benne, kiderül, hogy sok száz évvel ezelőtti szerb területekre vezetnek a szálak, ebbe az irányba is megy a nyomozás. Kissé zavaros katyvasz, mintha pár részeg este alatt dobták volna össze az ötleteket, amelyek abban az állapotban még viccesnek is tűnhettek.
Van benne rendőr, aki a szomszédban lakik, a sorozatgyilkos párocska jó barátja, és hosszú időn át nem jön rá, hogy kik laknak mellette. Hasonlót a The Americans lényegesen igényesebben már bemutatott (Stan Beeman esete, ugye), és milyen érdekes, hogy ott is a szülők gonoszkodtak nagy suttyomban, és a lányuk, Paige asszisztált az aljas tettekhez, és itt is hasonló zajlik, Abby falaz a zavaros hazugságok útvesztőjében bolyongó szülőknek. (Mondjuk, a két sorozatot összehasonlítani épp olyan bizarr, mint Hammondék egy átlagos szerdája).
A The Last Man On Earth volt hasonló, abban a tekintetben, hogy arról is nehezen lehetett lejönni, miközben a néző világosan érzékelte, hogy ripacsok a szereplők, túljátszanak mindent, és közben nyomasztotta, hogy annyi más, szép dolgot lehetne csinálni a bárgyú sorozat követése helyett. Hogy aztán a fekete humor viszi-e a képernyő elé az embert, vagy a halál kikacagásának megnyugtató érzete, vagy a kíváncsiság, lehet-e még nagyobb marhaságot kitalálni... azt már nem tudni. Nem értjük, hogy miért, de várjuk a harmadik évadot.