A felnőttek közösen vetélkednek majd szüleikkel, akik nem riadnak meg attól, hogy kendőzetlenül meséljenek gyermekeikhez fűződő emlékeikről. A párosok ismét Ördög Nóra útmutatásával versenghetnek az akár egymillió forintos nyereményért, amit ezúttal is jótékony célra ajánlanak majd.
„A műsor titka szerintem továbbra is a családi sztorikban rejlik. Ismét rengetek vicces pillanatot éltünk át a szereplőkkel, és annak is örülök, hogy a kezdeti izgalom ellenére, a szülők is meg tudtak nyílni. Szeretem ezt a műsort, mert legtöbbször egészen új oldalát ismerhetjük meg a hírességeknek, ráadásul a nézők itt betekintést nyerhetnek abba is, honnan érkezik az adott sztár" - mondta Ördög Nóra.
„Én alapvetően jó gyerek voltam, de benne voltam minden vagányságban is. Szerintem a szüleimnek nem volt annyira nehéz dolguk velem, de nyilván volt egy-két csínytevésünk az öcsémmel, amivel okoztunk némi fejtörést. Biztosan akadnak olyan történetek is, amikkel engem is zavarba lehetne hozni" – tette hozzá.
Mádai Vivien, Stohl Luca, Trokán Nóra, Zimány Linda, Rubint Réka, Oláh Gergő, Nagy Feró és Gönczi Gábor is a vendégek közt lesz, a műsort az IKO Műsorgyártó készíti.
Vigyázat, szülővel vagyok! április 30-tól minden hétköznap, 20:35-től a TV2 műsorán.