Máris sokan kritizálják Curtis feleségét

Curtis
Vágólapra másolva!
Curtis kisfia augusztus 4-én született, feleségével pedig tegnap egy kettesben töltött estével ünnepelték meg a kicsi érkezését. A randiról több képet is posztolt Széki Kriszti, akit sokan kritizálnak, amiért pár órára az édesanyjára bízta a babát.
Vágólapra másolva!

Széki Kriszti és Curtis egy vacsorával ünnepeltek, a sok gratuláció mellett azonban megjelentek a kritikusok is, akiknek nem tetszik, hogy 9 nappal a kicsi érkezése után máris kettesben akarnak lenni. A rajongók megvédték a párt, a többség szerint teljesen elfogadható, hogy egy-két órára kikapcsolódtak együtt, ez idő alatt pedig a nagymamára bízták Donit.

"Ma hazamentünk, pakolásztam, és egyszer csak megérkezett anyukám. Általában hív előtte, mielőtt megérkezne. Értetlenül álltam, mondom, hát, te, mama?! Mosolyog. Akkor már tudtam, hogy valamit sunyulnak" - írta posztjában Kriszti, aki elárulta, hogy egy rövid randira vitte el a férje, amiért nagyon hálás neki és az édesanyjának is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!