Dupla gázsit akart Szabó Kimmel Tamás kizsarolni a TV2-től a Mintaapákért

Mintaapák
Vágólapra másolva!
A TV2 népszerű sorozata, a Mintaapák több színészre nem tart igényt a következő évadban. Fenyő Iván információink szerint normális körülmények között vált el a televíziótól, két másik színész ellen viszont komoly emberi problémák merültek fel. Úgy tudjuk, Szabó Kimmel Tamás emellett dupla pénzt próbált kisajtolni a TV2-től. A koronavírus-járvány kellős közepén.
Vágólapra másolva!

Mint korábban írtuk, a Mintaapákból négy színész távozott. „A Mintaapákat készítő IKO Műsorgyártó az elmúlt hetekben folyamatosan egyeztet a színészekkel a folytatás lehetőségéről, ám többen irreális feltételeket szabtak. Amit a tárgyalások jelen szakaszában elmondhatunk, hogy Szabó Kimmel Tamással és Klem Viktorral emberi és magatartásbeli problémák miatt nem dolgozik tovább a csatorna. Klem Viktor szerepét Makranczi Zalán veszi át a következő szezonban" - közölte a TV2 Csoport.

Mintaapák: Mészáros Béla marad, Klem Viktor, Fenyő Iván megy TV2

A Bors információ szerint a színészek magasabb fizetésért - természetesen - aláírták volna a szerződést: kétszer akkora gázsit akartak, mint korábban. A magatartásbeli problémákat nem részletezte a TV2, de azt már a forgatás ideje alatt beszélték színházi körökben, hogy volt a produkcióban olyan színész, akit kicsi Damunak becéztek a háta mögött – írta a Bors. Mint sokan emlékeznek, Damu Roland a Jóban Rosszbannal forgatott sokat, nehéz volt vele kijönni, több botránya volt, már a börtönbüntetése előtt is.

Szabó Kimmel Tamásék egyébként éppen a koronavírus-járvány idején akartak sokkal több pénzt kizsarolni a TV2-től. Klem Viktor a Facebookon viccelődve magyarázkodott, Szabó Kimmel Tamás viszont a Facebookon valamiféle perrel fenyegetőzött, amit persze nem indít el, de majd, ha, esetleg és satöbbi. A színész bizonyos tekintetben került már hasonló helyzetbe, amikor 2013-ban Alföldi Róbert igazgatói szerződésének lejárta után az új Nemzeti Színház nem tartott igényt Szabó Kimmelre. Úgy tudjuk, akkor nem azért nem marasztalták, mert követelőzött, hanem - diszkréten fogalmazva - színészi képességei nem nyűgözték le az új vezetést.

A produkció forgatása a járvány miatt leállt tavasszal, de hamarosan folytatódik, hogy ősszel már új részek legyenek a képernyőn. A sorozathoz aláírt Makranczi Zalán és Kamarás Iván, de hamarosan újabb ismert színészek is csatlakoznak a stábhoz.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!