Nem kap új műsort a színész, miután szexuális zaklatással vádolták
!['Justin Bieber's Believe' premiere music Horizontal](https://cdn.origo.hu/2023/12/TR6imz3SHg8FxR4VhlvEDHcaTF1Hp0ewRH6lXUNvXLQ/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNjNmMmFiNDMzYTQzMDRiMDdiMTI3OTY0NGZmZDdl.webp)
Nem lesz semmi Chris D'Elia átverős műsorából, miután a színészt és stand-up komikust többen is szexuális zaklatással vádolták, ráadásul több állítólagos áldozat még kiskorú, csak 16 éves volt az eset idején.
Mint arról beszámoltunk, a vádak szerint D'Elia illetlen leveleket küldözgetett a nőknek és lányoknak, majd arra próbálta meg rávenni őket, hogy küldjenek magukról meztelen képeket.
A Netflix egyébként azzal, hogy nem küldi adásba a tervezett sorozatot, nemcsak D'Eliától, de a kollégájától, Bryan Callentől is elvette a lehetőséget, hisz ő lett volna a másik házigazda – az átverős műsor pedig kifejezetten a kettejük baráti ugratásaira épült volna.
D'Eliát korábban több vígjátéksorozatban is láthattuk, például a Whitney életé-ben, a Megdönthetetlen-ben vagy a Magányos páros-ban is hosszabb ideig játszott.