A teleshopban arra is kínáltak már megoldást, hogy az ember a golfpálya közepén is elvégezhesse a szükségét: erre szolgált az UroClub fantázianevű termék, amely tulajdonképpen egy üreges golfütő volt, amelybe a (férfi) játékos bármikor kiüríthette a hólyagja tartalmát – még egy kis kendő is járt hozzá, azzal takarhatta magát a művelet közben. A reklám szerint ezzel elkerülhettük a kínos pillanatokat, de nem igazán érthető, hogy ez a megoldás mennyivel volt ízlésesebb annál, mintha elszaladtunk volna a legközelebbi bokorig.
A fenti reklámban is látható Richard Heene nagyon tudott lelkesedni a saját találmányáért, a Bear Scratchért, pedig gyakorlatilag csak egy falra szerelhető rúdról volt szó, amihez az ember hozzádörgölhette a hátát, ha viszketett – ugyanúgy, mint a medvék a fákhoz. Más kérdés, hogy akár az emberek is megtehették ugyanezt a valódi fákkal vagy az ajtófélfával – vagy tulajdonképpen bármivel, ami elég hosszú volt ahhoz, hogy megvakarhassák vele a hátukat.
Az Egyesült Államokban valószínűleg nagyobb keletje volt, mint itthon valaha lett volna, az ötlet azonban így is bizarrnak tűnik. A „back up", vagyis a támogatás lényege az volt, hogy az embert álmában se érje váratlanul egy betörés vagy másfajta támadás: egy matrac alá rögzített vas állványnak köszönhetően alvás közben is a keze ügyében tudhatott egy puskát.
A Booty Pop feltalálói azt gondolták, erre is van igény, bár akkor talán még nem a Kardashian család miatt. Egy hosszú repülőúton valószínűleg kényelmesebb volt ilyen párnákon ülni, de vajon volt-e valaha is bárki, aki fel merte venni - például egy randevúra?