A Rabszolgasors (eredeti címén Escrava Isaura) brazil telenovella volt, amely 1976-ban indult hódító útjára, több mint nyolcvan országba átvették. 1986-ra Magyarországra is eljutott, és óriási siker lett, a rajongók állítólag még pénzt is gyűjtöttek a főszereplő rabszolgalány felszabadítására, holott nyilvánvalóan kitalált karakter volt. Hogy ebből a történetből mennyi igaz, annak egy korábbi cikkünkben jártunk utána, most lássuk inkább azt, hogy mi történt a főszereplővel, Lucélia Santosszal az elmúlt évtizedekben.
A színésznő 1987-ben még Magyarországon is járt a Rabszolgasors miatt, pedig akkor már – több, itthon nem látott telenovella után – túl volt A kisasszony-on is. Hazájában, Brazíliában gyakorlatilag egymás után kapta a szerepeket a Rabszolgasors-ot is gyártó Rede Globótól, de pont 1987-ben otthagyta a társaságot, hogy a rivális Rede Manchete produkciójában, a Carmem-ben eljátssza a címszerepet.
A kilencvenes években emlékezetes sorozata volt a Dona Anja, amely jórészt egy katonai diktatúra alatt működő bordélyházban játszódott. Santos aztán a kétezres években is aktív maradt: tavaly indult vele a Na Corda Bamba, 2007-2008-ban pedig a Született feleségek dél-amerikai verziójában, a Donas de Casa Desesperadas-ban játszotta Suzana Mayert – vagyis ugyanazt a karaktert, akit eredetileg Teri Hatcher alakított.
A rendezéssel is megpróbálkozott – 2001-ben Kelet-Timor függetlenedéséről forgatta a Timor Lorosae: O Massacre que o Mundo Não Viu című dokumentumfilmet –, fia, a most 38 éves Pedro Neschling pedig szintén színész lett, itthon például az Életünk lapjai-ban láthattuk több mint nyolcvan epizódban.
A 63 éves Santos az Instagramon is viszonylag aktív: legutóbb a Na Corda Bamba-ról tett ki egy posztot, de több videón is meg tudjuk mutatni, hogy miként néz ki most:
A többi szereplő utóéletéért lapozzon, a következő oldalon folytatjuk!