Bereczki Zoltán megsértődött, mert nem ismerték fel
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/XXgjivQtmI2v_oaXnqrVGecTnoVDHaSz2j2_jhTXIaE/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U0ZDE5MGEzMzVkYjRlNTU5NzczMWM4MTUyMGFiMmE3.webp)
Bereczki Zoltán utólag elmondta, hogy vinnyogva röhögött többször a maszk alatt, ennek ellenére, amikor levette a gladiátorsisakot, és mindenki rá figyelt a stúdióban, jóformán rátámadt verbálisan Hajós Andrásra és Majkára. Hosszú évek óta ismerik, számtalanszor találkoztak, és három fellépés alatt sem ismerték fel, sőt, tétova tippként sem merült fel a neve – ezt nehezményezte erősen.
Bereczki, Hajós és Majka együtt ültek évekig a Sztárban sztár zsűrijében, egymástól egy méterre, de így sem jutott utóbbi kettő eszébe, hogy ő lehet, helyette Király Viktor meg Lakatos Márk neve merült fel.
2014-ben mindhárman zsűriztek a Sztárban sztárban, Liptai Claudia volt a negyedik az asztal mögött. A következő évben Hajós nem volt zsűritag, de Bereczki és Majka igen, majd 2016-ban megint ott voltak hárman, minden héten együtt élcelődtek a fellépőkön (vagy épp dicsérték őket.)
Majka kérdésre, hogy mióta tudja, hogy ebben a show-ban szerepel, Bereczki azt válaszolta, hogy „tíz éve erre készülök!" A harag persze hamar elpárolgott, de láthatóan örült volna neki, ha felismerik.
Bereczki később elmondta, hogy a dalokat kapta, nem kérte, és inkább nőies dalok voltak ezek. Sötétített üvegű autóval vették fel, a kocsiban kezdett átöltözni. Bárhová ment maszkban, mindenki tippelgetett. A rendező sem tudta, ki van a maszk mögött, a vezérlőben is csak ketten. „A kedvesem és a menedzserem tudta, mire készülök. Anyukám sem, a kicsi lányom sem" – mesélte. Bővebben a videóban:
Ezen az estén még két fellépőt lelepleztek a show-ban, róluk itt olvashat.