"Egyelőre ingázunk. Áronnak Tatán van az otthona, hol nála vagyunk, hol pedig nálunk. Én közel lakom a családomhoz, nagyon szeretek itt lenni, de Áron is. A szüleim és a párom nagyon szeretik egymást, jó itt nekünk, de
amint lehet, szeretnénk elkezdeni építeni a közös otthonunkat.
Még nem tudjuk pontosan, hol, de az már biztos, hogy a családom közelében szeretnénk maradni" - mondta a Blikknek Gigi, akinek sokat fog segíteni az első időszakban az édesanyja.
"Annak ellenére, hogy meglepetésként ért, hogy babát várok, nagyon boldog vagyok. Teljesül az álmom, hogy fiatal anyuka legyek. Anyu is fiatal volt, amikor születtünk a tesómmal, én 24 évesen leszek anyuka" - nyilatkozta Gigi a Család.hu-nak adott interjújában, ahol arról is beszélt, hogy tervezi a munkát anyaként.
"Nem hiszem, hogy manapság akadály egy nőnek – dolgozzon bármilyen területen –, ha gyereke születik. Szeretném folytatni a nemzetközi vonalat, de most mindenekelőtt a magyar közönségemnek fogok kedveskedni. Már régen hallottak tőlem saját dalokat magyarul, az új album első dala néhány hete meg is jelent, Újjászületünk címmel. A karantén alatt készült a klip hozzá, amit az öcsém, Tomi forgatott, és már kismama vagyok a képeken" - árulta el.