Rettentő nehéz döntés előtt áll az Exatlon egyik legjobb versenyzője

Exatlon
Vágólapra másolva!
Somhegyi Krisztián választ ismét ellenfelet saját csapattársának az Exatlonban. A betegsége miatt nem tudott teljesíteni, de mégis nála a döntés joga.
Vágólapra másolva!

Igazságtalannak érezted, hogy a betegséged ellenére is neked kell döntened, úgy, hogy nem tudtál hozzájárulni a csapatteljesítményhez – ez az eddigi legnehezebb helyzet számodra?

- Igen, ez az eddigi legnehezebb, hiszen a mellett, hogy nem tudtam versenyezni, nem is tudtam végig kísérni a csapat teljesítményét ezen a héten a betegségem miatt. Nem láttam, hogy a héten ki-hogyan teljesített, így az objektív döntés nagyon nehéz. Úgy gondolom, hogy az a célravezető, ha teljesítmény alapján döntünk egy párbajról. Mivel én ezt most nem láttam, így most csak a többiekre tudok támaszkodni, hogy ők hogyan élték meg, miket meséltek, abból tudok levonni következtetéseket.

TV2

Mennyire nehéz így dönteni?

- Nagyon nehéz, hiszen kvázi vakon döntök. Így még többet beszélgetek erről a többiekkel, hogy minél jobban tudjak dönteni. Mások sorsáról döntök, objektívnek kell lennem, ezt követeli meg a helyzet és a csapat is.

Lelkileg hogyan viseled, hogy sorozatosan téged terhel ez a feladat?

- Ez nem egy egyszerű döntés és igen komoly felelősség. Persze nem hagyhatom, hogy ez összetörjön, hiszen az Exatlon erről is szól, hogy sajnos kiesnek emberek. Sajnos nem lehet minden héten megnyerni a végjátékot. Igyekszem a leginkább fair döntést meghozni, ez a minimum, amivel a srácoknak tartozom.

tv2

Ákossal együtt érkeztetek a játékba, hogyan látod az esélyeit? Mi alapján fogsz mérlegelni a választásnál?

- Ákossal együtt érkeztünk, nagyon jó baráti viszony alakult ki közöttünk. Úgymond ő lett a csapat apukája, Franci pedig az anyukája a csapatnak. Úgy látom, hogy Ákos nagyon sokat fejlődött az első napokhoz képest. Mindig is próbálta megérteni az Exatlont, ő az úgymond materiális része a csapatnak, és sokszor beszéltük, hogy ez lehet, nem a legmegfelelőbb irány hosszútávon.

Ahogy mondtam, tényleg pusztán teljesítmény alapján igyekszem megtalálni a második leggyengébb férfi tagot a csapatban, mert ez a legsportszerűbb döntés, hogy a két leggyengébb küzd meg a párbajon. Abban is biztos vagyok, hogy aki viszont győztesként tér vissza, ő sokat erősödik majd.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!