Borzi Vivien is megkapta a második koronavírus elleni védőoltást

Borzi Vivien
Vágólapra másolva!
A fotós-influenszer életét 105 ezren követik az Instragramon, itt árulta el, hogy már mindkét oltást megkapta: az orosz vakcinát ajánlotta fel neki a háziorvos, amit azonnal elfogadott.
Vágólapra másolva!

"Megkaptam a második oltásom. Nem volt protekcióm, a haziorvosom az összes páciensét becc-zte egy email-be, ami arról szólt, hogy lehetősége van a Szputnyik oltással beoltani néhány páciensét, sokan nem kérték ezt az oltást, nekünk viszont nem voltak vele szemben ellenérzéseink, így azonnal reagáltunk, és meg is kaptuk az oltást. Még mielőtt nekem esnétek, nem nem reklámozok semmilyen oltást. Nem érzem úgy, hogy ez jó dolog volna, de rossznak sem gondolom. Azért írok róla, mert én is szívesen olvastam mások történetét, és a covid-kérdéseimnél mindig kérdeztétek nekem mi a véleményem" - kezdte a bejegyzést.

Rengeteg a pro és kontra érv, mindenki álláspontjával egyet tudok érezni, és nem ítélem el azokat sem, akik nem akarnak oltatni, én mégis emellett döntöttem. Felhívtam a létező összes orvos ismerősömet, akik egyöntetű véleménye az volt, hogy ha van lehetőségem, fogadjam el az oltást. Az okok között szerepelt nyilván a szabadság is, melyre nagyon vágyom, és hiszek benne, minden oltással közelebb és közelebb kerülünk a régi életünkhöz" - írta.

"Egyébként nem féltem a vírustól, de rengeteg közeli ismerősöm családtagja hunyt el, emiatt nem tehetem meg, hogy homokba dugom a fejem. Csak mert azt hiszem, rám nem veszélyes, nem veszélyeztethetek más" - tette hozzá, a teljes bejegyzés az oldalán olvasható.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!